free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Anorexia férfiszemmel

        Címkék: Nincs címke megadva 0 hozzászólás

Az anorexiával folytatott harc túlmutat a legújabb diétákon; összetett és bonyolult probléma. Az alábbiakban egy férfi gondolatait olvashatod a szeretett nőről és betegségéről, az anorexiáról.

Az anorexiáról csak nagy általánosságban esik szó Magyarországon. Arctalan tömegről beszélünk, külföldi statisztikákat citálunk, és találgatjuk az összefüggéseket tömegkultúra, nőkép és szocializáció között. Eközben az anorexiával kínlódó nők egy része el sem ismeri a betegségét, vagy ha igen, arról mélyen hallgat. Itthon még mindig hülyének nézik, aki pszichológushoz jár, mert lényegesen több időt fordítunk arra, hogy a fogyasztói társadalom megbecsült tagjai legyünk, mint a lelki eredetű (testi) problémáinkra.

Szóhoz sem jutunk...

Majmoljuk a "Nyugatot"Az angol nyelvterületek kultúrájában sokkal inkább elterjedt a személyes felesősségvállalás és nagyobb hangsúlyt kap a lélekápolás. Ha valamiben, hát ebben kellene kicsit majmolnunk a "Nyugatot". Ezt a felelősségvállalást támasztja alá az az írás is, amely nemrég jelent meg a The Observer című angol napilapban. Ebben egy férfi meséli el az ő, és anorexiával küszködő barátnőjének történetét.

Mivel azt gondoltuk, hogy ideje lenne nem általánosságban beszélni a magyarországi helyzetről, megpróbáltuk feltérképzeni, hogyan gondolkodnak a hasonló helyzetben lévő magyar férfiak. Legnagyobb meglepetésünkre nem találtunk olyan pasit, akinek barátnője hasonló problémával kínlódna, bár tudjuk, hogy a nők egy része nem ismeri be betegségét, így hogyan is tudnának róla a férfiak... Álljon itt a következőkben az a beszámoló, amelyet egy 28 éves angol fiatalember írt a The Observer című angol napilapnak arról, hogyan próbált meg együtt élni 27 éves barátnőjével és annak múló betegségével, az anorexiával. A közös rezgés számít"Nehéz megmondani, hogy akkor is vonzónak találtam volna-e, ha nagyobb termetűnek ismerem meg. Az ilyesmit nem tudhatja az ember, de a karcsúsága egyáltalán nem játszott szerepet a kezdeti vonzódásomban. Nem az jutott eszembe, hogy "egy vékony lány - csodás!" A közös rezgés számított. Azt hiszem, az első közös évünkben még a gyógyulás szakaszában volt. Az anorexiából testi értelemben már az egyetem alatt kigyógyult, de a pszichológiai része ennél hosszabb folyamat, és én ebben az időszakban ismertem meg. Egy munkahelyi partin találkoztunk, elkezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy sok közös ismerősünk van. Grace másnap felhívott, hogy megbeszéljünk egy újabb találkát a hétvégére, és egy hónapra rá már együtt voltunk. A második randinkon - egy étteremben - Grace azt mondta: Valamit tudnod kell. Anorexiás voltam, de már jobban vagyok.

A betegséget az elmúlt húsz évben kezdte "komolyan venni" az orvostudomány: történeti előzményei századokkal ezelőtt ismertek voltak, de a bulimia csak 1979-ben jelent meg önálló betegségegységként. Az anorexiát a XVII. században leírták, ám a XX. századig az agyalapi mirigy rendellenes működésének tulajdonították. forrás: www.nol.hu

Nehéz titokGrace úgy érezte, el kell árulnia ezt a titkot, habár csak akkor találkoztunk. Nem nagyon értettem, hogy az evési rendellenességek miről is szólnak és nem hiszem, hogy bármit is észrevetttem volna, ha nem mondja. Mivel eleve vékony volt, talán megkérdeztem volna tőle, hogy miért kell diétáznia, de azt sosem gondoltam, hogy túl sovány. A nők valahogy mind diétáznak, mert azt hiszik, hogy kövérek. Miután Grace elmondta a titkát, nagyon tudatosan kezdtem el kutatni a jeleit annak, hogyan kontrollálja az evést. Néztem, hogy hagy-e maradékot a tányérján, de nem volt semmi igazán nyilvánvaló jele. Senki sem vett volna észre semmi. A beszélgetésünk utáni pár hétben rajta tartottam a szemem: néztem, hogy kimegy-e a mosdóba evés közben, vagy valami ilyesmi... Eközben kiderült, hogy ő szem előtt tartotta azt, hogy ne töltsön túl sok időt a mosdóban, nehogy azt higgyem, hogy rosszul van. (Egyébként az evés utáni rosszullét teljesen másféle rendellenesség, de ekkor ezt még nem tudtam.) Minél többet tudtam meg Grace érzéseiről, múltjáról, valamint arról, hogy milyen sokat fejlődött, javult, egyre kevésbé aggódtam.

Bizalom

Kalóriatáblázat a fejbenAz első piknikünkre készültünk - kenyérrel, sült hússal, csokival -, és én viccesen arra kértem, hogy tippelje meg az ételek kalóriatartalmát, hogy lássam, mennyire emlékszik még. Mindent tudott, és ez meglepett. Arra gondoltam ekkor, hogy talán még nincs túl az anorexián. Nem tudtam, hogy a nőknél az egy általános dolog-e, hogy ennyire tisztában vannak az ételek kalóriatartalmával.Erőltetés nélkülGrace kétségtelenül számon tartotta, hogy miből mennyit evett. Sosem erősködtem, sosem mondtam, hogy "Próbálj meg enni, akkor is, ha nem akarsz." Úgy álltam hozzá, hogy "Ha nem akarod, rendben." Szüksége volt valakire, aki gondoskodik róla, ugyanakkor pedig kellett neki a szabadság, hogy magáról gondoskodhasson.Ha elmentünk a barátokkal szórakozni, gyakran előkerültek a rágcsálnivalók, mint a tintahal-karika és a sült krumpli, de ezekből ő sosem kért. Mivel az ilyen bulik után otthon evett müzlit, nem aggódtam.Vásárláskor

Amikor vásároltunk, mindketten megvettük, amit akartunk. Nem vontam kérdőre, amikor belenéztem a kosarába, hogy "ez minden?". Bíztam benne és ez volt a legfontosabb. Az egyetlen dolog, amit utált a betegsége alatt, az az volt, hogy az emberek azt találgatták, vajon mit eszik. Mindig bátorítottam Grace-t, hogy egyen egészségesen. Az első évben nyugtalannak és gyámoltalannak tűnt. Én pont az ellenkezője vagyok - nagyon nyugodt - és azt hiszem, hogy ez segített egyensúlyban tartani őt. Felfedeztük Londont, és hat hónap után összeköltöztünk. Így támogattam és adtam neki biztonságot. Tudtam, hogy szüksége van rám, de sosem éreztem úgy, hogy mellette kell maradnom, hogy ő jól legyen; nem aggódtam, hogy halálra éhezteti magát, ha veszekedtünk.

[PAGEBREAK]

Kényszer nélkülAhogy a legtöbb férfi a partnerét, én is meg akartam őt erősíteni abban, hogy jól néz ki, de nem éreztem hatalmas kényszert, hogy azt mondhassam Grace-nek, hogy nem kövér. Nem akartam ügyet csinálni a kinézetéből, ezért kifejezetten kerültem azt, hogy akár csak egy mondat erejéig is említést tegyek rá. Nekem nagyon tetszett a külseje, de nem akartam, hogy azt higgye, formában kell maradnia. Nem halmoztam el bókokkal, hogy "jól nézel ki" vagy hogy "fogytál", mert nem akartam, hogy ezt a diétára való bátorításként fogja fel.

ElutasításAmikor más nőkhöz hasonlította magát, elutasító voltam. Ha a hírességek alakját említette, én meg se hallottam.Különösen a családi ebédeken tartottam nyitva a szememet, ugyanis nálunk ez nagy esemény - minden egyes családi összejövetelen túlméretezzük az étel mennyiségét. Nálunk zsidóknál az étel a szíveslátás és a szeretet kifejezője, egyfajta pozitív érzelmi pótlék. Grace pont a másik véglet; nála az étel negatív érzelmi megerősítés: ha rosszul érezte magát a bőrében, megtagadta magától az ételt.Kérdeztem, akarja-e, hogy beszéljek a szüleimnek az anorexiájáról, de nem akarta - nem akart ilyen első benyomást, és én sem szerettem volna, hogy az emberek úgy érezzék, tojáshéjon lépkednek. Tudatosan azt mondtam, hogy "Köszönjük, megvagyunk, ne kínálgassatok, majd kiszolgáljuk magunkat", ahelyett, hogy Grace-re irányítottam volna a figyelmet. Néhány hónap után Grace már elég erős volt hozzá, hogy elmondja a közeli barátoknak és családtagoknak, én pedig csak úgy mellékesen beleszőttem egy-egy beszélgetésbe.

Félelem nélkülMivel a kapcsolatunk igen intenzív volt, Grace el tudta engedni az ételhez fűződő zűrös kapcsolatát, és egyre kevesebbet gondolt rá. Mindig teljesen őszinte volt és mindent megosztott velem, ami nagyon fontos. Ennek köszönhető, hogy ahogy teltek a hónapok, az étel már nem volt domináns, és gyakran hetekig nem is jutott eszembe. Sosem féltem, hogy Grace esetleg visszaesik vagy hogy kórházban köt ki. Azt mondta, hogy meggyógyult, és én nem akartam régi emlékeket bolygatni.Ha Grace nem írja meg a könyvét (Sovány, a Penguin kiadásában, melyben az anorexiával kapcsolatos tapasztalatait írja le), valószínűleg sosem tudtam volna meg ennyi mindent a betegségről és az érzéseiről. Az első hat hónapban átlagos estéink voltak, a barátokkal találkoztunk és berúgtunk, de a könyv nélkül nem tudtam volna, hogy Grace milyen bűntudatot érzett minden ilyen este után. Olyasmiket mondott, hogy "kicsit rosszul érzem magam a tegnap este miatt," és aztán elment futni, vagy azt mondta, "jógáznom kell," de sosem furcsálltam. Aztán, amikor elkezdte írni a könyvet, a múlt előjött és az életünk része lett.

EszikGrace most sem eszik vörös húst, és lemondott a csirkéről is, mert azt mondja, irritálja a gyomrát. Az organikus táplálkozás híve lett. Fontos a változatosság. Már megeszi a csokit, a jégkrémet és a sültkrumplit is, de csak mértékkel. Nagyon fegyelmezett, de nem aggódom az étkezéséért; inkább egyen tudatosan és legyen egészséges, ezért örülök, hogy nem pakol magába szemetet. Jobban aggódnék, ha mindenfélét összeenne és másnap rosszul érezné magát miatta. Mostanában átlagos vasárnapi ebédeket tartunk, és csipegetünk egész nap.Nem hiszem, hogy Grace valaha vissza fog esni. Ma már racionálisan kezeli a helyzeteket ahelyett, hogy érzelmileg reagálna rájuk és elkezdene diétázni."

(forrás: The Guardian)



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés