free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Prince unatkozik

Borsa         Címkék: angol, parfüm, prince, unatkozik, zenélés 2 hozzászólás

Prince, angol énekes az utóbbi időben nem sokat produkált a színpadon, most viszont parfümöt dob piacra. Nem tudjuk, hogy a zenéléssel vagy apadó pénztárcájával akadtak problémái. Mindegy is.

A kilencvenes években még kedveltük, és viszonylag sokat is hallgattuk Prince, az angol énekes számait. Később viszont teljesen eltűnt a szemünk elől, és már majdnem elfelejtettük az állandó sztárdömpingben. Kétezer környékén még visszatért egyszer, de csak azért, hogy bejelentse: innentől kezdve Szimbólumnak kell szólítanunk. A névváltoztatás nem jött be neki, így 2006-ban már ismét Prince-ként jelentette meg új albumát. Ami annyira sem érdekelt már minket, hogy meghallgassuk. Azóta semmi nem történt, így amikor megtudtuk, hogy egy új illattal készül betörni a parfümpiacra, hirtelen csak két dologra tudtunk gondolni: vagy nem megy már neki a zene, vagy elfogyott a pénze. Esetleg a kettő együtt.

A karkötője sem semmi

Londonban a világPersze tisztában vagyunk vele, hogy Prince éppen idén nyáron indul az említett 2006-os, 3121 című albumával világkörüli turnéra. Illetve csak indulna, mert ki tudja, hogy lustaságból, költségtakarékosságból vagy egyszerűen feltűnési viszketegségből, de a 21 állomásosra tervezett világkörüli turné miden koncertjét Londonban tartja majd. A The Earth Tour külön érdekessége, hogy Prince úgy döntött, külön luxuskempinget épített magának a színpad közelében. Azt ugyan nem értjük, hogy ha már úgyis Londonban van, akkor miért nem ugrik egész egyszerűen haza pihenni, de a fotókon majd biztos jól mutat, hogy Prince luxussátrának luxusfürdőszobájában henyél. Ha még így sem figyeltünk volna fel az eseményre, akkor pedig valószínűleg nekünk szól a 3121 nevű parfüm reklámkampánya.Számmisztikus porhintés Az illatot ugyanis éppen az augusztusban kezdődő turné előtt dobja piacra, persze - Prince-től nem meglepő módon - nem akárhogyan. Az nem zavar minket, hogy a sztár a számmisztika bűvöletében él, csak azt nem értjük, hogy miért kell ezt ilyen szájba rágósan ránk erőltetnie. Ehhez mérten, a 3121 című album turnéja előtt, jelenteti meg 3121 nevű parfümjét. A bergamot, jázmin és gardénia keverékéből álló, fehérvirág illatú parfüm bíborszín üvege smaragdnagyságú gyémántot formáz, melyet arany elemek díszítenek. Az illat forgalmazásának világpremierjét az internetre tervezik, 2007.07.07-re, és az első napon befolyt bevétel 7 százalékát, 7 különböző karitatív szervezet számlájára utalják majd. Itt jegyezzük meg, hogy a 3121 szám számjegyeinek összege is éppen 7. A szervezetek pedig biztos jobban örültek volna, ha Prince-nek nem a hetes, hanem mondjuk az ötvenes idén a kedvenc száma, de valószínűleg így sem reklamálnak majd. A parfüm promója már látható a neten, de olyan animációval, hogy fél percen belül garantáltan hányingert kapunk. Viszont ha kitartunk, akkor jutalmul, a kisfilm végén még egyszer "tudatbavésően" megjelenik számunkra a 07.07.07 dátum jelentősége.Csak számolunk és számolunkAz illatot még nem ismerjük, a 2006-os albumot még nem hallottuk, az egy városra koncentrált világkörüli turné gondolatát pedig nem tudjuk, hogy kiakasztónak vagy éppen eredetinek találjuk. Prince ha nem is a legjobb zenész, de az biztos, hogy az önmenedzselésre sokat áldoz. Kérdés, hogy mindezzel kiégettségét, kimerült kreativítását szeretné elrejteni, vagy egész egyszerűen csak nincs ízlése. Reméljük a rajongók Prince kedvére tesznek és a 3121 album lemezbemutató-turnéjára, 3121 parfümmel befújva érkeznek, és hogy teljes legyen a kép, csak 3121-en lesznek.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Fenék-tömés

Ha már a fenekünk méretével sem vagyunk elégedettek, mindössze 18 000 forintért miénk lehet egy fenék-tömés.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés