free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Levesek porból

Borsa         Címkék: instant, í-zi, leves, lista, teszt 0 hozzászólás

Zacskós levest nem azért eszünk, mert az annyira klassz lenne, hanem mert úgy hozza a szükség. Viszont ha már esszük, együnk olyat, ami hasonlít az eredetire. Instant leveseket teszteltünk.

Az instant leves nem egy gasztronómiai élményfürdő. De ezt nem is lehet tőle elvárni. Viszont előnye, hogy nagyon gyorsan és egyszerűen el lehet készíteni, és bizony adódik olyan helyzet, amikor ez jól jön.Több jelentős élelmiszer-üzletlánc boltjaiban is körülnéztünk, hogy felmérjük a kínálatot. Ezekben kivétel nélkül csak Knorr és Maggi instant levesek kaphatók. Ezért ezt a két márkát hasonlítjuk most össze. A négy ízt találomra választottuk ki.A sós levesek elkészítéséhez egységesen 2 deciliter forró vízre, a gyümölcslevesnél ugyanennyi hideg tejre van szükség. Ebbe keverjük a levesport, majd 2-5 percig állni hagyjuk. Ezt a néhány percet tényleg érdemes kivárni, azért, hogy a por megfelelően feloldódjon és minden megpuhuljon benne, aminek meg kell. Ezek után máris kezdhetünk enni.

ParadicsomlevesKnorr Paradicsomkrémleves mozzarellával (1. kép) vs. Maggi 1 adag zöldség- Paradicsomkrémleves (2.kép)A Knorr nagy zacskós paradicsomkrémlevese a tasakon található képen nem nyújtott különösebben gusztusos látványt. Mikor a por oldódni kezdett a forró vízben, a lé tetején zavaros, hártyaszerű foltok jelentek meg, ám azzal nyugtatgattuk magunkat, hogy biztos csak a mozzarella sajtpor csapódik ki ilyenformán. Maga a leves inkább narancssárga és meglehetősen szintetikus illatot árasztó. Viszont a tésztával és a petrezselyemzölddel legalább nem spóroltak. A Maggi 1 adag zöldség tasakjának dizájnja kissé valószínűtlen színekkel csábított fogyasztásra, mégis vonzóbb volt, mint a Knorr-é. A por nehezebben oldódott fel, mint a vetélytárs termékének esetében, viszont cserébe nem jelentek meg fura foltok. Amikor a leves elérte végső színét, konstatálnunk kellett, hogy majdnem olyan élénk piros, mint a képen, az illata pedig a lehetőségekhez képest étvágygerjesztő volt. Viszont nem volt benne tészta és a petrezselyemzöld adagolásánál sem estek túlzásokba. A Knorr levese savanykás, érezhetően mű ízű volt és nem is elég sűrű. Egyedüli mentsége a tészta volt, ami viszont omlós és finom. A Maggi levese sűrűbb, jobban emlékeztetett az igazi paradicsomlevesre. A Knorr leves kanalazását Borsamunkatárs kábé a negyedénél abbahagyta és ment a cucc a lefolyóba. A Maggit meg tudta enni. Az igazán nyerő összetétel azonban kétségkívül a Maggi levese lenne, a Knorr tésztájával.Sajtkrémleves Knorr Sajtkrémleves zsemlekockával (3.kép)vs. Maggi Sajtkrémleves zsemlekockával (4.kép)A Knorr sajtkrémlevese a tasakon kifejezetten étvágygerjesztően néz ki, ellentétben a Maggiéval, melyet, ha a csomagolás alapján kellett volna döntenünk, akkor lehet, hogy inkább meg sem kóstoltuk volna. Miközben a por oldódott, a Knorr levesének tetején most is megjelentek a foltok, viszont a lé végső színe kellemes, gusztusos, halványsárga lett. A Magginak ez a levese is erőteljes színt produkált, és ez a tulajdonság a piros paradicsomlevesnél persze még előnyös volt, ám a sajtleves esetében a kissé neonzöldbe hajló, élénk sárga már jóval kevésbé volt az. A Knorr-é szolid, a Maggi levese viszont annál határozottabb sajtszagot árasztott. A Knorr bőkezűbb a zsemlekockák és a petrezselyemzöld mennyiségét illetően, viszont a Maggi levese sűrűbb, ragacsosabb lett. Bár a Knorr több ízárnyalatot produkált, a Maggi levese karakteresebb. Mindkettőt sikerült elfogyasztani, de ha választani kell, akkor legközelebb Maggit fogunk venni.

Csirkekrémleves Knorr Csirkekrémleves zsemlekockával (5.kép) vs. Maggi Csirkekrémleves zsemlekockával (6.kép)A csomagolással kapcsolatban itt is elmondható ugyanaz, mint a sajtkrémleves esetében. A Knorr leves színe és szaga visszafogott volt, a Magginál ismét megjelent az elképesztő színárnyalat, a szaga viszont ennek sem volt erős. Zsemlekockából és petrezselyemzöldből ismét a Knorrban találtunk többet és ez esetben a lé is ennél a márkánál bizonyult sűrűbbnek. Ízre a Maggi szintetikusabb, de ebbe legalább vegyült némi csirkére emlékeztető aroma, míg a Knorr szinte teljesen íztelen lett. Borsamunkatárs egyik levest sem bírta megenni, a Knorrból fogyott valamivel több.MeggylevesKnorr meggyleves 8 7.kép) vs. a Maggi hasonló termékének hiányaMivel a Maggi nem gyárt hasonló terméket, a Knorr instant levesére mondhattuk azt, hogy a semminél jobb. Sőt. Bár a tasakon beígért gyümölcsdarabokra hiába vártunk és a por is meglehetősen nehezen oldódott fel a tejben, a kitartó kavargatás mégiscsak elnyerte jutalmát. A leves leginkább egy nagyon híg, de hiteles, frissítő meggyes shake-re emlékeztetett. Ez a termék kellemes meglepetés volt.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Stresszoldó ételek

Van, akin a fokhagyma, van, akin a gyömbér segít idegei megnyugtatásában.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés