free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Lásd a lényeget!

        Címkék: Nincs címke megadva 0 hozzászólás

A látáskárosultak idei futóversenyén sok mindenre rájöttünk, például arra, hogy néha nem jól értjük, mit jelent az esélyek egyenlősége, és nem a megfelelő módon segítünk. Beszámoló és útravaló.

Vannak olyan kezdeményezések, amelyek annak ellenére, hogy keveset hallunk róluk, fontosak. Ilyen a Fuss a Fényben Futógála, amelyet elsősorban látáskárosultak számára rendez meg évről évre a Helios Mozgásakadémia Egyesület és a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete, a LÁSS. Idén, május végére szervezték meg az eseményt. Nem nagyon tudtuk elképzelni, hogy hogyan is zajlik egy ilyen futóverseny, ezért elmentünk és megnéztük. A látottak viszont ráébresztettek bennünket, nem mindig azok a vakok, akiket annak tartanak.

Nézegess képeket a futógáláról!

Biztató kezdetekHetekkel ezelőtt rendezték meg, immáron negyedszerre, ezt a futógálát a Margitszigeti Atlétikai Centrumban, de visszagondolva az eseményekre még mindig feléledt a lelkesedésünk, annyira jó érzésekkel tértünk akkor haza. Mivel ismerős volt a terep - voltunk mi már itt sok futóversenyen - tudtuk, hogy merre kell mennünk és nagyjából azt is, mire számíthatunk. Az elénk táruló látvány elsőre hétköznapinak tűnt, talán csak annyiban tért el egy átlagos versenytől, hogy kevesebben voltak, legalább is a nézők.

A program hihetetlen változatos volt, valóban mindenkire gondoltak: a látókra és a nem látókra, a mozgásukban korlátozottakra és azokra is, akik teljesen - legalább is ilyen szempontból - egészségesnek mondhatják magukat. Volt falmászás és foci (ez utóbbi egy speciális csörgőlabda segítségével) a látássérülteknek. A kerekesszékesek táncbemutatót tartottak és a celebek (Schorbert-Rubint páros) bemelegetítettek mindenkit. Civil szervezetek is jelen voltak, a többség viszont az 5.3 kilométeres futásra készült, amit együtt kívántak megtenni látássérültek és látók, kéz a kézben.

Ki így, ki úgy kapaszkodott a másikba

Speciális előkészületek

A kéz a kézben kifejezés ezúttal nem egy szirupos maníroskodás, hanem tény. A látáskárosultak, ha egyedül nem voltak képesek lefutni a távot, egy látó társ segítségét vehették igénybe. Többnyire, szerencsés esetben, már összeszokott párosokról van szó - tudtuk meg Matatek Judittól, a LÁSS elnökétől - , a látáskárosult a látóba kapaszkodva fut: vagyis a vállára teszi a kezét, esetleg egy kötél segítségével "tartják a kapcsolatot". A látók mindezt szóbeli iránymutatással egészítik ki, hogy a látássérült valóban "láthassa", merre fut. Vagyis a két futónak az eredményességhez, teljes összhangban kell működnie, de ugye csak az egyik láthatja az akadályokat és a pálya minőségét.Ezért is volt fontos, hogy lehetőség szerint olyanok legyenek a futótársak, akik már hónapokkal ezelőtt jelentkeztek segítőnek és együtt edzettek a látássérültekkel, ugyanis Matatek Judit szerint nem evidens mindenkinek, hogy hogyan tudja segíteni a nem látót. Ezt külön meg kellett tanulni, komoly munkát fektettek a felkészülésbe. Azok a gyengénlátók pedig, akiknek nem volt meg a párjuk, az önkéntesen jelentkezett segítőkből válogathattak, ott a helyszínen. Azt viszont laikusként is kitaláltuk, hogy ők dobogós helyre nemigen számíthattak, de legalább részt tudtak venni a futásban. Tehát a célvonal előtt felsorakoztak azok, akik nekivágtak a kilométereknek. Mindenki izgatott volt és mi arra gondoltunk, hogy nekünk futás közben - a látás teljes birtokában is - sokszor összeakadt már a lábunk, ezért külön tisztelettel adóztunk azoknak, akik úgy készültek épp lefutni a távot, hogy nem láttak belőle semmit.

Célvonalban

Buktatók a pályánItt sem volt minden tökéletes, sajnos volt egy-két kisebb-nagyobb baki a szervezésben. (Utólag azonban kiderült, hogy a LÁSS-nak ez volt az első ilyen nagy rendezvénye, a szervezők pedig még nem dolgoztak együtt látássérültekkel, tehát nem egy összeszokott szervezőbrigádról volt szó.) Persze nem arra gondolunk, hogy teljes káosz uralta a terepet, de már az elején mutatkoztak a hiányosságok. Ezt támasztotta alá az is, hogy nem volt megfelelően regisztrálva, ki az, aki látáskárosodása ellenére is tud egyedül futni és ki az, akinek ehhez mindenképpen segítség szükséges. Ilyen módon, az eredményhirdetésnél nem volt egyértelmű, hogy ki álljon a dobogóra. Kétszer is elrontották, majd helyesbítették a neveket a sportolók szólításánál, de így is felkerült olyan, aki ugyan látáskárosult volt, de egyedül teljesítette a szigetkört. A bakik miatt - joggal - kisebb zúgolódás támadt. A női első helyezett, Gombás Judit, amikor nem az ő nevét mondták - pedig valószínűleg jól tudta, hogy ő futott be elsőként - szinte magában és nevetve, csak annyit jegyzett meg, hogy biztosan valami félreértés történt. Matatek Judit, értetlenül és kissé dühösen vette tudomásul a helyzetet, és csak annyit fűzött hozzá - azt is csak nekünk -, hogy éppen ez lett volna a cél, hogy olyanok kerüljenek dobogóra, akik csak mások segítségével tudták lefutni a távot.Mindenki számítCikinek tartottuk, hogy éppen a látók miatt csúszott hiba - minden jó szándékuk ellenére is - a szervezésbe. Judit éppen egy ilyen tévedés miatt került a második helyett a dobogó harmadik helyére. Utólag azt is megtudtuk, hogy a zavart elsősorban az okozta, hogy az utolsó pillanatban kitalálták, lejegyzik mindenki eredményét. A hirtelen jött ötlet viszont alapos zavart okozott a rendszerben. Persze mondhattuk volna, nagyvonalúan, hogy nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos, de itt nem állta meg a helyét teljes mértékben ez az agyonkoptatott, de sok esetben kétségtelenül igaz, mondás. Hiszen tudtuk, hogy a résztvevők keményen készültek erre a megmérettetésre. Azt, hogy mit jelentett valaki kezét vagy egy zsineg végét fogva, vaksötétben - még akkor is, ha ők mindig abban vannak - bevenni a kanyarokat, kikerülni a futópálya lyukait, repedéseit vagy bármilyen buktatóit és így lefutni akár 5-6 perc alatt egy kilométert, csak az tudta, aki megtette a távot. Csak ők tudták azt is, hogy pontosan mennyi munka és edzés volt eredményükben.

[PAGEBREAK]

TávbátorságA futógálán egyébként szívesen megkérdeztük volna a futóktól személyesen is, hogy milyen érzésekkel futottak és hogyan készültek a versenyre. Matatek Juditon kívül viszont - és hozzá is gyakorlatilag oda kellett vonszolni minket - mással nem beszélgettünk. Nem mertünk, ugyanis amikor látássérültekhez kell odamennünk, szinte mindig sutává válunk és zavarban vagyunk. Azért viszont, hogy félelmeinknek ne a beszámoló és az olvasók lássák kárát, utólag - telefonon - megkerestük az elsőként célba ért Gombás Juditot, a LÁSS elnökségi tagját.Amikor elmondtuk, hogy miért csak most kerestük meg, bénázásunkra, derűsen csak annyit mondott: "Mindenki tart attól, amit nem ismer." Majd elmesélte, hogy egy alkalommal ő is hasonló gondban volt, amikor egy kerekesszékes srácnak szeretett volna segíteni. A lényeg szerinte az, hogy a bennünk lévő félsz ellenére is odamenjünk a másikhoz. Arra, hogy a látássérültek is kerülhetnek hasonló helyzetbe, nem is gondoltunk volna. Pedig igen, és attól, hogy nem látnak, ugyanolyan emberek, akik - ha mégis odamentünk volna - pontosan tudták volna, hogy csak egy kicsit zavarban voltunk és nem lettek volna elutasítóak, hanem értékelték volna a próbálkozásunkat.Vissza a terepre A futással kapcsolatban Gombás Judit is, akárcsak korábban Matatek Judit, az edzés és az összeszokott párosok jelentőségét hangsúlyozta. Ő úgy érezte, hogy csak az első egy-két edzés volt nehéz és fárasztó, de később annyira összeszoktak a párjával, hogy gyakorlatilag teljes mértékben összecsiszolódott a mozgásuk dinamikája. Neki már sokszor a szóbeli segítségre nem is volt szüksége - bár a margitszigeti futópályát, hibáival, helyenként 10 centiméteres peremeivel nem kis kihívásként élte meg -, ő már annyira érezte a másik mozgását, hogy néha az is elég volt, hogy a társa kicsit arrébb húzta, ha akadályt látott. Az elmondottak alapján úgy gondoltuk, hogy hasonlóan élhették meg a többiek is a szigetkört.

Végül mindenki felfért

Nem jótékonykodásElőző oldalon említettük, hogy a szervezésben akadtak kisebb és nagyobb problémák is. A kisebbet már említettük, mi a nagyobb problémát abban láttuk, hogy ezeknek az embereknek nem jótékonykodásra csak egy kis odafigyelésre és szervezettségre lett volna szükségük. Arra, hogy amit nem tudtak megoldani nem látóként, azt megtegyék helyettük a látók. A szervezés hiányosságai éppen ezért voltak elszomorítóak. Adott volt egy látó szervező brigád, akik lelkesen, de nem profi módon bonyolították a dolgokat és adott volt a látáskárosultak egy sportolni és versenyezni vágyó csoportja, akik viszont irigylésre méltóan megállták így is a helyüket. A harmadik helyezettről például csak az tudta, hogy egy hatalmasat esett a célvonal után, aki éppen ott állt és látta. A szervezésnél nem figyeltek kellőképpen arra, hogy a pálya kezdeti, szűkülő szakaszát megfelelően ki tudják kerülni a nem látók is és, hogy ne sérüljön meg senki. Be is következett a kisebb baleset, a lendületben lévő fiú nem látta az akadályt, és segítője sem tudta ezt neki idejében jelezni, ezért felbukott és alaposan megütötte magát a srác egy az utat szegélyező farönkben. Ezt követően viszont zokszó nélkül lefutotta a távot és még így is felkerült a dobogóra.

Itt már lazíthattunk

Láthatatlan fényképekEddig úgy gondoltuk, hogy nekünk kell segíteni a rászorulóknak, de verseny után rájöttünk, hogy nem szorultak rá mások segítségére, csak annyiban, amennyiben azok az egyenlő esélyeket tették lehetővé. Számukra természetes volt, hogy megadják másoknak az esélyegyenlőséget, a jelenlétben, a részvételben, a sportban. Készültek, szerveztek, edzettek úgy, mint bárki más, aki érvényesülni szeretne. Csak megfigyelők voltunk és leginkább azt sajnáltuk, hogy nem futottunk mi magunk is.

Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés