free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Tv-újság helyett

Borsa         Címkék: ajánló, film, iránymutató, kánikula, tévé 0 hozzászólás

A kánikulában nem tudunk elaludni, ezért altatónak sokszor a tévét kapcsoljuk be. Ilyenkor sok unalmas, hosszú és vontatott alkotásba ütközhetünk. Ezt elkerülendő, egy kis iránymutatás a hétre.

A heti tévéprogramot látva az volt az érzésünk, hogy a csatornák vezetőit bezárták egy légkondimentes irodába, ahol kényszer hatása alatt kellett egy nap alatt eldönteniük, hogy mi legyen a heti felhozatal. Szerintünk ez lehet az oka annak, hogy erre a hétre valamiért a szokottnál több komoly filmet ígérnek - ami persze nem baj -, de ki tudja milyen logikát követve -, valamiért egymás utánra halmozták azokat. A fentiek tükrében még inkább létjogosultsága van összefoglalónknak; nézzük, mikor érdemes mégis bekapcsolni a tévét.

Jelenet a filmből - Bács Ferenc és Gyönyössy Katalin

Hétfő

Márai Sándornak szinte mindegyik művét olvastuk, így nem meglepő, hogy élete, és azok beszámolója is érdekel minket, akik ismerték. Dárday István 2006-ban készített dokumentum-játékfilmet az 1989-ben elhunyt íróról, ebben pedig éppen az író, még ma is élő ismerőseit és rokonait szólaltatta meg. Ezeket a dokumentumfilmes interjúelemeket pedig egy mindenki számára könnyen emészthető történetbe ágyazták. Külön értékeljük, hogy a filmben Márai Sándort Bács Ferenc alakítja: hiszen a színész, aki számunkra mindig is a nyugodtság megtestesítője volt és már megjelenésével is tekintélyt parancsolt - szerintünk - biztosan hiteleset nyújt az író szerepében. (Duna Tv: Június 25. Hétfő, 20:20 - Az emigráns - Minden másképp van - Márairól)

Hiába nézünk egyre gyakrabban focit, a Copa Americát még nem ismerjük - kivéve a főszerkesztőt. Utasítva nem lettünk, de látva, hogy ma van a bajnokság előzetese, elkezdtük pótolni hiányosságainkat. Először is utánanéztünk a labdarugó torna történetének. Tehát azt már tudjuk, hogy ezen mérkőznek meg Dél-Amerika labdarúgó válogatottjai és, hogy ez gyakorlatilag a CONMEBOL tizenként tagországát és két vendégcsapatot jelent, akik kvalifikáció nélkül vesznek részt a tornán. Persze az adatok mit sem érnek, ha nem nézzük meg magát a játékot, ezt pótolandó június 26. és július 15. között Venezuelán tartjuk a szemünk, hiszen idén itt rendezik meg a bajnokságot. (Sport Klub: Június 25. Hétfő, 0:00 - Copa America - A bajnokság előzetese)

Majd beosztjuk...

Kedd

Amikor üres pénztárcánkba nézve már harmadszorra mondjuk le az esti programot, és rántott hús helyett inkább csak főzeléket rendelünk, megőrülünk, ha valaki ez idő tájékán azt hangoztatja, hogy a pénz nem boldogít. Persze értjük, hogy miért mondják, de hó végén mégsem tudunk azonosulni a mondás veretes igazságával. Sokszor megfogadtuk már, hogy jobban beosztjuk majd a pénzt, és nem vesszük meg a huszadik, felesleges kis nyári trikót, de nem megy. Éppen ezért ajánljuk magunknak és persze a hozzánk hasonló csajoknak a pénzgyártással foglalkozó ismeretterjesztő sorozatot. A film többek között arra keresi a választ, hogy miként kell/ene bánnunk a pénzzel, és arra is, hogy attól, hogy más-más formában jelenik meg életünkben, megváltozik-e a pénz maga is. (Spektrum: Június 26. Kedd, 18:30 - A pénzgyártás)Bár már csak halványan, de emlékszünk, hogy gyerekkorunkban volt egy sorozat, amit ugyan csak nagyon ritkán nézhettünk meg, de az biztos, hogy az epizódok végén mindig volt egy csavar, amin baromira meglepődtünk. Meghökkentő mesék címmel vetítette a magyar televízió, és most felnőtt fejjel szívesen nézzük meg újra Roah Dahl, angol író műveiből készült sorozat részeit. A thriller sorozat valószínűleg már nem teljesen fedi a műfajról alkotott mai elképzeléseinket, és arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a vége ugyanúgy megdöbbent-e majd minket. (Filmmúzeum: Június 26. Kedd, 22:50 - Meghökkentő mesék)

Jelenet a filmből - Eugenia Kaplan

Szerda

Bevalljuk, vannak hiányosságaink a kortárs filmművészet terén. A görög filmesekről és alkotásaikról például semmit sem tudunk. Azt persze mi sem gondoljuk, hogy ezekben a filmekben a görögök mindig a tengeren vannak, görög salátát esznek és, hogy mindnek fekete haja és barna bőre van, de igazából nem tudjuk elképzelni, mire számíthatunk. Layia Yiourgou, görög rendező 2005-ös filmjének, a Ljubinak a főhőse egy orosz lány. A film külön érdekessége, hogy ilyen módon ennek az orosz lánynak a szemszögéből, vagyis egy külső megfigyelő - aki akár mi is lehetnénk - objektív szűrőjén át látjuk azt, hogy a görögök milyennek látják önmagukat és saját országukat. (Duna Tv: Június 27. Szerda, 22:00 - Ljubi)

Jártunk már alagútban, ittunk már teát, sőt csokoládéboltban és múzeumban is megfordultunk már. Arról is van elképzelésünk, hogy hogyan készülhettek az említett használati tárgyak és ételek. Azt viszont nem tudjuk, hogy hol lehetnek például az alagútépítés buktatói, mire kell különösen figyelnie a mérnököknek, vagy hogy a csokoládé gyártásának tulajdonképpen milyen fázisai vannak egészen addig, amíg belekerül a csomagolásába. Az angol ismeretterjesztő sorozatban pedig éppen ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. A mostani az alagútépítés és a csoki gyártás mellett, szó lesz még a tea, a mountain bike, a kombájn és a mentőcsónak gyártási folyamatáról is. (Discovery: Június 27. Szerda, 0:00 - Hogyan csinálják)

Kiskölök

Csütörtök

Lehet, hogy öregszünk, de egyre gyakrabban elérzékenyülünk. Lehet az egy születésnap, a barátaink biztatása egy esti sörözésnél vagy egy ismerősünk kislányának kedves megjegyzése, mi egyre többször lágyulunk el. Van viszont valami, amivel mindig is így voltunk és látványának sosem tudtunk ellenállni. Méghozzá az állatkölykök. A díjnyertes természetfilmeket készítő házaspár Derek és Beverly Joubert kamerájának és három évig tartó kitartó munkájának köszönhetően ezúttal egy leopárd kölyök életét, és fennmaradásért vívott küzdelmét követhetjük nyomon.(National Geographic: Június 28. Csütörtök, 21:00 - A leopárd szeme)

Először nem értettük, hogy a Duna Tv milyen üzleti vagy kulturális megfontolásból szeretne minket arra kényszeríteni, hogy egymás után nézzük meg a Doktor Zsivágó című film második részét és a Macbethet. Biztos, hogy sosem néznénk meg két hasonló nehézségű filmet egyhuzamban. Azt mindenesetre elérték a szokatlan műsorválasztással, hogy felfigyeltünk a filmalkotásokra, és ennek köszönhetően szemet szúrt, hogy nem akármilyen Macbeth-et láthatunk. A sékszpíri feldolgozásban Macbeth egy étterem konyhájában főpszakácsként gürcöl éjt nappallá téve, az isteni sugallatot a nagy kitörésre pedig, - vagyis ez esetben arra, hogy ő legyen az étterem vezetője - három szemétszállító hozza meg. Sajátos megközelítése az angol drámának. Már csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy Lady Macbeth a mosogatólány vagy a kukta lesz benne.(Duna Tv: Június 28. Csütörtök, 22:20 - Macbeth)

[PAGEBREAK]

A hétvégi felhozatal között találtok többek között hosszúra nyújtott, türelmet kívánó hollywoodi filmet, könnyebben fogyasztható magyar vígjátéko, valamint huszonegyedik századi betegséggel foglalkozó ismeretterjesztést is.

Jelenet a filmből - középen Leonardo Di Caprio

Péntek

Jól emlékszünk a New York bandái című amerikai film bemutatójára, s arra is, hogy a hangzatos szólamokkal beharangozott történetről gyakorlatilag minden ismerősünk egy kicsit csalódottan jött ki. Pedig a történet és a korszak, azaz az 1860-as években játszódó, ír és mindenféle más New Yorkban letelepedett náció harcáról szóló történetet Scorsese vitte vászonra. Ráadásul harminc éve készült erre. Ezen felül pedig, elismert színészek alakították a főbb szerepeket. Nem értjük, hogy amikor minden adott volt a sikerhez, akkor mégis mi nem stimmelt a filmmel. Bár egy kicsit tartunk a ránk váró 160 perctől, de most végre mi is végignézzük, vagy legalább is, megpróbáljuk. (M1: Június 29. Péntek, 23:20 - New York bandái)

A testképzavarral küszködő, általában fiatal nők, betegségéről már mi is beszéltünk, illetve megmutattuk, hogy miként láthatja problémájukat egy hozzájuk közel álló férfi. Bármennyit is beszélünk vagy írunk az egyre többeket foglalkoztató problémáról, a bulimiáról és az anorexiáról, azt gondoljuk, hogy a képeknél, és a filmfelvételeknél nincsen ütősebb bizonyíték arra, hogy valóban szörnyű betegséggel van dolgunk. Az sem könnyíti meg a gyógyulást, hogy ezek a fiatalok általában titkolóznak, vagy teljes némaságba burkolóznak. Most beteg fiatalok családja, illetve szülők nyilatkoznak arról, hogy milyen anyagi és érzelmi terhet jelent mindannyiuk számára a betegség leküzdése. (Spektrum: Június 29. Péntek, 19:55 - A néma járvány)

Jelenet a filmből - Brigitte Bardot

Szombat

Középiskolás korunkban egyszer a strand homokján is kipróbáltuk a röplabdázást, és hamar rá kellett jönnünk, hogy a strandröplabda egy teljesen más sport, mint a teremben űzött vállfaja. Nem csak, hogy kevesebben voltunk a játékra, de még a tűző nappal is szembe kellett néznünk. Most meglátjuk, hogy a profik hogyan játszanak. A Swatch-FIVB világbajnokságon, a norvégiai Stavangerben ma délután ugyanis a női döntőt követhetjük nyomon.(Eurosport: Június 30. Szombat, 17:15 - Strandröplabda női VK)

Épp a múlt héten emlegettük az egyik francia balettcipőket készítő cég új kollekciója kapcsán Brigitte Bardot-t, egész pontosan az És Isten megteremté a nőt című filmben látható, azóta népszerűvé vált balerinacipőit. Most itt az alkalom, hogy a saját szemünkkel lássuk, a forgatásra készített piros cipőket. Roger Vadim 1956-os filmjében pedig nem csupán Brigitte Bardot megjelenését, de az általa alakított szerepet is megkedveltük. Hiszen a film az elsők között hívta fel a figyelmet egy új jelenségre: vagyis arra, hogy a független, öntudatos, a férfiakban örömét lelő lányokra és asszonyokra itt az ideje, hogy többé ne rosszlányként, vagy bukott nőként, hanem önálló, szabad nőként tekintsünk.(Hálózat: Június 30. Szombat, 17:30 - És Isten megteremté a nőt)

Jelenet a filmből - Hujber, Pindroch, Szervét, Szabó

Vasárnap

A Forma 1-ben épp az a jó, hogy ha egyszer elkezdjük nézni, akkor nehéz abbahagyni. Ha egyszer már tisztában vagyunk azzal, hogy ki melyik cég istállójában, milyen technikai felszereltséggel és ügyességgel indul, akkor már nehéz leállni róla. Mindig tudni akarjuk majd, hogy mi a verseny állása és, hogy hogyan alakulnak az erőviszonyok a pályától, az időjárástól vagy éppen a szerencsétől függően. Idén egy kis vérfrissítés is volt a Forma 1 világában. Néhány futamot kihagytunk, ezért a mai, francia nagydíjon van mit pótolnunk.(RTL Klub: Július 1. Vasárnap, 13:35 - Forma-1)

Herendi Gábor 2001-es filmje a Valami Amerika általában kétféleképpen vélekednek. Van, aki ha kényszerítenék, sem tudná végignézni, de olyan is van, aki már legalább ötször látta. Mi valahol a kettő között vagyunk. Tudjuk, hogy sokban hajaz az amerikai tucat filmekre. Bár az is meggyőződésünk, hogy a rendezőnek céljai közt volt megmutatni, hogy könnyen fogyasztható, tetszetős filmet mi is tudunk készíteni. Van viszont néhány epizód, amit mindig szívesen látunk, így a Mesebeli Afrikás bulit, vagy Schütz Ila betépett, porszívózós táncjelenetét most is szívesen megnéznénk. Aki pedig így sem kíváncsi rá, az nézze meg a másik csatornán a 24 legújabb epizódjait.(Filmmúzeum: Július 1. Vasárnap, 21:30 - Valami Amerika)



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés