free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Félelem az elkötelezettségtől

Fiáth Titanilla         Címkék: elkötelezettség, félelem, probléma, pszichológus, tanács 0 hozzászólás

A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni ahhoz, hogy mindenki maga tudja feldolgozni és megoldani a problémáit.

pszichológus

Ajánló

BúvárKund Pszichológusként nem feladatom megmondani a frankót. Arra vállalkozhatom csupán, hogy segítek olyan új szempontokat találni, amelyek felől nézve kissé más megvilágításba kerülnek az említett problémák. BúvárKend kizárólag azokra a levelekre válaszol, amelyek egyben publicitást is kapnak az oldalon, ezek szerkesztett formában, név nélkül kerülnek ki az oldalra.

Kedves Titanilla! Elég fura helyzetben vagyok, és nem tudom hova tenni magam. Négy évvel ezelőtt a férjemnek volt egy egyéves kapcsolata, én akkor otthon voltam a három éves kisfiunkkal, és a féléves kislányunkkal. Ezer apró-cseprő gond volt velük, már ahogy a kicsikkel lenni szokott. A férjem soha nem állt mellettem, élte a független életét, dolgozott, haverokkal találkozott, strandra járt, amíg én nagy pocakkal vártam a második babát a hőségben. Ez rosszul esett, de nagyon szerettem, és állítólag ő is, csak én házsártos voltam, ezért utált itthon lenni, egyébként a gyerekekkel sem foglalkozott igazán. Amikor rájöttem, hogy barátnője van, totál kiborultam, egy kerek évig naponta hasmenésem volt, nem tudtam enni, inni, rögtön le is fogytam. Egyre agresszívebb lettem, anyósékkal is sokat veszekedtem már, és a gyerekek előtt sem tudtam magam türtőztetni. (a férjem sem, pedig közben szakított a nővel, én meg visszafogadtam, de nem tudtam túltenni magam rajta). Aztán egy nagy veszekedés után anyósom pszichiátriára küldött, a kerületi gondozóba mentem, ahol rögtön antidepit, meg nyugtató írtak fel. Azóta is szedek mindenfélét.

A férjemmel pokol lett az élet, én meg beregisztráltam egy internetes társkeresőbe. Ott több férfit is megismertem, egyalkalmas kapcsolatokat, meg hosszabb ideig három párhuzamosan, és élveztem, hogy egy rossz kurvának tartom magam. Azelőtt ilyet tuti szégyelltem volna, most meg tetszett, hogy rossz vagyok. Aztán összejöttem egy nálam nyolc évvel fiatalabb sráccal, akibe még mindig szerelmes vagyok. Sokat találkoztunk, és kölcsönösen megállapítottuk, hogy soha egyikünk sem érezte magát ilyen jól mással. De soha nem terveztünk hosszabb távra, nekünk egyszerűen nincs közös jövőnk. Még ha elváltam volna, akkor sem. Szóval tavaly jött egy nap, mikor egy veszekedés után teljesen bekattantam, bepakoltam ami gyógyszert otthon találtam, alkohollal, aztán a férjem vitt be a Korányiba. Egy hétig bírtam ott a sok öngyilkossal, aztán hazajöttem magamtól. Ja, és az egész nem volt szándékos, és nem is emlékszem semmire.

Egy hónapra rá, ugyanez történt, de akkor már berúgtam az üvegajtót dühömben, vagdostam magam az üvegekkel, azt akartam, hogy fájjon, de nem fájt. Pofonütöttem az anyósomat, (erre emlékszem), a mentősökre, a rendőrökre viszont nem, akiket kihívtak a verekedés miatt. Miután a lábamat összevarrták bekerültem a Lipótra három hétre. Azokról a hetekről is csak homályos emlékeim vannak. Ott felállították a következő diagnózist: borderline személyiségzavar, és bipoláris depresszió. Beállították a gyógyszereket, én meg mehettem Tündérhegyre öt hónapra. Tavaly novemberben szabadultam, de a férjem iránt minden érzésem elmúlt, egyszerűen már undorodtam tőle.

Bejelentettem, hogy elválok, és egy kihagyott év után felújítottuk a kapcsolatot a sráccal. De két találkozás után fordult egyet a világ velem, és egyik napról a másikra visszaszerettem a férjembe, azóta is tök jól élünk, a gyerekek boldogok, hogy együtt vagyunk, ő nagyon megváltozott, szuper apa lett belőle, és imád engem, körülrajong. Minden tuti lenne, de nekem csak a srác körül forog az agyam. Naponta bőgök miatta, vagy hozzábújok a férjemhez, és iszonyú boldog vagyok, hogy ő az enyém. A sráccal februárban találkoztam utoljára, most van neki pár hete egy barátnője, bár azt írja róla, szakítani fog vele, mert mindenkit hozzám mér, és ő nem üti meg a mércét. Én meg folyton bőgök, ha senki nem látja, hogy miért nem tudok én kettészakadni. A gyógyszereimet beállították, négy év óta ez a legjobb összeállítás, nincs mellékhatás, tele vagyok energiával, szuper állást találtam, végtelen türelmem van a gyerkőcökhöz. Viszont nem tudom, hogy a hangulatváltozásaim a körülmények miatt vannak, a két férfi közötti őrlődés miatt, vagy megint jön vissza a betegség? Már annyira örültem, hogy folyton életvidám voltam, most meg nagyon furán érzem magam....talán mert ő olyan elérhetetlen számomra? Mindig az lesz, akkor ez soha nem jön rendbe? Vagy más gyógyszer kéne? A pszichiáteremhez nem akarok menni, mert ő évek óta a válásra akar rávezetni, most is azt mondja, hiába vagyok jóban a férjemmel, csak a párkapcsolati játszmát folytatjuk... Köszönöm előre is a véleményedet, gondolom, kissé feladtam a leckét.Üdv: Lici

Kérdezz tőle. Itt.

Szia Lici,

gondolkozom a diagnózisodon, meg a kérdésen, hogy vajon a betegség sumákolna-é vissza a hátsó ajtón. A "személyiségzavar" ugyanis nem "betegség", legalábbis nem úgy, ahogy az influenza vagy akár a kéthónapos depresszió annak mondhatók (utóbbiaknak van eleje, közepe, vége viszonylag rövid idő alatt, akár egy jó novella esetén - a személyiségzavar inkább nagyregény. Egy Háború és béke.). A személyiségzavar - képzelj magad elé egy, az élet folyamán egyre bujábbá szövődő perzsaszőnyeget a személyiség metaforájaként, ha vizuális típus vagy! - az élménymód és a viselkedés olyan TARTÓS mintája, amelynek kezdete a serdülőkorra/fiatal felnőttkorra tehető. Távol álljon tőlem a diagnózis bírálata - egy féloldalas levél nem versenyezhet öthónapnyi, tündérhegyi ismeretséggel -, inkább amiatt írom le mindezt, hogy gondold végig, voltak-e már korábban is problémáid az alább részletesen vázolt dolgokkal.Magyarán: eltalált-e benned valamilyen szunnyadó félelmet/problematikát a férjed hűtlensége a házasságotok kezdetén, vagy a pszichés problémák nélküliek napsugaras életét élted, depresszió és érzelmi labilitás nélkül, amikor beütött a krach. A borderline személyiségre röviden annyit mondanak: "abban stabil, hogy instabil". Azaz a bizonytalan énkép/identitás, a gyakori foglalkozásváltoztatások, a belső üresség érzése, az olyan kirobbanó indulatkitörések, mint amilyen egy balhorog az anyósnak vagy éppen a mértéktelen piálás és a gyakori egyéjszakás kapcsolatok, szóval mindezek mellett a vezető problémát a MÁSIK szélsőségesen váltakozó észlelése jelenti. A srác, aki egyik pillanatban az ember tökéletesen illeszkedő, platóni másik fele, a következő percben már undorító vaddisznó. Amikor távol kerül, a vágy titokzatos és kívánatos tárgya, amikor azonban túl közel van - dúl a szerelem és minden olyan makulamentesnek látszik -, egyszer csak, váratlanul és érthetetlenül, kiábrándító lesz. Az eddig lenézett/gyűlölt férfi meg vonzó. Személyiségzavar vagy sem, a kérdés ugyanaz: vajon a döntésképtelenséged mögött nem az elköteleződéstől való félelem áll-e? A férjed hűtlensége alatti pelenkamosások és háztartáskontroll, az egyedüllét és a támasz hiánya vajon nem erősítették-e meg benned azt a hiedelmet, hogy "nem érdemes kötődni senkihez, úgyis megszívatnak"? Vajon amikor rendben lévőnek tűnik a házasság, nem emiatt menekülsz-e azonnal, illetve, nyolc év ide vagy oda, nem az-e a legijesztőbb a szerelmeddel való kapcsolatodban, hogy előbb-utóbb kizárólagos döntést kellene hozni, ami a férjed végleges elveszítésével lehet egyenértékű (ami alól egyszerűbb kibújni a férjhez való ideiglenes visszahurcolkodással)?Borderline zavar esetén, amint azt már említettem, az okok a gyerekkor mélységes mély, feneketlen kútjában, valahol a korai kötődés sérülései tájékán keresendők. A többi inkább esetleges/váltakozó tartalom - házassági problémák, szeretők és így tovább -, ami a korán kialakult formákat kitölti. Éppen ezért biztatnálak arra, bármennyire utálom is ezt a mondatot a levelező pszichológusok tollából, hogy vágj bele egy hosszabb, alaposabb terápiába. Ha nem kedveled a direktívebb módszereket (ahogy a pszichiátered próbálja a válást lenyomni a torkodon, például), választhatsz olyat is, amelyben a terapeuta nem okoskodik, nem mondja meg a tutit, inkább abban segít, hogy a döntéseid mögöttes motívumai tisztázódjanak, s felnőtt ember módjára magad hozhass döntést.Érdemes belevágni, mert a felszín megkavargatása nem biztos, hogy tartós eredményre vezet. Igenis beleléphetünk párszor ugyanabba a folyóba, akár nyakig. De ki is kerülhetjük - ebben segíthet egy hosszabb terápia. Amihez előre is sok sikert kívánok! És magaslabda volt, kedves Lici, valóban Üdv: Fiáth Tita

 


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés