free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Húsbavágók II.

Fiáth Titanilla         Címkék: átváltozás, húsbavágó, önelfogadás, pszichológus, segítség 0 hozzászólás

Az átváltozás-függőek önelfogadásával már foglalkozott pszichológusunk, azzal, hogyan próbáljuk meg szeretni magunkat. A cél még mindig ez, ezért itt az újabb segítség a problémák beismeréséhez.

Az elmúlt heti cikkemben eszmefuttattam egy keveset a plasztikaisebészet-függő milliomosokról, a tükörben a reális kép helyett tripla méretű Szulák Andreát látó harmincnyolc kilós anorexiásokról, és férfiakról, akik kigyúrt felsőtestük ellenére Sebeők János testalkatát vetítik a sajátjukra. Az említett csoportokat egymás mellé rendelő közös nevező az alacsony önértékelés volt. A "Fogadd el magad!” napjainkban oly hangzatos, magabiztosság-turbózó jelszavát persze könnyű kiforgatni: "Napi egy almát eszem három hónapja, nekem ez így jó, ilyennek szeretem magam. Nem értem, hogy a családom miért kötött ki a pszichiátrián, miért nem képesek elfogadni, hogy én ettől vagyok önmagam?"

Az önelfogadás, illetve a problémák felismerése/a betegségbelátás különböző dolgok. A túlzott táplálékbevitel, a kóros elhízás vagy az önéheztetés esetében az elfogadás pont azt jelentené, hogy ki merem jelenteni: valami nem megfelelően működik! Ha az életem nagy részét az újabb és újabb plasztikai műtéteken való gondolkodás teszi ki, ha évek óta nem nyaraltam, és nem vettem még egy új fehérneműt sem, mert az orrcsontom eltöretésére spórolok, olyan mértékben szűkítem be a lehetőségeimet és a társas kapcsolataimat, hogy az már a személyiségem egészséges működését, kiteljesedését és fejlődését veszélyezteti. Épp az volna a lényeg, hogy a gondokat beismerejem, és az fogadjam el, hogy problémáim lehetnek. Hogy vállaljam: időnként gyenge is lehetek!

A testképzavar hátterében viszont önmagunk el nem fogadása áll. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a bokánk alakját, a félkilós súlyfelesleget, a nem a homlokunkig pöndörödő pillákat vagyunk képtelenek elviselni. Az apró hibákkal való állandó és eltúlzott foglalkozás azt jelzi, hogy ezekben az esetekben bizony inkább szimbolikus problémákkal, a saját személyiség vagy a saját érzések el nem fogadásával állunk szemben.

A lányról, aki éjt nappallá téve hadakozik a "kövérségével", ám egyik életmódprogram szabályait sem képes két napnál tovább betartani, kiderülhet, hogy az édesapja súlyosan bántalmazta vagy cserben hagyta. A magára hagyottság szituációján keresztül lényegében azt tanulta meg, hogy ő olyasvalaki, akit nem lehet szeretni, akit nem lehet elfogadni, s amiatt, hogy megkímélje magát a további, férfiakkal kapcsolatos csalódásoktól, inkább falat emel maga köré. Hájból. Azért hízik, mert esélyt sem akar adni a férfiaknak arra, hogy megismerjék. Mert úgy tudja magáról gyerekkora óta, hogy nem szeretnivaló. És mert ő sem szereti magát.

A szülők felelőssége

Vagy nézzük annak a nőnek az esetét, akit soha semmiért nem dicsértek meg a szülei. Amikor megnyerte az országos kémiaversenyt, az apja csupán lebiggyesztette a száját: ő ennyi idősen már ötféle tanulmányi bajnokságot nyert amellett, hogy rendszeresen maratont futott. Csoda, ha folyton olyan pasikba botik bele, akik kigúnyolják, leszólják az egyébként igen eredményes munkáját? Akik megcsalják, kihasználják, s ő mindezek ellenére rendületlenül küldözgeti a megalázkodó, szerelmes SMS-eket, és első szóra ugrik, ha az őt lesajnáló férfinek épp nincs mozipartnere aznap estére. Ez a nő - aki voltaképpen a szeretetlenségtől szenved, és ezáltal arra is képtelen, hogy a valóságnak megfelelően értékelje önmagát - a legdivatosabb fogyókúrákat csinálhatja végig, és hetente kérhet időpontot a plasztikai sebészétől, azaz azt gondolhatja, hogy a nem "modellszerű" külseje miatt utasítják el. Talán könnyebb a "csúnyaságra" kenni az egészet, mint szembenézni azzal, hogy a szüleink nem megfelelően foglalkoztak velünk (melynek hatására magunk is olyan kegyetlenül és szigorúan bánunk önmagunkkal, ahogyan korábban ők tették velünk - a partnerválasztásunk "csöbörből vödörbe" jellegéről már nem is beszélve!).

Önmagunk elfogadása leegyszerűsítve - első körben - annyit jelent, hogy a különböző helyzetekre adott reakcióinkat, az érzelmeinket olyanokként ismerjük fel és fogadjuk el, ahogy azok jelentkeztek. Ha haragszunk a szüleinkre, irigyek vagyunk a testvérünkre, bedühödünk a férjünkre, és kiborulunk a villamoson hisztiző gyerekünk miatt, nem hazudjuk magunknak, hogy "Ááá, nem is olyan fontos ez az egész, nem idegesítem magam miatta", csak azért, mert azt gondoljuk, egy jó leány/szuper testvér/született feleség/mintaanya ilyen csúnya és negatív dolgokat nem érezhet.

Fontos továbbá, hogy önmagunk elfogadását ne kössük feltételekhez: ne csak 36-os ruhamérettel, öt diplomával, három kiadott verseskötettel vagy tíz kiállításmegnyitóval a hátunk mögött érezzük azt, hogy szeretetre méltóak vagyunk. Gondoljuk végig, hogy vajon legbelül, jó mélyen nincs-e önmagunkkal kapcsolatban olyan vélekedésünk, hogy "Csak akkor vagyok megbecsülésre érdemes, ha..." (ide tetszés szerint behelyettesíthetünk a fiatalos megjelenéstől kezdve a "nem vagyok szingliig" bármit). Minél kevésbé dorongoljuk le magunkat a kudarcainkért, annál hamarabb talpra tudunk állni, és a bajok leküzdése által megerősítve folytathatjuk a célok elérését. Vagyis: ne dugjuk a fejünket a zsírpárnákba, sasorrba vagy az elálló fülek közé. A gond talán mélyebben húzódik - érdemes odabent is keresgélni!

 



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés