free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Tanmese a stresszről

        Címkék: Nincs címke megadva 0 hozzászólás

Szerintünk nincs olyan ember, aki ha a stressz kerül szóba, ne tudná a szöveget: a stressz az élet velejárója, viszont a hosszantartó stresszes állapot rontja az életminőséget. Sajnos csak a szánk jár.

stressz

Ajánló

A stressz eredetileg a szervezetnek az ingerekre adott válaszát jelölő orvosi szakkifejezés volt. Mai értelmében azonban jelentése nagyjából "tartós idegesség" vagy "folyamatos feszültség", mely rendszerint egy vagy több állandó negatív ingerre adott tartós válaszreakció a szervezet részéről. A tartósan fennálló stressz akár komoly egészségkárosodást eredményezhet, mivel gyengíti a szervezet ellenállóképességét

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy családorvosom kisgyerek korom óta ismer. Ha csak meglát, máris mondja a diagnózist, és az első "szakmai benyomás" az esetek döntő többségében be is bizonyosodik a vizsgálatok során. A minap a jogosítványom meghosszabbítása miatt kerestem fel. Már senki nem várt rá, mikor beestem a rendelőbe. "Nagyon sietek" - kezdtem mindjárt az üdvözlő szavak után. Udvariatlanságomat mosolyogva elengedte a füle mellett és komótosan nyúlt a vérnyomásmérő után. "Az most nem kell" - próbáltam kibújni, enyhítőleg a régi ismerettséget felemlegetve pillantásommal. "Tényleg sietek, még egy cikket meg kell ma írnom, és találkozóm is van" - fűztem hozzá.

"Ücsükélj le" - válaszolta - mert időnként még mindig úgy beszél velem, mintha öt éves lennék - majd megmérte a vérnyomásomat, és végigolvastatta velem a látásvizsgálatos táblákat. "Ezek rendben is volnának. Most megírom az igazolást. Ha van két perced és hazafelé tartasz, elkísérlek. Meg kell néznem egy beteget a házatokban." Akkorra már felengedtem egy kicsit, és - mivel imádom az öregurat - nevetve engedtem, hogy önkényesen átírja rohanó programomat. Azért a kezem remegett egy kicsit, mint a túlhajszolt napokon általában. Doktorom valóban villámgyorsan elkészült, s már kint lépdeltünk az utcán otthonom felé. Önuralmamra azért szükség volt, ugyanis sétatempóban.

"Hogy vagy egyébként?“- sandított rám. Családorvosom az a típusú ember, aki még egy ilyen elcsépelt kérdést is mély érdeklődéssel a hangjában tud feltenni, hogy az ember legalábbis életgyónásra érez késztetést. Elmeséltem neki hogy három helyre dolgozom, hogy nem tudok választani két udvarlóm közül, és - mivel közérzetemhez ez is hozzátartozik - hogy a család majd minden tagja úgy érzi, túl sokat kell vállalnia a megélhetés biztosításához. Alig jut időnk beszélgetni, mikor hazaérkezünk már olyan fáradtak vagyunk, hogy a betervezett uszoda vagy séta helyett leginkább csak a tévét bambuljuk lefekvés előtt. A napközben tapasztalt kellemetlenségeket mikor megtörténtek szerettük volna, ám mire találkozunk már nincs kedvünk megoztani egymással. "Értem" - bólogatott hosszasan, majd így szólt: Elmesélek neked egy történetet. "Húgom világéletében maximalista, ambíciózus személyiség volt" - vágott bele - "az erőből pedig kifogyhatatlan." Legyen szó szellemi feladatról vagy fizikai munkáról, ő még akkor is helyt állt mindenben, mikor minden nő és férfi kidőlt mellőle. Számára egy feladat akkor ér véget, mikor maradéktalanul teljesítette. Mivel fiatalon egyedül maradt három gyermekével, évtizedekig minden munkát elvállalt, hogy a vágyainak megfelelő életszivonalat biztosítson a kicsiknek. Teljesíteni pedig csakis tökéletesen akart - ha ezer különböző dolga volt, akkor ezerszer is. Erre azonban senki sem képes, hiszen a megfelelő eredményhez a rászánt idő és maradéktalan figyelem is szükséges. Az évek teltek-múltak, már ő is messzire távolodott a harmincas éveitől. Képességeinek és akaraterejének megfelelően vezető pozícióba került a munkahelyén és az egyéb szakmai tevékenységeit illetően egyaránt. De az energiái a korral - bár lelke ugyanaz a rettenthetetlen maradt - mégiscsak csökkentek, és egy szép napon azt vettem észre, hogy az én kívételes humorérzékkel megáldott, toleráns, kommunikatív testvérem magába forduló, mosolytalan és parancsolgató lett.

Nyaranta, mikor pár hétre szabadságot vett ki, általában mindjárt végigaludt három-négy napot, majd következő négy napig bánkódott azon, hogy ő már nem a régi, aztán pedig újra a régi lett. A családjának ez minden évben nagy örömet jelentett, ám ahogyan eljött a szeptember, jöttek a a megoldható és megoldhatatlan gondok, a túlzott, mindig új és más képességeket igénylő elvárások és a mérhetetlen mennyiségű feladat, a húgom pedig megintcsak ideges és ingerlékeny lett. A természetétől egyébként távol álló érzelmi megnyilvánulásokat vettem rajta észre: határozatlankodott és halogatta a döntéseit, elfelejtette a munkáján kívül eső ígéreteit, bugyuta filmeken is sírva fakadt, sokszor oktalan szomorúság vett rajta erőt, a családi ugratásokkal szemben pedig túlérzékeny lett.

Az ötvenedik születésnapját ünnepeltük, mikor először ötlöttek szemembe az aggasztó fizikai tünetek is. Mellette ültem a vacsoraasztalnál, így jól hallottam felszínes légzését, láttam keze remegését. Szeme időnként meg-meg rándult, ahogyan körbetekintett családján. "Olyan boldog vagyok" - tette a csuklómra kezét. Arca valóban sugárzott, ám én megdöbbenve éreztem, milyen nyirkos a tenyere. Hóbortos szokásaink egyike, hogy az ajándékokat az ünnepelt háta mögé gyűjtjük, aki a gyertyák elfújása utáni pillanatban tehet 180 fokos fordulatot, hogy lássa, mi mindent kapott. Húgom felszisszent az ajándékokra tekintve. "Mostanában olyan merev a nyakam és a vállam" - mentegetőzött nevetve.

Merev nyak, merev váll

Miután a távolabbi rokonok elhagyták a terepet, félrevontam kedvenc olvasósarkába és alaposan kikérdeztem a figyelmen kívül hagyott panaszairól. Kiderült, hogy alvási zavarokkal küzd, és azt mondják horkol. (Ez nagyon sziven ütötte, azt hiszem nem is beszélt pár hónapig azzal a barátnőjével aki felhívta rá a figyelmét mikor nála aludt). Időnként émelyeg vagy fáj a gyomra, néha étvágytalan, máskor falási kényszer tör rá, a hasa majdnem mindig fel van puffadva, izzad, migrénnel kűzd, teljesen váratlanul elkezd szédülni és nem is érti, miért olyan fáradt hétvégente is, mikor nem is csinál semmit. "Lehet, hogy elmegyek majd kivizsgálásra" - mondta, bár attól tartok gyerekkori bárányhimlője vette erre rá utóljára - "mert érzem hogy túl szapora a szívverésem. Ez egy kicsit ijesztő." Aki tényleg megijedt, az én voltam, ugyanis a hugom nem szokott még gondolatban sem törődni holmi fizikai tünetekkel. "Majd elmúlik" - legyintett életében mindenre, és - bár nem helyes a hozzáállása - nála tényleg előbb-utóbb minden fájdalom és rosszullét jött és ment. Ha viszont már ő is aggódik, akkor nagy baj lehet. Azt is tudtam mi ez, és igyekeztem nagyon hatásosan előadni diagnózisomat.

"Nem lehet ilyen stresszes életvitelt folytatni" - mire ő elnézően ásított egyet, és láttam a tekintetén hogy kikapcsol, nem érdekli aggodalmam. Kicsit megráztam a vállát. "Te vagy a legerősebb harcos a földön, nem vitatom, de a biológiai törvényszerűségek alól te sem vagy kivétel. A túlhajszolt szervezet egy idő után felmondja a szolgálatot. A stressz olyan súlyos betegségek elsődleges rizikófaktorába tartozik, mint az agyi katasztrófa, a magasvérnyomás, a szívinkfartus, a gyomorfekély és még sorolhatnám. Egyértelműen látszik rajtad, hogy állandóan, illetve túl sokat vagy stresszes állapotban. Nem csak a fizikai tünetek mondatják ezt velem - az érzelmi életed és a viselkedésed is tükrözi, hogy ez így nem mehet tovább. Tested-lelked jeleket ad, hogy szánj időt a töltekezésre, mozgásra, alvásra, békés passzív, vagy szórakoztató aktív pihenésre. Másképp is rendezhetnéd a napjaidat, csak hozzáállás kérdése. Az élet új, számodra szokatlan kihívást hozott: lassítanod kell! Nézd egy kicsit kívülről saját magadat. Tényleg megéri?"

Testvérem egy kicsit elgondolkozott, mert nagyon ritkán ragadtatom magam effajta prédikációra. Meg is ígérte, hogy megtanul nemet mondani a felkérésekre. Bár tudja, eztán mégis naponta többször végiggondolja, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, esténként elalvás előtt ellazul és szellemileg is elcsendesedik, és hetente legalább négyszer beiktat valamilyen testmozgást - sétát, kocogást vagy úszást az életébe. Reménykedve távoztam a szülinapról. Tudom, be is tartotta volna elhetározását, ha nem bíznak rá szakmájának prominens képviselői egy új, időigényes és kialakulatlan jellegű feladatot, melynek elvállalásával megerősíthette egyébként éppen labilissá válló munkahelyi pozícióját. Pár hónap múlva magasvérnyomás-betegséget diagnosztizáltak nála, de ez sem volt elég jelzés, hogy észrevegye: senki nem vigyáz rá, ha ő nem teszi, a családján kívül pedig mindenki addig terheli és használja ki az energiáit - minden rosszakarat nélkül - amíg ő nem mondja ki: "elég!"

Tanuljunk meg lassítani

Hajnali háromkor hívott az unokahúgom, hogy anyja összeesett a WC előtt és infarktus gyanujával kórházba szállították. A doktorok végül kevésbbé veszélyes ám annál elgondolkodtatóbb diagnózissal álltak elő: a húgom teljes kimerültség miatt ájult el. Három napig mestrségesen altatták. Fültanuja voltam, ahogyan lánya könnyek között kérte: "Szeretném, ha látnád, ha ismerhetnéd a majdani unokáidat." Tetvérem mérlegelt és úgy döntött, ezentúl nem csak magában bízik. Nemet mondott minden olyan felkérésre, mely meggátolta a szükséges pihenésben és töltekezésben, munkahelyén csak kívételes alkalmakkor maradt nyolc óránál többet, ígyekezett - és egyre több sikerrel - nem a szívére venni minden munkahelyi gondot, és vett egy rakás könyvet és cd lemezt - hiszen mindig is szeretett olvasni és zenét hallgatni.

Az állását másfél éven belül valóban elveszítette és a szakmai élet elitjének is a peremére került, ám újra önmaga lett. És mint ilyen, máris három új projektbe kezdett, melyek közül egy kezd jövedelmezővé is válni. Ám arra nagyon ügyel, hogy a maga uraként csak annyi stresszt engedélyezzen magának, ami nem kezdheti ki az egészségét."

Megérkeztünk a kapunkhoz. A drága doktor persze elérte, amit akart. Magamra és a családomta gondoltam. A fizikai, viselkedésbeli és érzelmi tünetek közül több illett ránk, mint szerettem volna. Nem tudtam mit mondjak, ám nem is vártak választ tőlem.

Radnai Anna



Kapcsolódó cikkek

Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés