free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Rubint Réka köszöni, hogy itt tarthat

Borsa         Címkék: bugyi, celeb, hazai, kollekció, rubintréka 0 hozzászólás

Rubint Réka a hazai celebek közül elsőként debütált saját ruhakollekcióval. A cuccok nem olyan felkavaróak, de akit nem zavar, hogy Réka neve rá van írva a bugyijára, az lehet, hogy fel fogja venni.

Bár külföldön már kifejezetten megszokottnak számít, hogy a celebek saját név alatt futó divatipari termékekkel jelentkeznek, hazai sorstársaik e tekintetben még nem követték példájukat. Legalábbis eddig. Ugyanis most itt az első fecske, vagyis ebben az esetben inkább pillangó, nevezetesen Rubint Réka, aki saját ruhakollekcióval rukkolt elő. Méghozzá kapásból kettővel, melyek közül azonban egyik sem sportruházat. A bemutatón jártunk.

Nézegess RR ruhákat!

Rubint Réka a Sugarbird illetve a Persona cégekkel működött együtt a kollekciók létrehozásában, melyeket aztán nemes szerénységről tanúbizonyságot téve, egyszerűen RR Star-nak kereszteltek el. A bemutató partira a kihalt ormányosról elnevezett budai bevásárlóközpont tetején található egyik szórakozóhelyen kerítettek sort. Maga a hely hangulata olyan volt, mintha két óriási poharat pakoltak volna egymásba és mi odabenn, a köztük lévő résben lennénk. Míg a kezdésre várakoztunk, láttunk pár Schobert-házaspár közeli celebet, pédául az ex-Romanticos Katinkát, meg Kovit, a taxisofőr külsejű pornóproducert. Aztán megjelentek még a Nagy Fogyás, Norbi csapatából kiesett versenyzői is, akikkel a fineszguru huzamosabb ideig összeölelkezve fotózkodott. Ja, és volt ott egy alacsony, szőke lány is, akinek azóta sem tudtunk rájönni a nevére, de az tuti, hogy a valóságshow-k hazai fénykorának idején láttuk őt a tévében zuhanyozni.

Lárvából pillangó

A kifutót a szórakozóhely, a megjelentek számához képest mindenképp aránytalanul kicsi és meleg szekciójában helyezték el. Nekünk mondjuk ahhoz képest még szerencsénk volt: a keverőpult oldalába fúródva nézelődni is tudtunk. A műsor első felében a műsorvezető, Abaházi Csaba beszélgetett Rékával, méghozzá meglehetősen hosszasan. Ebből a diskurzusból kiderült, hogy nem Réka ötlete volt hogy saját név alatt futó ruhakollekciója legyen, hanem a cégek keresték meg őt. Viszont ha már így esett, nem csak a nevét, hanem a stílusát is adta a dologhoz, saját elmondása szerint valóban közreműködött a kollekciók tervezésekor, melyekben amúgy kizárólag női ruhák találhatók. Kivétel ez alól az a két darab, Réka mozaikszerűen ábrázolt arcmásával díszített férfi póló, melyek közül az egyiket a műsorvezető viselte, a másikat pedig Norbi. Megtudtuk továbbá azt is, hogy a kollekciók logójában megjelenő pillangó - mely nem elhanyagolható módon klasszul kirajzolható a névadó monogramjából is - voltaképpen Réka jelen állapotát jelképezi, ugyanis ő lárva-báb-pillangó jellegűnek látja saját karriertörténetét, ahogyan egy lepukkant fineszterem aerobicoktatójából az évek során az ország RubintRékájává fejlődött. Miután megköszönte édesanyjának, Norbinak, valamint a sajtónak is, hogy itt tarthat, megnézhettük végre a ruhákat.

Egyenmosolyok

A divatbemutatón nem csak a RR Star kollekciót, hanem a Sugarbird és a Persona egyéb kollekcióinak darabjait is felvonultatták és bár a két cég ruháit különböző jellegüknél fogva még egész egyértelműen meg lehetett különböztetni, azt, hogy ezeken belül melyek a Réka-féle holmik, abból lehetett csak megállapítani, hogy melyeken szerepelt feltűnő, fényes nyomással a Réka-logó. A cuccokat bemutató modellek, modell-celebek és nem modell celebek egyforma frizurákkal és mísz egyenmosolyokkal vonulgattak fel és alá, kivéve Südi Iringót, akinek a haja és a mosolya is más volt: szemmel láthatólag ő érezte magát a legjobban, nem csupán a kifutón, de talán az egész rendezvényen is.

Kollekciók

A látott Sugarbird darabokról azt mondhatjuk, hogy különösebben felkavarónak nem mondható butikcuccok, annyi extrával, hogy a felsőkhöz jár egy-egy hozzájuk passzoló bugyi is. Egy részük inkább fehérneműs, babydoll-jellegű, míg a többi szett felsőrésze akár utcai viseletként is elmegy. Aki bírja az ilyen stílust és nem zavarja, hogy rá van írva Rubint Réka neve, az könnyen lehet, hogy ezt is fel fogja venni, viszont aki nem hord ilyesmit, az valószínűleg nem emiatt kap majd rá. A Persona bemutatott kollekciójának uralkodó színe egyértelműen a fekete, melyet fehérrel, lilával vagy pirossal kombináltak a tervezők. A buggyos, ejtett fazonok és a kismamavonal továbbra is tartja magát.Az összes bemutatott holmi közül a legötletesebbek szerintünk a Pom-Pom meséink főszereplő kislányát, Picurt ábrázoló szettek voltak.

A barna összeállítás egész jó...

A bő fél órás divatbemutatót sorsolás követte, ahol az összes, kizárólag női holmit tartalmazó ajándékcsomagot egy-egy férfi nyerte meg, de nem baj, mert majd elajándékozzák. A meghívó szerint ezután revüshow következett a Moulin Rouge sztárjával. Ez a gyakorlatban abban merült ki, hogy egy rózsaszín tollakkal bőven ékített nő elénekelte az If You Could Read My Mind című számot. Ezt mi, a magunk részéről már csak az előtérben elhelyezett kivetítőkön néztük végig. Mint ahogy azt a jelenetet is, amikor megérkezett a torta, mellyel kapcsolatban Réka mindenkit megnyugtatott, hogy update. Mi mondjuk ettől sem kaptunk rá igazából gusztust. Annál inkább a távozásra.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Fenék-tömés

Ha már a fenekünk méretével sem vagyunk elégedettek, mindössze 18 000 forintért miénk lehet egy fenék-tömés.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés