free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A normális lehetséges megközelítése

Fiáth Titanilla         Címkék: betegség, megközelítés, normalitás, önbecsülés, pszichológus 0 hozzászólás

A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni ahhoz, hogy mindenki maga tudja feldolgozni és megoldani a problémáit.

pszichológus

Ajánló

BúvárKund Pszichológusként nem feladatom megmondani a frankót. Arra vállalkozhatom csupán, hogy segítek olyan új szempontokat találni, amelyek felől nézve kissé más megvilágításba kerülnek az említett problémák. BúvárKend kizárólag azokra a levelekre válaszol, amelyek egyben publicitást is kapnak az oldalon, ezek szerkesztett formában, név nélkül kerülnek ki az oldalra.

Hali!

Ebben a cikkben írod, hogy: "Ami nem jelent mást, mint hogy alig akad pár ember, akinek stimmelne az önértékelése." Nem gondolod, hogy esetleg azoknak nem stimmel ilyen értelemben az önértékelésük, akik úgy érzik, hogy egyedül nekik stimmel az önértékelésük? Ha ennyire nincs átlag, akkor mire föl mondod Te, vagy X, hogy valaki nem stimmel? Mondjuk inkább úgy, hogy mindenki egyedi, és a társadalmi, életbeli, munkahelyi, családi összkörülményeihez legjobban passzoló figurát veszi fel. Például Kelemen Anna. Van olyan szolgáltatás, hogy plasztika; ez egy iparág, aminek kliensek kellenek; kliensek szerzéséhez reklámozni kell; reklámhoz bemutató kell, ezért a cégek fizetnek, tehát meg lehet élni abból, ha valaki első abban, hogy teletömi magát műanyaggal.

Én nem tartom normálisnak, ha valaki mindenkiben beteg embert lát magához képest. Különlegesen emlékeztet a borderline-osok felsőbbrendűségi komplexusára. Az meg ha az illető pszichológusnak megy, hogy ezt még igazolja is, az különösen emlékeztet a borderline-osok azon tulajdonságára, hogy szeretnek elrugaszkodni a valóságtól és erre igazolást keresni, meg arra, hogy megfelelési kényszerükben hosszú éjszakákat gondolkodnak át álmatlanul, hogy kivel mi nem stimmel, és ezért jó emberismeretre tesznek szert, ami könnyen pszichológusi vagy esetleg jogászi, közgazdászi pályára terelik őket. (Valószínűleg csak a legbetegebbek tesznek szert már olyan fiatalon jó emberismeretre, hogy ez a pályaválasztásukat egyértelműen befolyásolná a pszichológusi irányba.)

Ja, és mellesleg nem tartom betegnek magamat, csak a világ 98%-át. Bár szerintük én vagyok a borderline-os és a skiziod. Szerintem meg egyszerűen nem könnyű sok IQ-val és kevés önbizalommal - mert a szülők kiölték - megtalálni a helyet a vadkapitalizmusban, ahol mindenki ott tapos ahol tud, és különös tekintettel ott, ahol valakivel szemben erősebbnek érzi magát.. Ami egy élethelyzet, amiben én találtam egy számomra stabilan élhető megoldást. Ez itt a népbetegség. A kérdések nagy részét komolyan tettem fel, nem költőiek, kíváncsi vagyok a válaszodra, ha van rá pár perced (nem kell túlzásba vinni, akár igen/nem/talán is megfelel a célnak ha sietsz).Üdv: B

Szia B,

igazad van, kicsit rosszul fogalmaztam, de örülök, hogy van lehetőségem a leveled kapcsán pontosítani - sőt, az emailed utolsó bekezdése alapján azt látom, hogy nem is feszül közöttük akkora ellentét, de vegyük csak sorjában! Amit az úgynevezett normalitásról írsz, az a "normálisról" alkotott elképzeléseinknek csupán az egyik lehetséges megközelítése, nevezetesen a statisztikai normalitásfogalomé. Ennek értelmében az a "normális", ami "átlagos", tehát minél jobban eltér valaki a hagyományostól, a "normától", annál kevésbé tekintjük "normálisnak".

Számos egyéb normalitásdefiníció létezik még (a kulturális, a társadalmi vagy éppen az egyéni normától, az énideáltól való eltérés alapján); amit én a cikkben pedzegettem, viszont elsősorban az egyéni szenvedés mértékével áll összefüggésben. Azaz nem arról van szó, hogy jövök én, a pszichológus, aki bemagolta, hogy mi az elfogadható, és ennek alapján dobálja a stigmákat. Nem: ami ebben az esetben fontos, hogy az adott probléma mekkora szenvedést okoz annak, aki együtt él vele. Sajnos, amint azt magad is írod, ebben a kultúrában, a "vadkapitalizmusban, ahol mindenki tapos", nagyon nehéz megőrizni az embernek az önbecsülését (ha rendelkezett ilyennel egyáltalán). Olyan mércéket, követelményeket támasztanak velünk szemben - ld. a reklámok, a sikerfilmek stb. világát -, aminek kevesen tudunk megfelelni.

A cikkemben ugyanakkor azokról az emberekről írtam, akik essenek túl akár a huszonötödik műtéten, és legyenek a szó statisztikai értelmében normálisak (tipikus orrocskával, a férfimércét megütő méretű keblekkel, fejhez lapuló fülekkel), mégsem válnak elégedettekké. Mert a probléma nem a kinézetükkel állt kapcsolatban. Továbbra is szenvednek, kapaszkodnak a sebészkésbe, eredménytelenül. Ebben az esetben viszont épp a kétségbeesés, a kínlódás alapján mondhatjuk ki, hogy igen, talán itt valami baj van. Nem a testtel, hanem a testről alkotott képpel, vagy a személyiséggel, valahol. Kelemen Anna azt csinál, amit akar: ha ezzel pénzt keres, az ő dolga (erről eszembe jutott egy fiatalkorú prostituált esete, akit az ügybuzgó szociális munkások benyomtak a Tescoba árufeltöltőnek: ő, az izgalmakhoz, kemény drogokhoz, pörgéshez szokott csaj két hétig bírta: miután lefeküdt az összes férfikollégával, visszament az utcára - ezzel csak azt akarom mondani, hogy bizonyos temperamentumhoz egyszerűen nem illeszkedik az átlagos, "jópolgári" életstílus, bár szerintem igenis meg lehet találni a hétköznapi világban is az izgalmakat. Drogos pácienseimnek ajánlom a raftingot meg az ejtőernyőzést, de ez már egy másik történet). Kelemen Anna azonban jócskán túlmutat önmagán: szimbolikus, mítosszal rendelkező figura. A kérdés, hogy ki mennyire szeretné ennek a mítosznak megfelelően berendezni az életét, és mennyire testhezálló számára az adott életvitel. A cikkem azokról szólt, akik a plasztikai sebészetek ajtajain kocogtatva sem találtak önmagukra, és ettől egyre rosszabbul érezték magukat. Erre próbáltam valamilyen alternatív megoldást felvillantani.

Üdvözlettel: Fiáth Tita



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés