free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Helyzetjelentés Karácsony előtt II.

        Címkék: Nincs címke megadva 0 hozzászólás

Múlt héten felkerekedtünk, hogy felmérjük milyen árukészlettel várják a Váci utca és az óriáspláza boltjai a vásárlókat. Ezúttal az Örs vezér téren jártunk és cselből visszamentünk az óriásplázába is.

Karácsony előtti helyzetjelentésünk második részében az Örs vezér téri bevásárlóközpontot és a közeli lakberendezési áruházat kerestük fel, valamint elmentünk újból az óriásplázába is. Az ünnepi para már sokkal jobban éreztette a hatását, mint néhány nappal korábban, de még mindig nem mindenhol...

A végítélet harsonái

Az Örs vezér téren, először szombat délelőtt szerettünk volna körülnézni. A bevásárlóközpontban negyedórás kóválygás után megállapítottuk, hogy akkora a tömeg és a zsongás, mintha legalábbis nem egy sima Karácsonyra készülnénk, hanem egyenesen a végítélet harsonái szólaltak volna már meg. Rövidesen úgy döntöttünk, hogy távozunk, és majd inkább valamelyik hétköznap délelőtt térünk ide vissza, elvégre az az időpontválasztás egyszer már bevált. Így is tettünk. A hét közepén, délelőtt próbálkoztunk meg újra. A pláza azonban ekkor is - bár azért nem annyira, mint a hétvégén, de - zsúfoltnak tűnt. Semmiképp sem volt olyan a légkör, amiből érzékelni lehetett volna azt, hogy úgy mellesleg éppen munkanap van. A zsúfoltságérzetet az is növelte, hogy az épület gyakorlatilag rogyásig van dekorálva, többek között néhány méterenként állnak az egyendíszekbe öltöztetett műfenyők, ráadásul nem is magukban, hanem kapásból kettesével-hármasával, így téve még szűkebbé a folyosókat.

A Media Marktba bejutni sem volt egyszerű, legalábbis azoknak, akik a szabályoknak megfelelően meg akartak szabadulni nagy és gyanús táskáiktól, ugyanis már a csomagmegőrző szekrényeknél is sorba kellett állni. Az eladótérben a kellemesen elviselhetőnél ekkor már jóval több ember tartózkodott. A kínálatról elmondható, hogy így, ünnepek előtt (is) leginkább az "olcsón gagyit" akciók vannak túlsúlyban. A jobb minőségű, de elfogadható árú termékek többsége már kifogyott. A CD és DVD kínálatra azt is mondhatnánk, hogy baromi siralmas, de fogalmazzunk inkább úgy, hogy a tömegigények alsó pereméhez konvergál. Meg kell viszont dicsérnünk a személyzetet, akik valóban nagyon fegyelmezetten és készségesen foglalkoznak a vásárlókkal és próbálnak mindeközben rendet is tartani. Velünk egyenesen kedvesek voltak, amikor egy bizonyos termék után érdeklődtünk, amit kapni viszont már nem lehetett. Ennek mégis inkább örültünk, amikor az üzletből kilépve megpillantottuk az ügyfélszolgálatnál - nyilván többségben garanciajegy-pecsételtetésre - várakozók brutálisan kígyózó sorát.

A mobilszolgáltatók így Karácsony előtt is vadul licitálnak egymásra, ilyen-olyan akcióikkal. Bár, ezek közül a legtöbb, inkább kétes értékű, mégis - végigjárva mindhárom cég, az áruházban megtalálható boltjait -, azt láttuk, hogy a dolog sokadszorra is bejött: az emberek mindenütt buzgón tépkedték a sorszámokat és várakoztak kabátjaikat szorongatva, hogy le ne maradjanak a kiválónak tűnő ajánlatokról. Nos, lelkük rajta.

Könyv és ruha

Jó sokan voltak a Libriben is, ami voltaképpen ugye pozitív dolog. Áru itt is volt bőven, a ponyvairodalomtól a díszkiadású világirodalmi művekig, és persze hegyekben álltak a szebbnél szebb - és drágábbnál drágább -, de gyakorlati megközelítésben meglehetősen értelmetlen képes albumok is, mindenféle témákban. A bolt egyik munkatársától megtudtuk, hogy az idei ünnepi szezonban a legkeresettebb termékek, Müller Péter Szeretetkönyve, Dr. Csernustól A Nő és a külföldi felhozatalból a Dr. House-t megformáló Hugh Laurie krimiregénye, A balek.

Mivel a ruhaüzleteket a múlt héten már elég alaposan bejártuk, ezért ezekre most nem vesztegettünk túl sok időt, épp csak bekukkantottunk néhányba és megállapítottuk, hogy a többi bolthoz képest ezekben nincs túl nagy zsúfoltság, áru viszont van dögivel. Ami nem baj, mert legalább lesz miből válogatnunk az ünnepek után esedékes kiárusításokon.

Mivel a bevásárlóközpontban kezdett egyre inkább sűrűsödni a tömeg, így a közeli, svéd lakberendezési áruházba vettük az irányt. A bútorokra koncentráló emeleti részen kifejezetten kevesen voltak. Az első, kisebbfajta tömegnek nevezhető képződményt az étteremnél pillantottuk meg, ami érthető is volt, abból kiindulva, hogy időközben beköszöntött az ebédidő. A berendezési- és dísztárgyakat kínáló földszinten már nagyobb volt a nyüzsgés. Meglehetősen sokan kotorásztak a cuccok között és helyenként kialakulóban volt már a kupleráj. Ahogy az itt máskor is szokás, volt sok olcsó áru, melyek közül a fényes anyagból készült függönyöket, az enyhén szólva ijesztő plüssvízilovakat és a sütemény aromájú, fehér, vajszínű és sötétbarna illatgyertyákat akarják a legintenzívebben ránk sózni. Bizony láttunk már ebben az áruházban sokkal izgalmasabb árukínálatot is a mostaninál. A legszembetűnőbb változás pedig az volt, hogy míg a korábbi években ilyentájt a bőség zavarát keltve álltak itt a különféle ötletes karácsonyfadíszek és ünnepi kiegészítők, ezúttal a kínálat kifejezetten szegényes volt, ráadásul nem csupán mennyiségre, hanem minőségre is.

Továbbra is elviselhető

Mindezek után annyira csalódottak voltunk, hogy egyáltalán nem volt még kedvünk hazamenni, ezért inkább úgy döntöttünk - mivel az úgysincs túl messze -, átmegyünk még az óriásplázába. Amikor megérkeztünk, jócskán benne jártunk már a délutánban. Épp ezért lepődtünk meg, hogy az órákkal korábban meglátogatott másik bevásárlóközponttal ellentétben, itt még mindig nem volt zsúfoltság. Az állapotok tulajdonképpen a múlt hetihez voltak hasonlóak. Úgy tűnik a macerás megközelíthetőség távol tartja a nagyobb tömegeket.

Az Electro Worldben, - a pláza többi részén tapasztaltakhoz képest - többen voltak, de még közelítőleg sem annyian, mint délelőtt a s Örs vezér téri Media Marktban. Úgy érzékeltük, hogy itt a választék is valamivel nagyobb, mp3-lejátszókból és különösen digitális fényképezőgépekből pedig, egyenesen figyelemre méltó. Emellett persze itt is volt jó néhány olyan akció, főleg háztartási készülékek, illetve televíziók vonalán, melyeknek mi nem szívesen dőlnénk be. Az eladókról azt mondhatjuk, hogy valamivel ridegebben és belassultabban viselkedtek, mint a konkurenciánál.

Az itteni Libriben a kínálat nagyon hasonló volt, mint a másik bevásárlóközpont ugyanezen üzletében, ugyanakkor kevesebben voltak és nyugalmasabb volt a hangulat is, ami hosszabb nézelődésre marasztalt bennünket. Az Alexandra könyvesbolt már némileg több embert vonzott, ami talán azzal magyarázható, hogy valamivel olcsóbb. A slágerkönyveket itt is kapni, viszont az üzlet atmoszférája nem a legharmonikusabb, ami talán a kaotikusan pakolt polcoknak, esetleg a szemet irritáló világításnak köszönhető.

A ruhaboltokkal kapcsolatban itt is csak ismételhetnénk az előző részben leírtakat. Vagy nem vásárolnak sokan, vagy folyamatosan töltik a készleteket, mindenesetre van minden, szóval nem késő még beszerezni az ünnepi öltözékeket. Továbbra is vezet egyébként a Stradivarius, nem csupán árukínálat, hanem hőmérséklet szempontjából is. Abban a boltban konkrétan dögmeleg van.

Végezetül mindenkinek azt tanácsolnánk, hogy Karácsony előtt már tényleg csak arra költsön pénzt, amire konkrétan az ünnep kapcsán szükség lesz. Ugyanis ne felejtsük el, hogy a két ünnep között vagy legkésőbb januárban elkezdődnek a leárazások.

Megyeri Nikolett



Kapcsolódó cikkek

Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés