free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A bulvárfüggőség pszichológiája

Fiáth Titanilla         Címkék: bulvár, függőség, miért, pszichológia, sorozat 0 hozzászólás

Kikapcsolódásként szépirodalom olvasása helyett, a tévék éppen aktuális arcainak magán- vagy sorozatbéli életét sasoljuk. Elgondolkodtunk, miért is ismerjük jobban Novák Lacit, Edmond Dantes-nél.

Volt egy felmérés Amerikában, amelyben arról kérdezték a tisztelt lakosságot, olvasták-e az Elfújta a szél című regényt. A megdöbbentő adatok szerint többen abszolválták Mitchell örökbecsűjét, mint ahányan egyáltalán írni-olvasni képesek az Államokban. Egy másik kutatást Németországban végeztek el a bulvárlap-olvasási hajlandósággal kapcsolatban. Az eredmények ugyan azt mutatták, hogy a germán kultúrember Goethe és Kafka mellett nincs rászorulva a szennylapnézegetésre - mindezt viszont nehezen lehetett összefésülni a csillagos éggel pacsizó lapeladási statisztikákkal. A vizsgálatokból nem nehéz kihámozni a lényeget: habár pontosan tudjuk, mi lenne az "illő", a "felvállalható" magatartás, a gyakorlatban épp ellenkezőleg járunk el.

Miért van az, hogy miközben a nagyanyánkkal beszélünk mobilon, Britney Spears lába közé kattintgatunk a neten? Hogy jobban érdekel a szcientológus Tom Cruise gyermekének szocializációja, mint a saját, hiperaktív keresztfiunk? Hogy rohanunk haza elcsípni Doktor House újabb zseniális megfejtését, miközben elfelejtjük meglátogatni a sebészeten sínylődő kollégánkat? Miért töltjük meg "Ki az Istent érdekel ez?"-féle álzsörtölődő kommentekkel a bulvárcikkek alját, ha egyszer magunk is nyámmogva böngésztük végig őket? Most jöhetne az ostorcsattogtató lecseszés, a szemforgató jajongás kultúránk elveszített, valódi értékeiről, a nyakig-a-mocsokban létről és így tovább. Nyavalygás helyett azonban célszerűbbnek tartom, ha a jelenség mögé nézünk: mi a vonzó a bulvárhírekben és -műsorokban, miért ragaszkodunk hozzájuk, illetve beszélhetünk-e a sulyok elvetéséről, függőségről velük kapcsolatosan?

Számos oka lehet annak, hogy a Kultúrház helyett az Aktív ismétlésével töltjük az estéinket. Azáltal, hogy Dundika a nappalinkban mondja ki a boldogító igent egy ’80-as évekbeli szobaposzterre kívánkozó szigeten, szimbolikusan magunk is az esemény részeseivé válunk. Egy kicsit ott lehetünk a Versace-ruhák redői között az Oscar gálán, s miközben a valóság síkján lyukas fenekű pizsamában csoszogunk ki egy újabb adag csipszért a konyhába, egy másik dimenzióban a vörös szőnyegbe süppednek a lábujjaink. Lehet, hogy az életünk a munkahelyi és az otthoni monitorok között csordogál, és sosem merünk válaszolni a társkereső hirdetésekre, de a Született feleségek figyelemmel kísérése közben egy jóval izgalmasabb, színesebb világba tűnhetünk át - egy kis időre. Ezzel ellentétes folyamat, amikor a sztárokat látjuk hétköznapi vagy kisszerű szerepekben. Dollárbilliók ide vagy oda, lám, Madonnának is mennyire ráncos a keze, Janet Jacksonnak sem sikerül leadnia azt a harmincast, nem képesek leállni a cuccozással, karamboloznak, válnak, hullanak. Akárcsak mi magunk. Könnyebb elviselni a saját, elfogadhatatlannak tartott tulajdonságainkat/adottságainkat, ha azzal szembesülünk, hogy a topon sem minden fenékig tejfel.

A tévésorozatokra kattanás különösen figyelemreméltó, pláne, ha akad fonóbéli leánykör, akikkel kitárgyalhatjuk az eseményeket. Lefitymálhatjuk a Barátok köztöt, de elismerjük, hogy jól jött, amikor a meleg haverunk coming outja előtt először azzal puhatolózott, hogy mi a véleményünk Hoffer Misi másságáról. Sohasem számolnánk be a kolléganőknek arról, hogy másodszor csalt meg a pasink, de jelentős feszültségtől szabadulhatunk meg, ha az egyik szappanopera-szereplő magánéletéről diskurálva úgymond álruhában mondjuk el a véleményünket a macsizmóról. A műsorokról való fecsegés utat nyithat a komolyabb, személyesebb témáknak, illetve segíthet abban, hogy énbevontság, saját sztorikkal való példálózás nélkül, egyelőre veszélytelenül tudjunk megbeszélni kényesebb témákat is.

Létezik-e léc, amit átugorván már a patológia tartományában vehetjük át a bulváraddikt címet? Akárcsak egyéb függőségek esetében, az egyik legfontosabb indikátor itt is a normál életvitel szétziláltsága. Ha két elharapott félmondat után vágjuk rá a párkapcsolati problémákkal küzdő jóbarátunkra a telefont, mert Amy Whinehouse kalandos lecsúszásának újabb fejezetéről szeretnénk begyűjteni minden létező infót és fotót a világhálón; ha a Jóban rosszban sorozat szociometriai hálóját alaposabban ismerjük, mint az osztályunkban fellelhető szimpátiaviszonyokat; ha a tévéről szóló fecsegés soha és senkivel nem folyik át személyesebb vizekre, talán gond van. Olyan probléma, amiért csak részben tehetőek felelőssé a médiafogyasztási szokásaink: sokkal inkább a szociabilitásunkkal, az énbemutatási képességünkkel, a társas hatékonyságunkkal és az önértékelésünkkel lehet baj. Azzal, hogy ahelyett, hogy a saját, személyes életünket élnénk - s ehhez olykor-olykor keretként, csepp fűszerként felhasználnánk a kis színeseket -, inkább a többség által elfogadott sablonokhoz, a kézhez kapott, előre megcsócsált témákhoz nyúlunk. Nyilván könnyebb úton-útfélen a gusztustalan bulvármédiát hibáztatni, mégis: hogy miből mekkora adagot veszünk magunkhoz, rajtunk múlik. És persze az is, hogy mihez kezdünk vele.

 



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés