free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Kultúrközi szerelem

Borsa         Címkék: különbség, kultúra, más, szerelem, tolarencia 0 hozzászólás

Ételből, bútorból szeretjük az egzotikust, de, ha éppen a szerelmünk kultúrája tér el a miénktől, az már sokkal nehezebb dió. A megoldás: ítélkezés helyett nyitottság.

Függetlenül attól, hogy egy indiai hátizsákos trip során habarodtunk-e bele a norvég egyetemistába, vagy magányos amerikai farmereknek gyártottunk válasz-emaileket, a miénktől eltérő kultúrából érkező társ elfogadása és hosszú távú elviselése – amik ugye a beteljesült szerelem kritériumai – alaposan próbára teszik a BKV-sztrájkokon edzett pannon toleranciát. A köpönyegéből kifordult iráni férjével szembesülő Betty Mahmudi története az ijesztgetős, extrém példa, nem kell ilyen messzire szaladnunk. A kulturális különbségek megtapasztalásához elegendő, ha a választottunk vidéki, nagycsaládos, Jehova tanúja, extrémsportőrült, Greenpeace-aktivista, anarchopunk, bármi, amik mi nem.



Kutatások százaiból derül ki, hogy a másságot leginkább brazil szappanoperák, cigányprímások, török kaják és indiai ágytakarók formájában szeretjük elviselni – az idegen kultúrák humán képviselőit a közvetlen környezetünkben már kevésbé. A nagybetűs Mással való találkozás ugyanis ahhoz a többórás Rigó-nyelvvizsgához hasonlítható, amikor elfelejtettünk szótárt vinni, és egy repülőgép-alkatrészekről szóló szöveget kellett angolra ültetnünk. Fordítási feladat, a legalattomosabb fajtából. A sumákság a dologban, hogy a szerelmes órák átélése közben többnyire nem vagyunk tudatában annak, hogy tolmácsra volna szükségünk.

Tegyük fel, hogy hites amerikai urunk egy szép napon ledózerolja a sövénykerítést, állandóan tárva-nyitva hagyja a kertkaput, elfelejti lehúzni a redőnyöket, amikor jógapózban szőrtelenítjük az erogén zónáinkat a nappaliban. Nyilván nem azt üvöltjük neki, hogy cseszd meg azt a mások felé nyitott, az átlátható, világos dolgokat becsben tartó kultúrádat, ugye? Sokkal inkább nevezzük nemtörődöm, trehány, feledékeny állatnak, aki nem képes észrevenni, hogy belátnak az utcáról, ha ég a villany. Amikor mélyen vallásos kedvesünk a hétvégék egy részét technopartikon fetrengés helyett harmincfős családi ebédeken tölti, leválási konfliktust, anyafixációt orrontunk a rokoni kapcsolatok mindenek fölé helyezésének otthonról hozott mintázata helyett.



Természetesen mindezt a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk: öreg szakik gyűrűjében gyújtunk rá egy cigire a feles szilvapálinka mellé az apósunk kocsmájában, jelezve a korábbi feszengés végét, egy beautiful friendship kezdetét, és évekre ránk ragad a cemende címke. Fennhéjázónak, sznobnak, gőgösnek titulálnak, amiért nem ugrottunk az asszonyokkal mosogatni a falusi disznóvágáson, hanem két órát sétáltunk a hányingert visszaszorítandó a friss levegőn. Bár vegetáriánusként is elfogyasztottuk a kalandor ángyok Mongóliából hozott nyershús csemegéit, mégsem vagyunk igazi úrilányok: könnybe lábadt szemünk bizony sértette a vendéglátót.

Mit tegyünk, ha mégis beleestünk valakibe, aki teljesen más világból érkezett, mint mi magunk? Kezdjük el írni azt a bizonyos szótárt! Amint az eddigi példák mutatják, az idegennel való találkozáskor a kulturális különbségeket hajlamosak vagyunk alapból belső tulajdonságokként értelmezni (vagyis nem arra gondol a família, hogy a csaj nem szokta meg a sült vér szagát, és az ájulás kerülgeti – könnyebb ráfogni, hogy beképzelt). Villámgyors ítélkezés helyett inkább figyeljünk oda minden, látszólag lényegtelen dolgora!



Hogyan használja például a másik ember a teret: ha minden idegenhez közel lép, akkor nyilván nem csajozási szándékkal mászik rá az eladóra a West Endben, hanem egyszerűen kisebb privát zónára van szüksége, mint például egy távolságtartó svéd diplomatának. Számos egyéb kérdést felvethetünk még: a lakásban szeparált, vagy nyitott terekre van-e szüksége; hová léphetünk be bármikor, és mi számít szentségtörésnek; mi az, amit kivilágít, és mit hagy jótékony félhomályban és így tovább.

Hasonlóképpen megfigyelhetjük az időháztartást is: nem biztos, hogy semmibe vesz bennünket az, aki elfelejti a három hónappal korábban megbeszélt színházi estét. Elképzelhető, hogy – akárcsak a népcsoportja többi képviselője – sokkal inkább a jelennek, az adott pillanatnak él, és nem szívesen gondolkozik néhány napnál nagyobb távlatokban. Elemezhetjük az öltözködési, étkezési, viselkedésbeli szabályokat, bármit, amit a saját szokásainktól eltérőnek találunk. Az olasz pasink torkaszakadtából üvölthet, mégsem feltétlenül ideges; az arab cimboránk megsértődik, mert egész este egy falatot sem evett, hiszen az általa megszokott és elfogadott "tukmálással" ellentétben csak egyszer kínáltuk felé a vacsoratálat.



Nem az számít tehát, hogy mi hogyan értékeljük az adott viselkedést a saját normarendszerünkben: a lényeg, hogy igyekezzünk megtalálni azt a jelentést, amit az adott tevékenység a társunknak jelent, az ő kultúrája felől.

Természetesen adódhat olyan béka, amit nem tudunk letuszkolni a torkunkon. Ha imádjuk a mélyen dekoltált cicanadrágot és platinamelír tincseink visszfényét hódolóink szemében, nehezen fogjuk tudni elfogadni, miért akar szaúdi férjünk kendőt erőltetni a fejünkre (ahogy neki is támadhatnak nehézségei az "ártatlan flört" megértésekor). Bár klassz dolog a tolerancia, és bizonyos helyzetekben az énvesztés is, mégsem árt tisztában lenni azokkal a dolgokkal, amelyekről képtelenek volnánk a szívünk egyidejű kiszakadása nélkül lemondani. Úgy viszont már a szerelem sem esik olyan jól.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés