Száz éve indult és harminc éven keresztül jelent meg. Alacsony példányszáma ellenére nem volt nagyobb presztizsű irodalmi lap. Máig irodalmi etalon a Nyugat.

Ha azt mondjuk, hogy "nyugat", akkor sokfelé nyílhatnak asszociációs csatornák a fejünkben, az égtájtól egészen az amerikai analógiákig cikázhatnak a gondolatok, de egy kultúrszocializált honi buksiban biztos, hogy az elsők között ugrik majd be a folyóirat és a hozzá kapcsolódó irodalmi és szabad szellemi közösség, a "nagy nyugatosok" nemzedéke; Ady-tól és Babits-tól egészen Szabó Lőrincig és Szerb Antalig.

1908. január 1-jén indult útjára a nem titkoltan szellemi és irodalmi újítást megcélzó, már nevében is propaganda jellegű folyóirat, a Nyugat. Bár pont a név okozta a legnagyobb fejtörést - szóba kerültek olyan variációk is, mint a Kelet Népe vagy Csillag - de végül a legkézenfekvőbb név mellett voksolt a kávéházi forgatagban tervezgető alapmag, név szerint; Osvát Ernő, Fenyő Miksa és a csak Ignotusként emlegetett főszerkesztő, Veigelsberg Hugó.

A cím nemcsak jól csengett a szabványnevek mellett, de program értékű is volt, alapítói céljuknak tekintették a magyar irodalmat kihúzni az epigonizmus egyre kellemetlenebbül szagosodó mocsarából, hogy a helyére friss nyugati áramlatokat tereljenek. Természetesen, mint minden új kezdeményezésre, erre is megrázó erővel reflektált a szűkösebb értékrendű politikai elit és a társadalmi szélszegmens. Megindult az aknamunka meg a sárdobálás, a tiltakozók szerint ugyanis a Nyugat szabad szellemű és nyugatmajmoló hozzáállása veszedelmes melegágya az erkölcstelenségnek, hazafiatlanságnak és mindenféle egyéb bomlasztó elemnek.



A Nyugat tekintélye azonban egyre nőtt, és bár sohasem ért föl a legnagyobb olvasottságú lapokhoz, presztízse messze lekörözte mindegyiket. Több mint harminc évig tartotta magát, több nemzedéket is elfogyasztott, akik önmagukban is számtalan igazi nagy egyéniséggel rendelkeztek. Oldalain nemcsak versek és kisepikai művek kaptak helyet, hanem műfordítások, színházi és zenei kritikák, kiállítás-beszámolók, értékelések és könyvrecenziók is. Ady az első számtól kezdve tevékeny alakja volt a Nyugatnak, szinte az összes fontosabb műve az újság hasábjain jelent meg először, majd később szerkesztője is lett a lapnak, ahogyan Babits is Móricz Zsigmonddal egyetemben . Jó ilyen nagy volumenű emberekre emlékezni, és egy évforduló tökéletes alkalom erre.

Azon túl, hogy országszerte tartanak megemlékezéseket előadások vagy kiállítások formájában, a közszolgálati tévé is műsorra tűzött egy igényesebbnek mondható kvázi vetélkedőműsort, és egy írói pályafutást felölelő sorozatot, Fogadj örökbe címmel. A Petőfi Irodalmi Múzeumban egészen december 31-ig látogatható a 100 éves a Nyugat tárlat, ahol a nagy nyugatosok óriásplakátjai között bóklászva utazhatunk könnyedén 100 évet az időben, hogy egy olyan korban találjuk magunkat, ahol az igazi zsibongó irodalmi közeg hitele nem merül ki a csupán reklámnak szánt buta pózolásban.

De az eseménysorozatnak természetesen saját honlapja is van, ahol a legfrissebb híreken túl szakirodalmi szövegekkel, korabeli fotókkal és dokumentumokkal, monográfiákkal sőt még nagy nyugatosok hangjával is találkozhatunk. Ez nem vicc, egész hangkönyvtár áll a rendelkezésünkre, amiből kiválaszthatjuk például Karinthy Frigyes, Babits Mihály vagy éppen Illyés Gyula verseit, visszaemlékezéseit, riportjait. Az oldal kivitelezése nem a legszebb, de a tartalom mindenért kárpótol. Mindenféle szenzációhajhász felhang nélkül kijelenthetjük, hogy a Nyugat igazi legenda, a legendákról pedig jó beszélni, és nem is csak akkor, ha éppen a 100. születésnapjukat ülik.