free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Cannes-i tapsviharban a Delta

Borsa         Címkék: cannes-i, delta, filmfesztivál, magyar, siker 0 hozzászólás

Bár a pálma maradt a franciáknál, de Mundruczó Kornél Delta című mozija a cannes-i közönség, és a szakma fejét is elcsavarta. Cannes-i körkép a magyar sikerekkel.

A szokásos puccos felhajtás keretein belül tegnap este átadták Cannes-ban az idei Arany Pálmát, és bár mindenki nagyon szorított a versenyprogramba került magyar Deltának, a díj 21 év után újra francia kezekben emelkedhetett a magasba. Laurent Cantet filmje, az Entre les murs (A falak között) nyerte a 61. cannes-i filmfesztivál fődíját, míg a mi Mundruczónk mozija a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját kapta.

www.festival-cannes.fr

A taps és a fejhajtás így is jár, sőt már eleve az sem volt kis teljesítmény, hogy a filmet beválogatták a versenybe. A 39. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása ugyanis 20 éve a második, ami bekerülhetett az impozáns nemzetközi mezőnybe, hogy összemérje magát a világ élvonalával. Nem az elfogultság beszél belőlünk, ha azt mondjuk, hogy a cannes-i mustra valóban a fesztiválok legje, nem csupán a híre jár az egekben, de a presztízse is ennek a szemlének a legnagyobb az egész világon, lepipálva a puccos Oscart és a velencei Arany Oroszlánt is. 

Arról már nem is beszélve, hogy ilyenkor a világ filmforgalmazói Cannes-ra vetik szigorú tekintetüket, és az ottani tetszési-nemtetszési index szerint kedvükre kötögetik a megvételi szerződéseket. Itt bizony súlyos pénzekről és a világhírnév felé dobbantásról van szó, tehát nem bírjuk jobban hangsúlyozni, mekkora dolog, hogy a fiatal magyar filmes generáció képviseltette magát ezen a szemlén, és hogy - mindenféle dramatikus felhang nélkül - viharos sikereket is aratott.

www.szemle.film.hu

A keddi bemutatón ugyanis abszolút teltház előtt kezdett peregni a Delta, a heves franciáktól meglepő módon senki sem ficánkolt vagy trécselt a film közben, és a vége-főcím után szűnni nem akaró tapssal jutalmazták az alkotást és a jelenlévő alkotókat (Mundruczó Kornélt és a két főszereplőt: a kétség kívül legbájosabb kopasz színésznőt, Tóth Orsit és a hegedűvirtuóz Lajkó Félixet, aki amúgy a film zenéjét is jegyzi).

Következő nap pedig már ontotta is magából a francia sajtó a jobbnál jobb kritikákat arra vonatkozólag, hogy Mundruczó a maga 33 évével mennyire letisztult stílusban képes megnyilatkozni, hogy a főszereplők micsoda szuggesztiós képességekkel rendelkeznek, és hogy a mozi mennyire jellegzetesen lassú-mély, kelet-európai vonalat képvisel.

www.festival-cannes.fr

A testvéri szerelemről és a vágyak szabadságának létjogosultságáról szóló mozi tökéletes környezetre lelt a Duna-delta mikrokörnyezetében, ahol a leginkább a képi világ mesél a szereplők helyett. A szinte teljesen sztori és dialógus nélküli film pár perccel rövidülni kényszerült a magyar bemutatóhoz képest, de az illetékesek ezt egyértelműen a javára írták, így talán még kifejezőbb és sallangmentesebb lett az alkotás.

Aki a filmszemlén lemaradt a Deltáról legközelebb majd októberben köszöntheti magyar moziban, addig viszont minden bizonnyal bejárja a világot, hiszen már a nyilvános vetítés előtt 6 ország állt sorban a megvételi jogokért, köztük Belgium, Görögország és Dél-Korea.

www.festival-cannes.fr, www.szakma.film.hu, www.filmunio.hu

De ha már a cannes-i sikerekben fürdünk, meg kell említenünk Erdélyi Dániel 411-Z című rövidfilmjét, ami szintén versenybe került, és M. Tóth Géza Ergo című animációs alkotását, amit pedig a "Kritikusok hete" szekcióban vetítettek le. És természetesen Fliegauf Benedek sem maradhat ki a sorból, aki ezúttal nem mozit, hanem forgatókönyvet dörgölt bele a kényes kritikusi orrokba, de a művelet olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a Womb munkacímen futó projektnek rögtön oda is ítéltek a Scripteast képzési program 10 ezer eurós fődíját.

A film munkálatai ősszel már el is kezdődhetnek, és mondanunk sem kell, hogy mekkora várakozás előzi meg már most - részünkről nemkevésbé - Fliegauf pszichedelikus lovestory-ját.

www.festival-cannes.fr, www.szemle.film.hu

A fiatal magyar film jó úton halad, mind a hazai, mind a nemzetközi szakma erőteljes bólogatással erősíti a fenti tézist, tehát ne féljünk nyitni mi sem. Egy elgondolkodtatóbb, nyílt artvonalas mozitól nem leszünk sem sznobok, sem képmutatók, a tájékozottság pedig jót fog tenni a lelkünknek. Októberre már van minimum egy film, amire illik nem sajnálni a pofátlanul magas jegyárakat, hiszen a Delta a mi mozink, gyönyörű és még csak most kezdi az igazi útját.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés