free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Átalakított körte lány

Borsa         Címkék: alak, átalakítás, csípő, előnyös, körte 0 hozzászólás

A hiedelemmel ellentétben a széles csípőn is jól mutat a fehér nadrág, és a több réteg ruha. Körte alakú lányok figyeljenek, mostani átalakításunkból főleg ők okulhatnak.

Az átalakítások egyre népszerűbbek a Borsa szerkesztőségében, így aztán sorra jelentkeznek a változásra vágyó lelkes munkatársak. Ezen a héten Zsuzsit változtattuk át, aki eddig elsősorban fekete színt részesítette előnyben, és a lapos sarkú cipőkkel sem igazán tudott megbarátkozni. Megpróbáltuk elérni a lehetetlent, rávenni alanyunkat arra, hogy a szekrényében uralkodó fekete mellé élénkebb színeket is válasszon a jövőben. Az majd a későbbiekben elválik, hogy sikerült-e, mi megtettük, amit lehetett.

Első szett


Sokan ódzkodnak az ennyire színes ruhától, attól tartanak, hogy nem tudják mivel kombinálni, ráadásul az élénk színek erősítik a testalkatot. Ez azonban tévedés, önmagában az erőteljes színek nem nagyítják meg optikailag az alakot, csupán annyi a trükk, hogy meg kell találni a megfelelő szabásvonalat.


Nézd meg az átalakítás minden fázisát!

Mivel Zsuzsi is a körte lányok táborába tartozik így az elsődleges szempont a ruhái kiválasztásánál, hogy a széles csípőt elrejtsük a dekoltázst és a derék vonalát pedig kiemeljük. A képen látható ruha azért szerencsés választás, mert a mell alatti, a ruha anyagától eltérő színű pánt kiemeli a derekat, és leveszi a hangsúlyt a csípőről, a mellrésznél lévő pici fodrok pedig optikailag nagyítják a mellett.

Első szett

Ruha, papucs, táska – Women Secret
Nyaklánc, fülbevaló – Aboriginal

Kismellű lányoknak szinte kötelezőek a hosszú hangsúlyos ékszerek, főleg akkor ha a felsőtestük aránytalanul kisebbnek tűnik, mint testük alsó fele, ugyanis a hosszú kiegészítők nyújtják az alakot. Arra azonban mindig figyeljetek, hogy törékeny alkathoz nem előnyösek a nagy, robosztus nyakláncok és medálok, mert ezek összenyomják a vékony sziluettet.

Második szett

Ez az összeállítás jó példa arra, hogy még egy széles csípőjű lány is bátran felvehet fehér nadrágot, csak arra kell figyelnie, hogy milyen felsőrésszel kombinálja. Ha kosztümnadrágot kerestek, akkor mindig egyenes szabású fazonokat válasszatok, mert ezek optikailag kiegyenlítik a derekatok és a csípőtök közötti különbséget.



Ez különösen azoknak a lányoknak szerencsés, akinek nemcsak a fenekük hangsúlyos, hanem a combjuk is vastag. Zakóválasztásnál a kétgombos darabok a szerencsések, és mindig figyeljetek arra, hogy a derékrésznél szűkített legyen, mert ez a szabásvonal nyújtja a felsőtestet. A zakó hosszát tekintve pedig akkor jártok a legjobban, ha a fenék középvonalánál valamivel fentebb végződik, de arra figyeljetek, hogy sose legyen túlságosan rövid.

Második szett

Nadrág, táska, zakó, felső, nyaklánc, fülbevaló – MEXX
Cipő – Lea Foscatti (Alberto Zago)

Mediterrán típusú lányoknak pedig különösen ajánljuk a már klasszikusnak számító fekete fehér összeállítást, ha valaki világosabb hajú és bőrű, akkor a feketét inkább cserélje le szürkére, a fakító fehéret pedig inkább vajszínűre.

Harmadik szett

Ez az összeállítás kísértetiesen hasonlít az előző szetthez, hiszen a zakó tökéletesen ugyanaz, ráadásul a stílusban sincsen eltérés.



Amiért mégis bekerült a listába, az csupán annyi, hogy ez a szett az egyik legjobb példa arra, hogy egy nő ruhatárába tökéletesen elég egy jól kiválasztott zakó és hozzá kettő három praktikus alsórész, körte alkatú lányoknak különösen előnyösek a klasszikus szabású ruhák, amelyek kiemelik a derekat.

Harmadik szett

Ruha, zakó – MEXX
Nyaklánc, táska – Aboriginal
Cipő – Basic

Ezeknél a ruháknál arra kell figyelnetek, hogy ne érjen tovább a térdeteknél, mert az rövidíti a lábat, viszont combközépnél ne legyen rövidebb, mert az már tényleg csak tökéletes lábú lányokon áll jól. Ha pedig megvan a tökéletes ruha vagy szoknya és a hozzáillő blúz, nincs más teendő, mint kiválasztani a kellően hangsúlyos kiegészítőket.

Negyedik szett


Körte alakú lányok rendszerint sokat szenvednek, mire megtalálják a megfelelő fazonú farmert, mert, ha találnak egyet, ami a csípőjükre jó, az a derekukon tuti, hogy eláll, bő.

1. Átalakított körte lány
2. Klasszikus farmert igen, feltűnő övet ne!



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Fenék-tömés

Ha már a fenekünk méretével sem vagyunk elégedettek, mindössze 18 000 forintért miénk lehet egy fenék-tömés.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés