free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Akar beszélni róla?

Fiáth Titanilla         Címkék: elhallgatás, probléma, pszichológus, ptsd, trauma 0 hozzászólás

A pszichológus mániája, hogy páciensét a megélt szörnyűségről beszéltesse, nem véletlen. A poszttraumás stressz úgy gyógyítható, ha szembenézünk a traumával.

Rövid közjáték után ismét a médiaérdeklődés centrumába került a Zsanett-ügyként elhíresült nemierőszak-botrány. Női szolidaritás-szövetségek alakulnak, készülő könyvekből kapunk ízelítőt, illetve megtudjuk, hogy egy igazságügyi szakértő megköszönte a bizonyítványát, és nem dolgozik többé a hazai bíróságoknak. A per során figyelembe NEM vett vizsgálatainak tanúsága szerint Zsanett úgynevezett poszttraumás stressz szindrómában (a továbbiakban PTSD) szenved, melynek a tüneteit nem lehet eljátszani. Az alábbiakban nem egymással versengő, Oscar-várományos színészpalántáknak kívánok segítséget nyújtani, sokkal inkább azoknak, akik hosszú ideje szenvednek a PTSD tüneteitől anélkül, hogy tisztában lennének a betegség jellegével és azzal, hogy van segítség.



A PTSD - ahogy azt az elnevezés is tükrözi - valamilyen traumát követően alakulhat ki. A traumatikus eseményről természetesen másképp vélekedik a tudomány, és másképp az a mágnásfeleség, aki napi kétszázezer forintot nyomott egy bébiszitter csoporttársam kezébe, mondván, hogy amire csak a gyermeke rámutat, azonnal vásárolja meg, nehogy frusztrálódjon a kisfiú. Kevésbé szélsőséges pszichológusok szerint a traumatikus eseményeknek két fő jellemzőjük van: a történések befolyásolhatatlansága az egyik fontos tényező, ami növelheti a stresszt. Egy rablótámadás áldozatának vagy egy, a cunami alatt Délkelet-ázsiában barangoló hátizsákosnak esélye sincs - legalábbis az esetek jó részében - hatást gyakorolni arra, ami történik (és ezáltal természetesen nem is akadályozhatják meg a szörnyűségek bekövetkeztét).

A másik fontos szempont az esemény váratlansága vagy bejósolhatatlansága. Ugyan rengeteg nehézséggel kell szembenéznünk nap mint nap, mégis, mintha sokkal inkább képesek volnánk megküzdeni azokkal a problémákkal, amikre számíthatunk. Egy hetveneses évekbeli amerikai vizsgálat kimutatta például, hogy azok az asszonyok, akiknek meghalt a férje Vietnámban, jobb fizikai és érzelmi állapotban voltak azoknál, akiknek eltűnt az élettársa (vagyis akik állandó bizonytalanságban voltak azzal kapcsolatban, hogy hazatér-e a párjuk valaha).

www.pendleton.usmc.mil

A hivatalos pszichiátriai kézikönyvek szerint a „megszokott emberi tapasztalattól eltérő” eseményt követően sorra jelenhetnek meg a PTSD tünetei: a borzalmak újraélése az éjszakai rémálmokban, a váratlanul betörő emlékképek, az ingerlékenység, dühkitörések és alvászavarok. A legtöbb áldozat ilyenkor kap rohamot a tolakodó/álszent módon nyájas pszichológuskérdéstől: "Akar róla beszélni?" Persze, hogy nem! El akarja felejteni, kiirtani azokat az agysejteket, amelyek az emléknyomokat őrzik, hogy soha ne kelljen ismét szembesülnie azzal, amit átélni kényszerült. Csakhogy…

Határozzuk el, hogy egy percig nem gondolunk a jegesmedvére. Aztán játsszuk el a fordítottját: koncentráljunk Knutra, a berliniek hófehér büszkeségére, amíg hatvanig számolunk. Megvan? A memória már csak így működik: minél inkább el szeretnénk fojtani - tudatosan és szándékosan! - egy képzetet, az annál makacsabbul és erőszakosabban tér vissza. A stresszbetegséghez visszakanyarodva: hiába próbálja az áldozat fogcsikorgatva kirekeszteni a nemkívánatos emlékképeket a tudatából, azok egyre váratlanabb helyzetekben törnek rá (szétrombolva minden olyan próbálkozást - moziban ücsörgést, kirándulást, baráti kártyapartit -, amely a kikapcsolódást célozná).



A betegség az idő múlásával egyre önfenntartóbbá válik: a traumatikus események túlélői befogják a fülüket, ha bármi olyasmit hallanak, ami a történtekre emlékeztetné őket; több kilométert gyalogolnak naponta, csakhogy elkerüljék a "veszélyes" helyszínt. Senkinek sem beszélnek arról, hogy mi is történt valójában, sőt: inkább teletöltenek egy újabb borospoharat, csakhogy kiiktassák végre az emlékezetet. Annak ellenére viszont, hogy mindent megtesznek a felejtés érdekében, a tünetek egyre mohóbban szedik darabokra a mindennapi életet. Korábban életvidám, empatikus, nyitott emberek válhatnak így agresszív, a társaságtól elhúzódó, magányos, elkeseredett szenvedélybetegekké. Ki lehet szállni a negatív spirálból?

Egy sokkoló esemény finoman szólva kiakasztja az információ-feldolgozó rendszerünket: a történésekről kialakult emlékkép leginkább egy zavaros, széteső, töredékes zagyvaság, ami úgy tűnik, nem a mi akaratunknak engedelmeskedik. Ha szeretnénk az uralmunk alá vonni - akárcsak a szellemet a mesében: ha azt mondom, tűnj el, akkor el is tűnik -, nem úszhatjuk meg, hogy a törmelékhalomból "valódi emléket" gyártsunk. Vagyis ha kontrollálni akarjuk mindazt, ami velünk történik, akkor a traumáról őrzött nyomokat be kell illesztenünk, integrálnunk az élettörténetünkbe.



Ebben segíthet a pszichológus a maga naivnak tűnő "Beszéljük meg!" hozzáállásával. Mialatt elmondjuk a velünk történteket - többnyire nem is egyszer! -, egy egyre pontosabb, a valósághoz közelebb és közelebb kerülő mesét szövünk. A saját életünk történetét, amelyben a szörnyűségnek ugyanúgy meg kell találnia a maga helyét, be kell illeszkednie a többi, "normális" emlékkép közé, mint a legemlékezetesebb születésnapi partinknak vagy az esküvőnk éjszakájának.

A szóbeli vagy írásbeli beszámolók elkészítése során előbb-utóbb az átélt érzelmeinkkel is szembenézünk - akár a legyőzöttség miatti szégyen, a veszteség miatti szomorúság vagy épp a félelem érzéseivel. A tisztázás segíthet abban, hogy a gondolataink és érzelmeink végre a kezünkbe kerüljenek, és ne kelljen többé a váratlanul ránk rontó felvillanásoktól és indulatoktól szenvednünk. Csak a kérdőjelek és fehér foltok eltüntetésével, az elhallgatás feladásával, a történet valódivá kerekítésével kaphatjuk vissza önmagunkat.
 
 



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés