free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Melóhelyi lopkovic

pészM         Címkék: elegancia, lopás, meló, túlóra, vállalat 0 hozzászólás

Sokan loptunk már munkahelyről gemkapcsot. Néha muszáj törleszteni, javakban visszavenni, amit a cég lelkünkből, időnkből elrabol. Viszont mindennek van határa.

Az állam, a munkahelyünk, a környezetünk lehúz, altat, befed - no, de hogy mi se legyünk restek, és a számlát is kiegyenlítsük, ott húzzuk le a hájas multikat, ahol érjük. Szerintünk azért biztosan van egy határ, nevezzük eleganciának vagy mi.

Multinál rabszolgálunk, nemegyszer a túlórák többet kitesznek, mint az úgynevezett normál munkaidőnk, ha lenne még ennek a szónak jelentése. Amúgy pedig a lelkünk is a vállalatot szolgálja, ehhez nem fér kétség, és bár tényleg csak aludni járunk haza olykor, azért a bosszú parazsa egyre csak izzik odabent, tudniillik, hogy adósunknak érezzük a céget, ki vagyunk zsigerelve, s a kárpótlás nem mindig ölt testet ropogós magyar forintokban hónap végén.



Aki ismer olyanokat, akiknél az említett problémahalmaz még a spórolósságnak/pofátlanságnak azzal a borzasztóan bicskanyitogató és túlzó formájával is párosul, amit sajnos gyakorta van szerencsénk megtapasztalni egynémely kollégán/kolleginán, azoknak az alább jegyzettek bizonyára ismerősek lesznek.
 
Jelesül: a haver haverjának is kinyomtatjuk a 140 oldalas szakdogát, doktorit, elvégre itt úgyis "ingyen" van, meg amúgy sem tűnik fel senkinek. Annyi a fénymásoló, annyi a papír, akkora a káosz, meg se érzik azt a néhány száz vagy ezer pluszoldalt, amit odabent "maszekba" megcsinálunk per hó. Hozzá önéletrajzot, azon már nem múlik igazán, lehetőleg 40 példányban, fotóval, és akkor már színesbe’.
 
Vagy: a high-tech irodaház, gondosan ügyelve a renoméra és a dolgozók komfortjára, szép, tágas zuhanyzókat is épített, legyen a cég bringásainak, fizikai munkásainak hol pucolkodni. Hát majd hülyék lennénk otthon pocsékolni a drága meleg vizet, Isten őrizz, inkább a vállalat számlájára tisztálkodunk naponta, jó hosszan és alaposan a reggeli vagy esti órákban, lopva, meg se kottyan ezeknek úgyse. Tisztára mintha bringáznánk, így okoskodunk (amúgy utoljára alsóban, vidéken).



Aztán: a figyelmes vezetőség a folyosó több sarkába/konyhájába hűtött ásványvizes ballonokat helyezett el, legyen a szomjas, kitikkadt népeknek, még szénsavas is jön belőle a megfelelő gomb megnyomásával. Szóval ne már, hogy akkor a boltban fizessük ki a tiszta nedűt, ráadásul pénzért, ugyan már - bevisszük a másfél lityis palackokat, titkon jól megtöltünk vagy négyet indulás előtt, és inkább megszakadunk velük hazáig, de véletlenül se csengetnénk ki érte azt a két-háromszáz forintot a sarki közértben. Végül is, ha meggondoljuk, ez havi szinten több ezer fronyek, de hát kinek hiányzik ez, kérdjük, fogyasszon csak a drága családunk a cég kontójára, gürizünk nekik eleget. Kiisszuk őket a vagyonokbul, hogy Kis Jánost idézzük, rosszul.
 
Hát még: íróeszközzel, A4-essel, tűzőgéppel satöbbi. mi látjuk el a fél kerületet, persze, van boríték is, ki mekkorát kíván, tonnaszám csenjük az irodai felszerelést, abból is van dögivel, elszámolni nem nagyon kell vele, a kölköt meg hogy irigylik má’ az isibe, hogy annyiféle színű tolla, radírja, ceruzája van, csúcsmenő lett a szemünk fénye. És hát a szomszéd Terike vállalkozásába is mi szállítjuk az adminisztrációhoz szükségest, cserébe vigyáz néha a kis klambóra, nekünk meg megvolt ingyér’ a biznisz. Mekkorák vagyunk.
 


Végül: persze, drágám, szívesen felhívjuk a "Svejcba" szakadt húgot, tántit, megizenjük, hogy mit hozzon, ha jön, és a jókívánságot is átadjuk, melegen. Amúgy szigorúan csak mobilt tárcsázunk, családot, barátokat, szervezzük a gyerek tanfolyamát, a társunk ellopott kocsiját, ingatlanügyeket, mindent - ne vicceljetek, igazán, nem kerül ez semmibe, bentről megoldjuk. Ingyen.
 
Hát így. Nyilván van/lehet ebben alkalmanként valami megejtő-szánalmas vagy mulatságos, akár bájos is, ha olyan a kedvünk, de fortyog a vér, hogy a legnagyobb sumákok - naná - többnyire nem azokból kerülnek ki, akikről úgy vélnénk, tán rászorulnak a pofátlan huncutkodásra. Soha. Az ennyire rangon aluli, pitiáner kispályások általában azok, akik nem kenyérért nyüszítenek a fizetés előtti napokban. És hogy mi fáj nekünk ebben?



Nem feltétlenül az, hogy büntetlenül marad, amit - akárhonnan nézzük is - bátran nevezzünk lopásnak, elvégre amíg fentről nem koppintanak a Tisztelt Kolléga körmire, és valóban dől a sok papír, eszköz, és a számlák miatt sem fáj a fej, addig mi nem vagyunk megkárosítva, elvileg.

Hanem amikor este hétkor tényleg kifogy a tintapatron, a festék, a papír, mert aznap ismét a családi album lett kinyomtatva négyszer, és nekünk valóban munkaügyben köllenék pörögni fáradhatatlanul, vagy amikor nonstop lefagynak a gépek a tömérdek magánügy miatt, vagy ha ásványvízből sincs már az egész folyosón a spájzolósok miatt egy megveszekedett korty se, hmmmm, olyankor vasvellára szúrnánk az ilyen tróger brigádot.
 


Szóval mindenki szakajt bentről ezt-azt, álszenteskedésnek itt helye nincs. És ezzel nyilván számol a kedves cég is, bele van ez kalkulálva, ugye. Ettől mi még szeretjük a nagyvonalúságot, a mértéket, a határokat. Szeresse más is.
  



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés