free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A reality legalja

Borsa         Címkék: kiakasztó, műsor, reality, tévé, tömegkultúra 0 hozzászólás

Hiába a sok kritikai felhang, a valóságshow beitta magát a hazai tévés kultúrába. Sorra vettük, mi volt eddig, hogy felkészüljünk az új, még kiakasztóbb realitykre!

Hozzánk még csak pár éve tört be a reality őrület, míg tőlünk nyugatabbra már a televíziós kultúra elméletét is át kellett alakítani az új szituáció értelmezéséhez. Bár még a szakemberek többsége is kétkedve fogadta a tömegkultúra legalján, a szappanoperákkal rokonságra lelő kukkolós műfajt, nem kellett hozzá sok idő, hogy a legártatlanabb semmittevéstől eljussunk az élő egyenesben való kefélésig.


Reality: a kukkolás műfaja

A megbotránkozás és a fejünk falhoz csapkodása itt már teljesen felesleges, el kell fogadnunk azt a tényt, hogy a reality-k uralják a XXI. század elejének televíziózási szokásait, és hogy az emberek többsége igenis vevő erre a szutyokra. Tehát nem azért nézik, mert nincs más, hanem mert igényük van rá. Ez nagyon fontos momentum, mert akárcsak a szappanoperák esetében, a valóságshow-k is kemény pszichológiai logika alapján épülnek fel, továbbá igen jelentős fejlődéstörténetet mutatnak.
 
Az 50-es évek vége felé törtek be a piacra azok a televíziós kvízjátékok, melyek azzal szereztek népszerűséget maguknak, hogy valódi embereket szerepeltettek drámai szituációkban, hatalmas feszültség és kiszámíthatatlan végeredmény közepette. Ebből egyenes ágon fejlődött ki az a tendencia, hogy az utca embere, vagyis a laikus közpolgár mindenféle ellenjuttatás nélkül hajlandó magából hülyét csinálni, ha az ismertség és csillogás szele csapja meg. Hiszen képernyőre kerülni, az maga az "5 perces hírnév", és ha erre még rádolgozik kicsit az ember, lehet abból fél óra is...

www.mtv.com
The Real World

A reality műsorok a The Real World című, MTV-n futó, 1992-es sorozattal váltak azzá, amit ma jelentenek, továbbá ez a program volt a hunyó a reality formátumra nevelésben is, legalábbis több tanulmány is őt állítja be bűnbaknak. Az akkoriban tinédzser generáció ezen a műsoron nőtt fel, mára már fiatal felnőttek, és a gyerekkori "traumák" meghatározzák jelenlegi igényeiket is. Sokan a múlt század vége felé divatossá váló, mára már klasszikusnak számító kandi kamerát is a reality-k egyenes ági felmenőjének kiáltják ki, ami nem is véletlen, hiszen ugyanúgy az ismeretlen névtelenek kerülnek kínos szituációkba, akiket aztán jól ki lehet röhögni. És amíg ezt tesszük, vagy éppen a körmünket rágjuk, hogy az aktuális villalakók és/vagy önkéntes énekespacsirták összejönnek-e egymással vagy sem, addig sem kell a saját gondjainkkal törődni.

Bár még mindig érdekesnek számít, ha egy újvidéki kislányról kiderül, hogy szépen tud énekelni, és a faluszélről felkerül a csillogó dobogóra, de a külföldi tendencia már új szeleket ereget az orrunk alá. Lejárt a nagyreményű nímandok ideje, és jön a celeb-reality, ahol minden pontosan ugyanolyan, mint a noname elődöknél, csak itt a szerencsétlenkedő és kínos helyzetbe hozott személy egy "sztár". De hogy miért is jó ez, az már erősen megosztja a hozzáértők táborát is. Ugyanis egyértelmű, hogy egy kvázi celeb nem áll oda ingyen ökörködni a kamera elé, másrészről egy ismert ember olyan, mint egy márkanév. Az embereknek van viszonyulási alapjuk hozzá, vagy szeretik, vagy utálják, de semmiképp sem közömbösek iránta, így szívesen nézik végig, ahogy leégeti a fél lakását egy vacsora miatt, vagy ahogy trágyában tapicskolva próbál túlélni a dzsungel közepén. www.vacsoracsata.tv, http://halatortan.tv2.hu
Főznek a celebek

Remek példa a két konkurens nagyvad csatorna párbaja, ahol ugyanolyan koreográfia mentén zajló főzős műsort tűztek képernyőre. De míg az egyikben eleinte autófényezők és kétdiplomás munkanélküliek küzdöttek az elemekkel, addig a másik adó címlaplányokat, zenészeket, ex-pornósokat és színészeket kergetett a tűzhely mellé. Nem meglepő, hogy a celeb-változat jóval nagyobb nézettséget produkált, így nem meglepő, hogy most már mindkét csatornán "hírességek" főznek a műsorban. Logikus, hogy akinek a magánéletéről minden másnap értesülünk a címlapokról, ismerjük az összes jelenlegi és ex-szeretőjét, továbbá már minden létező szögből láttuk a csupasz fenekét, annak kíváncsiak vagyunk a krumplipucolási technikájára is.

A legelképesztőbb kísérlet pedig még csak most jön. Ősztől az újratuningolt Megasztár és a Bár 2.0 mellett hozzánk is eljut az igazi agyhalál, a Survivor című műsor celebesített változata, az I'm celebrity... get me out of here! magyar verzóban, Celeb vagyok, ments ki innen! című reality. Ebben a változatban magyar sztárokat űznek ki a senkiföldjére, a néző meg naponta kukkolhat, hogy ki mit eszik, mivel mosakszik, kivel alszik, és mibe lép bele... Eddig a műsorigazgatók szemérmesen nyilatkoztak csak, és a nagy leleplezés augusztus végére várható. De már mi is lerágjuk a körmünket izgalmunkban, hogy vajon az eddig felfedett két név - Falusi Mariann és Palik László - mellett kik vállalták még el ezt a beégetést.

www.est.hu
Survivor celebeknek

Csak remélni tudjuk, hogy a Schobert házaspár is bekerül majd a szórásba és nézhetjük, amint egy döglött oposszum fölött találgatják, hogy az vajon befér-e az update-be. Végülis ez sem szánalmasabb, mint elkeseredett, kövér embereket versenyre lefogyasztani, vagy vezetni képtelen, többszörösen hátrányos helyzetű szubkultúrákat ültetni a volán mögé, és vigyorogni a töketlenkedéseiken.

Ebben az esetben fölösleges bármilyen magaskultúrával példálódzni, de meggyőződésünk, hogy az átlagszórakozás ilyen mértékű színvonal-süllyedése részét képezi az általános erkölcsi fejlődésnek is, vagyis ha tömegkultúránk ingerei ennyire sivárak és közönségesek, akkor az az életünk más részeire is kihatással lesz majd. Nem célunk az erkölcscsőszködés, de van az a szintű hülyeség, amit már nem tudunk szó nélkül hagyni, ősztől lehet készülni az újabb agymosásra, és Palik László Dakarnál is csapzottabb fejére, éljen!



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés