free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Sziget generációk

Borsa         Címkék: évek, generáció, húszasok, púder, sziget 0 hozzászólás

Nem mindegy, hogy tiniként, vagy kétgyerekes anyaként bulizunk a Szigeten. Borsamunkatársak emlékidéznek: gernerációs különbségek Sziget ügyben.

Ez lesz a tizenhatodik Sziget. A fesztivál öregszik és persze öregszünk mi is. De így, augusztus elején valahogy mégis ott találjuk magunkat, színes karszalaggal a csuklónkon, műanyag pohárral a kezünkben a Nagyszínpad előtt.



Mert a Sziget mégiscsak jelent valamit, még mindig. Akkor is, ha ez a jelentés évről évre változik. Ebben a cikkben három - különböző korosztályhoz tartozó - Borsamunkatárs meséli el, hogy számára hogyan változott, és mit jelent ma a Sziget.

Huszonévesen

1993 nyarán, amikor az első Sziget zajlott, én mindössze 11 éves voltam, vasárnaponként öt órától Walt Disney bemutatjá-t néztem, épp olvasónaplót írtam az Egri Csillagokból és nagyon szerettem volna egy görkoris Barbie-t. Szóval, az a tény, hogy a Duna két partja között épp történik valami jelentőségteljes dolog, még nem igazán szivárgott be kicsiny tudatomba. Az évek múltával aztán persze már bennem is megfogalmazódott az igény, hogy azért mégiscsak ki kellene látogatni a fesztiválra és megnézni, mi folyik ott, ám ezt az igényt egészen tizenéveim második feléig a kategorikus szülői tiltás, mint olyan, tőből letörte. Így végül, mire először átsétáltam a K-hídon, csuklómon egy papír, napi karszalaggal, a fesztivál már jócskán egy kóla nevét viselte és nagyüzemi formát öltött. De hát, mit érdekelt az engem?!



Hiszen be kell valljam, akkor és ott meglehetősen magával ragadott az az első, egyelten nap, amikor koncertre nem is jutottam el, mert annyival érdekesebb volt csak órákon keresztül körözni és bámulni a forgatagot, amihez foghatót addig nem tapasztaltam még. A következő évben aztán - hogy úgy mondjam -, elkapott a rákkendroll, vagyis megkezdődött az életemnek egy felelőtlenül csodaszép időszaka, az a bizonyos bulizós. És ezekben az években a Sziget voltaképpen csak egy volt a többi buli sorában, egy díszlet, a  sok közül… Igaz, valamivel monumentálisabb díszlet. Főszereplő barátokkal, főszereplőnek vágyott szerelmekkel, mellékszereplő haverokkal és a statisztáló tömeggel. Ja igen, és persze ott voltak még a programok is, amiket mindig beterveztünk, de aztán valahogy a negyedére sem sikerült odaérni… Mert nem az volt a lényeg. Sosem.

Hanem egy bizonyos kegyelmi állapot - kinek-kinek mi módon való - elérése, ami a Szigeten, mint ideálisan intenzív közegben, valamivel könnyebb volt. És igen, olykor bizony egy bokor fölé hajolva végződött… Persze, a bulizás öregít, az idő meg még jobban. Aztán úgy két éve azon vettem észre magam, hogy az utolsó szigetnapon tett fogadalmam, mi szerint én ebben az életben soha többé Szigetre, egészen sokáig reális lehetőségként tartja magát. Bár betartani végül is nem sikerült még. Idén sem fog.

Harmincasok

A Sziget harmincévesen már nem az igazi nagy, féktelen bulizásról szól, ebben a korban már nem a "jöhet minden" hozzáállás jellemző. Gondolja maga, a harmincas, aztán amikor mélyebben górcső alá veszi saját szórakozási szokásait, rájön, hogy ez a megállapítás nem teljesen fedi a valóságot. És bár az igaz, hogy míg húszas éveiben a kint alvás gondolatával való játszadozás egy újabb, izgalmas és nem mindennapi élmény lehetőségét adta, addig a harmincas években ugyanez a gondolatmenet már inkább ijedtséget eredményez és az ijedtségből fakadó rohadt érzést, hogy öregszik.



(A harmincas éveiben járók zöme pont a fesztiválozós időszakban kapja az arcába az élettől az idő múlásának következményeit, és igen hamar be is veszi.) És az is megállja a helyét, hogy többször előfordul, hogy a Sziget előtt lamentál, mert jaj mennyire idegesíti a másnaposság, és a könyv, amit olvas, az is hívogat, meg különben is, régen olvasott már, és ugye a megszokott péntek esti baráti borozgatások, de léteznek a Földön olyan harmincasok, akik mit sem törődve az előrehaladott kényelmi igényeikkel, a megszokásokkal és a felvett allűrökkel, fogják magukat és ha nem is költöznek ki, de húszasokat megszégyenítően adják meg a módját a bulizásnak. A harmincasok valójában kényelmesebben állnak a bulizáshoz, de ha egyszer beindulnak és nem belustulnak... Mert igen, a kényelem. Na, az ront el mindent. Azt mondják, az idő múlásával kényelmesebb és igényesebb lesz az ember. Meg óvatosabb is.

Azt mondják, hogy a harmincasok már óvatosabban buliznak, isznak, éjszakáznak, és már nem is annyit, mint korábban. Már válogatnak. Nehezen mennek bele az ismeretlenbe, tutira mennek, ízlésüknek megfelelően. Szóval a harmincas ember lánya, ezen sorok írója kicsit nehezebben veszi rá magát az elindulásra, több mindennel és többször is sikerül lebeszélnie magát a partizásról és már lelkiismeret-furdalása sincs, hogy nem egy hetet, csak egy napot tölt a szigeten és kimarad valamiből, azért, ha elér a helyig, ahol szól a zene – persze olyat, amit szeret -, és emberek vannak, kik nem tizenévesek, elengedi magát rendesen.



Mert bár vannak előrehaladott kényelmi igények, megszokások és felvett allűrök, egy szerencsés harmincas már nem akar megfelelni, beállni a sorba és egyen bulizni és a külvilágnak pakolni, csak szórakozni. Csak kicsit nehezen indul el…

Kétgyerekes anyaként

Nehéz ám párszáz karakterben összefoglalni tizenöt évet. Na jó, nem voltam kint mindegyik Szigeten, sosem sátoroztam, mindig bejáró vendégként tettem tiszteletemet, de akkor is. Ha elképzelem mennyi minden történt velem nehéz megtalálni azt a szálat, amire ráfűzhetném. Az első alkalmat leszámítva, talán - 94, vagy 95 - én mindig dolgoztam a Szigeten, sosem csak bulizni jártam. Valószínűleg nem is tudnék egy hétig csak táncolni-inni-koncertezni.



Ráadásul 1999 óta kétgyerekes anyaként vagyok szigetlátogató, amivel nem vagyok egyedül nyilván, de azzal talán igen, hogy a családom hihetetlenül nagyvonalúan minden évben, a Sziget hetére szabadságra enged az anyai kötelezettségeim alól. Ilyenkor bár dolgozom - cikkeket írok és beszámolókat, vagy műsort, nyilvános beszélgetéseket vezetek, sőt volt, hogy pultoztam -, nem kell a családom ügyeivel foglalkoznom.

Van mindig kávé a polcon, tej a hűtőben, kenyér a tartóban, a fiúk egyedül is megtalálják a postát és a porszívót. Ez a hét az enyém, nem feszítenek a családi-anyai kötelezettségek. Természetesen vittük már a gyerekeket a Szigetre, elképesztően élveztük mindannyian, de azért ez nem jellemző minden évben. Viszont gondos gyűjtői a levágott karszalagjaimnak, ilyen-olyan belépési engedélyeimnek és egyenlőre számukra a Sziget nem más, mint a mama furcsa kis mániája, amit el kell neki nézni. Bár azt hiszem lassan rendszeressé teszem, hogy viszem a gyerkőcöket, mégis jobb, ha egy szülő mellett ismerik ki a Sziget világát, hogy amikor pár év múlva ők is ki akarják venni az augusztusi egy hetet maguknak, akkor nyugodt szívvel engedjem őket, tudjam, hogy nem ismeretlen terepre mennek.



És, hogy akkor "visszavonulok"-e? Gőzöm sincs. Remélem találnak majd arra érdemesnek a gyerekeim, hogy megigyak velük és a haverjaikkal közösen egy sört a világzenei színpad mellet.
 



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés