free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Szemfényvesztő japánok

Borsa         Címkék: cirkusz, japán, kritika, színház, tánc 0 hozzászólás

A japán Oki Haiku Dan társulat előadása egyszerre tánc, akrobatika, pantomim és szemfényvesztés. A műfaj nagyon vegyített, de az előadásmód annál letisztultabb.

A Trafótól már megszokhattuk, hogy szívesen ad teret az újító, fúziós műfajoknak és a kultúrák közötti művészi kommunikációnak. Különösen előkelő helyet töltenek be ebben a sorban a japánok, akik az elmúlt évek alatt több felejthetetlen produkcióval is képviseltették magukat a Trafó színpadán. Elég, ha csak Saburo Teshigavara bizarr térben előadott megrázó erejű koreográfiájára gondolunk, vagy az általunk is méltatott Pappa TARAHUMARA társulat Három nővér átiratára.

Most is egy japán társulat, a Compagnie Oki Haiku Dan látogatott el hozzánk, méghozzá egy eddig még nem prezentált műfajjal, egy új cirkuszi bemutatóval, mely valahol a tánc, a pantomim, az akrobatika, a szemfényvesztés, a tárgy- és vizuális színház peremein egyensúlyoz.



Így leírva talán zavarosnak tűnik ez a sok vegyített műfaj, az előadásmód azonban annyira letisztult és ötletes megoldásokkal operált, hogy tökéletes egységként, egy új műfajt teremtve állta meg a helyét a színpadon.

A mű címe Gai-Kotsu, azaz Csontváz, témája pedig a halál és az újjászületés, bár drámaian hangzik mindkettő, az előadás inkább volt vidám és megnyugtató, mint tragikus. A mosolyogtatóan ötletes részeket meditatív etapok váltották, és ahelyett, hogy a végjáték lecsengően ismételte volna saját magát, az igazi attrakció csak ekkor következett. A mű amúgy egy borzasztóan egyszerű alapra építkezik; egy marhabőrszerűen kifeszített, elasztikus vászon előtt és mögött helyezkedik el a játéktér, az extrát pedig a különleges megvilágítás adja, mely a textília mögötti kidomborodó részeket misztikus aurával borítja be.



Ebben a közegben vágunk neki az utazásnak, az első 10 perc igazából csak felvezető, lassan hömpölygő lábszárcsont-szerű botocskák kergetőznek a vásznon, hosszan kitartva játszanak egymással és a fényekkel. Pont elég az idő a ráhangolódásra, megszokja a szemünk a sötétet, az éteri dallamok - melyeket egyébként végig a zeneszerző, Rui Owada prezentált - bekúsznak a tudatunkba és ellazítanak, olyan, mintha valami burokba kerültünk volna, teljesen megszűnik a külvilág. Aztán snitt és megpillantjuk az előadásban szereplő egyetlen valós testet - Keisuke Kanait -, aki fehér, pizsamaszerű öltözékében és arcába fésült, hosszú fekete hajával pont olyan, mintha egy mangából lépett volna elő. Azaz nem is lépett, hanem lebegett, merthogy a levegőben "lógva" jelenik meg először a színen.

Keisuke Kanairól érdemes megjegyeznünk, hogy a pantomimen és a speciális japán táncon, a butoh-n kívül Franciaországban, a cirkuszművészetek nemzeti központjában, a CNAC-ben képezte magát professzionális akrobatává és zsonglőrré.



Ennek a tudásnak minden eleme nyomon követhető Kanai mozgáskultúráján, a már emlegetett sípcsontszerű botokkal úgy játszik, mint egy bűvész, úgy mozog, mint egy táncos, a testével beszél, akár a pantomimesek és egy-két szaltó erejéig akrobatikus képességeit is csodálhatjuk. Mindenképpen jólesik nézni a mozdulatait, még ha megjelenése – láthatatlan, haj takarta arcával - elég bizarra is sikerült.

A másik aktív szereplője a darabnak az maga a vászon, mely végig él, és aktívan reflektál az előtérben vonagló Kanai mozdulataira, van hogy összeolvadnak, testrészeket cserélnek, vagy csak szimplán feleselnek egymásnak. Az egészet a fények játéka olvasztja össze, és teszi igazán szemfényvesztő alkotássá.



A színpadon megjelenő egyetlen test újra és újra meghalt, hogy feltámadhasson, és az indíték már generálja a pozitív megítélést, itt a halál nem szomorú, és a feltámadás nem különleges, természetes folyamatok ezek, melyek váltakozása mégiscsak vezet valahová. Nincs konkrét konklúzió, de az ember úgy érzi, hogy kapott valamit a nagy keleti bölcsességből, még ha csak az érzékek területén is. 

Oki Haiku Dan társulat
Gai-Kotsu - Csontváz
Koncepció: Keisuke Kanaï
Előadja: Keisuke Kanaï
Rendezte: Sébastien Lalanne
Közreműködött: Rumi Kumatsubara
Fény: Cécile Hérault, Hervé Lonchamp
Hang: Thomas Costerg, Julien Cocquerez
Jelmez: Aurélie Secondé
Zene: Rui Owada
Bemutató: 2008. szeptember 25.
Trafó - Kortárs Művészetek Háza



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés