free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Végső búcsúk

Megyeri Nikolett         Címkék: halottak, kultúrák, szokások, temetkezés, vége 0 hozzászólás

A temetkezésnek minden kultúrában megvannak a kialakult szokásai. Ezek közül gyűjtöttünk össze olyanokat, amelyek a mi szemünkkel nézve különösnek tűnnek.

Van, ahol keselyűkkel etetik meg a holttestet és van, ahol száz bölényt áldoznak az emlékére. Vannak, akik a ruhájukat szaggatják meg, míg mások alkoholos befolyásoltság alatt, dobszóra őrjöngnek. Van, ahol már a halál beálltának napján meg kell tartani a temetést, míg másutt a család akár egy hétig is egy asztalnál étkezik a megszokott helyén ücsörgő holttesttel...  A világ különféle kultúráiban más és más módon adják meg a végtisztességet az elhunytaknak. A szerintünk legérdekesebb szokások következnek.

Buddhisták, hinduk

A buddhisták számára a halál az egyik életből a másikba való átmenetet jelenti, azaz egy újfajta létezés kezdetét. Hitük szerint, amikor a halál bekövetkezik, a karmikus erők, melyeket az elhunyt élete során felhalmozott, aktiválódnak és meghatározzák a következő újjászületést. Éppen ezért tekintenek a haldoklásra és a halálra úgy, mint kritikus és fontos időszakra, amikor a haldokló irányításra szorul, annak érdekében, hogy egy megfelelő életre születhessen majd újjá.

 

 

Tibetben a haldoklónak illetve a nemrég elhunytnak a Tibeti Halottaskönyvből olvasnak fel, azért, hogy megkönnyítsék számára az elszakadást aktuális életétől és segítsék abban az átmenetben, amit a halál jelent. A holttesteket feldarabolják vagy elhamvasztják és keselyűkkel etetik meg, melyek aztán felrepülnek és így voltaképpen az egekben temetik el a halottakat. Ez egyben egyfajta végső nagylelkűséget is kifejez, amivel az ember a saját testét ajánlja fel.

 

JÁTÉK!

Nyerj személyre szabott alakformáló bérletet!

Itt lehet játszani, hajrá!



A hindu gyászszertartások elmélete és gyakorlata vidékenként eltérő és függ az elhunyt személy társadalmi státuszától is. Ami azonban általában közös bennük, hogy a szertartások négy fő szakaszra oszthatók. Az első szakaszt a halálos ágynál végzett rítusok jelentik, a másodikat a holttesttől való búcsúvétel, a harmadikat azok a szertartások, melyek segítenek a holt lelkeknek átkelni az ősök birodalmába, negyediket pedig azok a rítusok, melyeket az ősök tiszteletére mutatnak be. A holttesteket elhamvasztják. Közvetlenül a halál után a testet fejjel déli irányban a padlóra fektetik. Egy olajlámpát helyeznek el a test közelében, mely aztán három napig folyamatosan ég. A holttestet tiszta vízben megfürdetik és új ruhákba öltöztetik. Ha a halott férfi volt vagy özvegy nő, akkor fehér ruhát adnak rá, ha viszont férjezett nő volt, akinek még él a férje, esetleg hajadon lány, akkor pirosat vagy sárgát.

 

 

A Shiva-hívők szent hamut, míg Vishnu-hívők szantálfa-masszát kennek a halott homlokára, a Gangesz vizéből pedig néhány cseppet a szájába csöpögtetnek. A testet ezután hordágyra fektetik, de van, ahol ülő pozícióban helyezik el. A hordágyat virágokkal - rózsával, jázminnal, körömvirággal - díszítik fel és a testet is szinte teljesen befedik virágokkal. Ezt követően az elhunyt rokonai a hordágyon elviszik a halottat a hamvasztó mezőre, ami hagyományosan egy folyó közelében helyezkedik el. Itt halotti máglyát készítenek és lábbal dél, azaz a holtak iránya felé helyezik el a halottat, hogy abba az irányba “sétálhasson” majd. A fő gyászoló háromszor körbesétálja  a máglyát, majd meggyújtja. Ekkor kezdődik a gyászidőszak, ami általában a halál utáni 13. nap reggelén ér véget. Miközben a holttest elég, a gyászolók hazamennek. A család ezek után megfürdik. Néhány nappal később visszatérnek a hamvasztómezőre és a megmaradt földi maradványokat egy urnába gyűjtik és belemerítik a folyóba. Ha egy ember úgy hal meg - például háborúban -, hogy a teste eltűnik, a gyászszertartást a test nélkül is hasonlóképpen megtartják. Ha az elhunytnak vélt személy aztán mégis élve előkerül, feltámadási rítusok kíséretében vezetik vissza a hétköznapi életbe.

Zsidó, iszlám

A zsidók hite szerint, amikor a test meghal, a lélek visszatér a teremtőhöz. Hagyomány, hogy amikor valakinek a halálhírét meghallják, megszaggatják a ruhájukat. Az ortodox embereknél gyakorlat, hogy ilyenkor az öltönyük hajtókáján ejtenek egy vágást, bal oldalt, a szív fölött, míg a nem ortodoxok a nyakkendőjüket vágják el. A halott otthonában letakarják a tükröket. A holttestet rituális szabályok szerint megmossák és ha esetlegesen vérzik, azt elállítják, minden vért el kell temetni az elhunyttal. Miután a testet megszárították, fehér, varrás nélküli vászonruhába öltöztetik és ebben emelik be a gyalulatlan fakoporsóba, amit aztán becsuknak, de nem szögeznek le. A temetést a lehető legrövidebb időn belül megtartják, tehát általában már a halál beálltának napján vagy legfeljebb másnap. Temetést szombaton nem lehet tartani.

 

www.daylife.com, jpundit.typepad.com

 

Néhány reform-gyülekezetben már megengedett némileg későbbre halasztani a temetést, hogy a távolabb élő rokonok is a helyszínre tudjanak utazni. Mikor a halottat a sírhoz kísérik, zsoltárt énekelnek. Az utat háromszor szakítják meg, ezzel kifejezve, hogy még tartóztatnák az elhunytat. A sírnál a  rabbi gyászbeszédet mond, amiben többek között felsorolja a halott érdemeit. Ezután legtöbbször a  gyászolók töltik fel földdel a sírt. A temetés után a családtagok egy hétig nem fürdenek, nem borotválkoznak, nem hordanak cipőt és ékszereket. A közvetlen gyászidőszak hét nap, ugyanakkor például szülő elvesztése esetén a zsidó hívőnek tizenkét hónap áll rendelkezésére, hogy fokozatosan visszatérjen a közösség mindennapjaiba. A közvetlen hozzátartozók évente megemlékeznek az elhunytról, méghozzá halálának héber naptár szerinti évfordulóján. Természetesen a sírhelyet is látogatják, azonban nem virágokat, hanem köveket helyeznek el rajta.

 

http://imamiashop.com, http://blog.cleveland.com

Az iszlám vallásúak koporsót nem használnak és elvetik a holttest bármiféle konzerválásának vagy elhamvasztásának lehetőségét is. Halottaikat szentelt vízzel lemossák, kitörlik az orrát, megtisztítják a fogait, megtörlik, illatosítják, majd egyszerű, fehér vászonlepedőbe csavarják. A temetést lehetőleg egy napon belül megtartják. A temetőben jobb oldalukra, arccal Mekka, az iszlám szent helye felé fordítva a földre fektetik a halottat. A gyászbeszéd után a nők és a gyerekek ezután elhagyják a temetőt, a férfiak pedig elföldelik a holttestet.

1. Végső búcsúk
2. Afrika és online



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés