free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Tesztelt kézkrémek

Borsa         Címkék: bőrápoló, kézkrém, púder, teszt 0 hozzászólás

Borsamunkatársak mostanában előszeretettel tesztelgetnek és mivel jön a hideg, kézkrémeket vásároltak. Kenegetettek, öt krémet teszteltek és konklúziót vontak.

Eddig nagyjából együtt futottak a kézkrémek, az első különbségek a felszívódási időben jelentkeztek. A gyógyszertári kézkrém nem a gyorsaság bajnoka, cserébe viszont elhisszük, hogy az igencsak lassú felszívódás alatt a hatóanyagok tényleg beépülnek a bőrbe és nemcsak ideig-óráig hatnak. Ugyanez a helyzet a Neutrogénával is, beszívódott ugyan de, azért jobb, ha a felvitel után 10 percig nem nyúlunk semmihez, vezetni benne pedig kimondottan veszélyes.

 

 

A Nivea ragadt is, meg lassan is szívódott be, ráadásul vékony filmréteget képzett a kezünkön, szóval volt vele gond bőven. A Dove esetében már kevesebb volt a probléma, bár tesztelőnknek minden használat után kezet mosni támadt kedve, ám miután lemosta a felesleget a kezéről, a hatással meg volt elégedve. A titok az ő esetébe annyi, hogy diónyi krém helyett bőven elég egy borsónyi is. Ha kisebb a mennyiség, akkor felszívódással sincs gond, ugye. A kecsketejes lengyel kézkrém szinte azonnal beszívódott, nagyjából fél perccel a bekenés után már bármihez nyúlhattunk, azonban a gyors felszívódási idő annyira gyanús, hogy tesztelője valamiért kicsit elkezdett tartani a krémtől.

 

Megvoltunk a felkenéssel és nagyjából be is szívódtak a cuccok, a legfontosabb kérdés, hogy volt-e értelme magunkra kenni őket. A gyógyszertári krém esetében a válasz egyértelműen igen, nemcsak, hogy tartósan hidratálttá tette a kezünket, de még az esetleges kezdődő bőrkeményedéseket is orvosolta, sőt még a körömágyat is ápolta. A Nivea csak ragadt és ragadt, de különösebb haszna nem volt, cserébe viszont a filmréteg lemosása után megint szárazak voltak a kezeink, és minden kezdődött előröl. A napi többszöri kézmosást meg nem tudjuk kikerülni, főleg ha jön az influenza szezon. A Dove jó is volt, meg nem is, igazából puhává tette a kezet, de csak ideig-óráig és a körömágyra semmilyen hatást nem gyakorolt. A Neutrogenával csak egy bajunk volt, annyira lassan szívódott fel, hogy külön időt kellett rá szánni, annyira viszont nem tartós a hatása, hogy napjában kétszer elég lenne használni; nekünk annyira nem jött be. A kecsketejes krém ápolta ugyan a kezet de körömágyat egyáltalán nem - arra marad a jól bevált körömolaj -, azonnal beszívódott, így nem okozott gondot, hogy napjában többször használjuk, de valamiért diszkkomfort érzésünk lett a használatakor. Nem tudjuk, hogy furcsa összetevők miatt, vagy a lehetetlenül gyors beszívódás miatt, de tartunk ettől a krémtől, bár végeredményben nem rossz.

 

A verseny abszolút győztese a gyógyszertári kézkrém, ami ha van elég időnk kivárni a felszívódást, és nem riaszt el minket sem a csomagolás, sem pedig a kellemetlen illat, gondosan és hosszantartóan ápolja a kezünket. A második helyezett a norvégok büszkesége a Neutrogena, ami szintén lassan szívódik fel, de legalább nem büdös. A Dove és kecsketejes kézkrém a kötelezőben és választott programban is nagyjából ugyannyi pontszámot ért el, tehát az ő esetükben holtverseny van. A mezőnyt a Nivea zárja, ami hagyományos kék dobozos krém jó tulajdonságainak ismeretében igencsak nagy szégyen. 

1. Tesztelt kézkrémek
2. Jön a lényeg és a győztes



LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza

Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés