free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

5 tesztelt kézkrém

Borsa         Címkék: felszívódás, kézkrém, lista, öt, szenzitív 7 hozzászólás

Kézkrémek keresgetése közben simán elveszíthetjük a fonalat, ezért korábban leteszteltünk néhány terméket. A levont tanulságok alapján készítettük el ezt a listát.

A különböző kozmetikai cégek minden szezonban piacra dobnak valami még jobbat, mint a tavalyi termékük volt, bár már egy évvel ezelőtt is azt állították, hogy ennél hatékonyabbat és jobbat képtelenség lenne kifejleszteni. Ha kiszáradt kezünkkel nekilátunk a keresgélésnek, akkor az árudömping miatt pár perc alatt elveszítjük a fonalat sok SOS, meg szuperszenzitív kézkrém között.

 

A Borsa most megpróbálja megkönnyíteni a választást, kiválasztottunk öt kézkrémet, ezeket korábban leteszteltük, és a levont tanulságok alapján elkészítettük ezt a listát. Ebben a listában a tesztelt kézkrémeket felszívódás szempontjából vizsgáltuk, a felszívódás gyorsaságának függvényében szakmai zsűrink egytől ötig terjedő skálát állított fel, amelyben a legalacsonyabb pontszám a leggyorsabban felszívódó kézkrémet jelzi.

 

Dove

A Dove kézkrém nincs semmilyen extrával felszerelve, nem hitegettek minket azzal, hogy gyorsan felszívódik, sem pedig azzal, hogy lassítja az öregedést, egyszerűen csak annyit írtak rá, hogy új. A teljes felszívódásra ugyan várni kell pár percet, de nem idegesítően sokat, viszont a mennyiséggel vigyázni kell, ugyanis ha túl sokat kenünk fel, akkor kényszeresen járunk majd kezet mosni, ugyanis borsónyi mennyiségnél többet egyszerűen nem szív be a kezünk a természetellenesen fehér krémből. Hidratál ugyan, de a hatása nem átütő, és nem is tartós. Leginkább azoknak válhat be, akik szeretik kétóránként kenegetni a kezüket. Azt  már mondanunk sem kell, hogy körömágyat nem ápolja, arra marad a hagyományos körömágy ápoló olaj. A Borsaskála szerint a Dove kézkrém a képzeletbeli dobogó második fokán áll.

 

Evelin

 

A hátoldalon feltüntetett összetevők között egy igazán meglepő adalékkal is találkoztunk, a kecsketejjel. Azt tudjuk, hogy a körömvirág meg az aloe vera hatékonyan ápolja a bőrünket, de a kecsketej jótékony hatásáról még nem hallottunk. Felkenés után azonnal be is szívódik, mire végezünk, a kezünk száraz és illatos, bár az illata inkább irritáló, mint kellemes, de már annak is örülünk, hogy nem büdös. Viszont a nagyjából félperces felszívódási idő elég ijesztő, ráadásul az öt kézkrém közül ez volt a legolcsóbb; pillanatnyilag tehát úgy áll a dolog, hogy nem tudjuk eldönteni, hogy a kézkrém egy igazi átverés vagy tényleg tud valamit. A kecsketejes kézkrém pontszáma egy, tehát a felszívódási verseny abszolút győztesével van dolgunk.

 

Gyógyszertári

 

Egy igazi klasszikus, amit már a nagyszüleink is használtak, és ha nekik bevált, akkor nekünk sem lehet bajunk belőle, ha kipróbáljuk. Bár az összetételre nem derült fény, mivel a patikában semmilyen információt nem ragasztottak a dobozra, mi mégis reméljük, hogy nem tartalmaz tartósítószert és állományjavítókat. A patikai krém esetében illatról nem, kizárólag szagról beszélhetünk, ami nem zavaróan büdös ugyan, de a kellemestől nagyon messze áll. Lassan szívódik be, de ha egyszer már beépült a bőrünkbe akkor a hatása órákon keresztül érezhető. A lassú felszívódáson kívül a másik hátránya, hogy a praktikusnak egyáltalán nem mondható csomagolása miatt csak otthoni használatra javasoljuk. A zsűri ezt a kézrémet az utolsó helyre szavazta, ami viszont a hatékonyságot illeti, szerintünk a gyógyszertári krémé az első hely.

 

NeutrogenaExpress

 

Nem tudjuk, hogy a norvég halászok tényleg ezzel a krémmel kenik-e a kezüket és arról sincs információnk, hogy kézkrém védjegyeként elhíresült norvég formula mit is takar, de abban biztosak vagyunk, hogy csakúgy mint gyógyszertári társa, ez is lassan szívódik be, ezért sem autóvezetéshez, sem pedig irodai munkához nem ajánljuk. A hagyományos Neutrogena kézkrémmel ellentétben ennél a fajtánál már nem kell minden erőnket összeszedni ahhoz, hogy egy mogyorónyi darabot tudjunk csak kinyomni a tenyerünkbe. Bár az állaga ennek is elég sűrű, mégsem okoz gondot, hogy rendesen elkenjük, és az illata sem olyan zavaró, mint az eredeti változatnak. Expressz ide vagy oda, a versenyt sajnos nem nyerhette meg, de a Neutrogena kézkrémé lett a harmadik hely.

 

Nivea

 

A Nivea klasszikus kék kézkrémjét senkinek sem kell bemutatnunk, a legzsírosabb krém, amit a Nivea valaha gyártott. Ebből egyenesen következik, hogy kínkeservesen szívódik be, ezért a felkenés után nagyjából egy órán keresztül nem érdemes semmit sem csinálni, csak várni. Viszont, ha egyszer már felszívódott, akkor a kezünk újra puha lesz és a kisebb bőrkeményedések is nyomtalanul eltűnnek. Na, ezt várjuk a Nivea legújabb kézkrémétől is, de hiába kenjük a kezünket szorgalmasan, az illatán kívül semmit jót nem tapasztalunk, ugyanis a kezünk fél órával később ugyanolyan száraz mint előtte. Hiába álltunk pozitívan a nagy múltú cég legújabb termékéhez, a legnagyobb jóindulattal sem tudjuk felállítani a dobogóra, a négy pont a negyedik helyet jelenti.




Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés