free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Bevállaljuk! - Csernus Imre új könyvét kritizáljuk

Borsa         Címkék: csernus, gyermekvállalás, könyv, kritika, nevelés 6 hozzászólás

A napokban jelent meg Dr. Csernus Imre új könyve. A forma új, a tartalom a régi, szöveg szinten ugyan húztuk a szemöldökünk, de a témaválasztás kárpótolt.

A gyermekvállalás kérdéséről értekezni hálátlan feladat, mert amint kiderül, hogy a véleményformáló fél nem rendelkezik hivatkozási alappal, nem bennfentes, azaz gyermektelen, akkor rögtön le lehet inteni egy fölényes félmosoly kíséretében. Pedig a gyermek-nem-vállalás is egy döntés eredménye, ez pedig rendkívül fontos aspektus a mai világban, amikor emberek gondolkodás nélkül és kétségbeejtően öncélúan gyártják utódaikat.

Erről mindig az jut az eszünkbe, hogy ha örökbe szeretnénk fogadni egy gyermeket, akkor a pszichés állapotunktól kezdve az anyagi helyzetünkön át büntetlen előéletünkig mindent előkapva be leszünk vizsgálva, a procedúra végén pedig - jobb esetben - kapunk egy megfelelt bizonyítványt, és alkalmasnak érezhetjük magunkat a gyermekvállalásra - persze a jószülőségre még ez sem garancia.



De vajon az a nő, aki egész életében egyedül érezte magát - egy nagy családban és látszólag működő párkapcsolatban is lehet magányos az ember -, és úgy dönt, hogy "teremt" magának valakit, aki szeretni fogja - a gyereknek ebben a kérdésben nincs választása -, egy ilyen rendszerben kaphatna-e jogosultságot a gyerekszülésre? Valószínűleg nem, mert a gyerek nem pótszer, és nem az elbaltázott életek kompenzációjára lett kitalálva.

Csernus Imre, a média kedvenc kiabálós pszichiátere erre a problémakörre felfűzve írt egy könyvet még 3 évvel ezelőtt. A Ki nevel a végén? című kötet most teljesen új köntösben, és némileg kibővített állapotban látott napvilágot. Ez az újratuningolt változat nem sokban különbözik elődjétől, de a szimpla újranyomás helyett pár ívet adó gondolati kiegészítés még bekerült a munkába, alapjaiban azonban ugyanarról a kötetről van szó. Bár a témaválasztás igencsak dicséretes, magával a könyvvel kapcsolatban elég vegyes impressziókkal zártunk.



Egyrészt az iromány felépítése csöppet zavaros, ugyanis a hitelesség kedvéért egy "átlagosnál is átlagosabb körülmények között élő" szülő, egy VIII. kerületi általános iskola alsósait tanító pedagógus, egy tizennyolc éves "már nem igazán gyerek, de még nem is felnőtt" és a kötet szerkesztője is kommentálja a fejezeteket. Ettől az egésznek egy picit kocsmai kerekasztal-beszélgetés íze lesz, ráadásul a folyamatosan beleszóló karakterek szerepük szerint ugye más-más aspektust kéne, hogy képviseljenek, de többnyire csak ismétlik az orvos, saját maguk vagy egymás szavait, mindenesetre méltánytalanul súlytalannak hatnak így. Csernus közben mondja a frankót, sztorizgat is hozzá, de valahogy ő sem tudja úgy elkapni a mondandója fonalát, hogy kerek, egész fejezetek bomoljanak ki a tagolt részekből.

Pedig olyan kardinális kérdések kerülnek terítékre, mint a hiteles szülői minta, a válás, a "miért is vállalnak be az emberek 18 évnyi szívást" problematikája, az erőszak, a szexualitás, a drogok, a felelősség vagy a bűn és bűnhődés gondolata. Mind egy szálig valós és égető kérdések ezek, a most növekvő generáció ugyanis Csernus szerint nagy szarban van. A szülők nem szülők, hanem többnyire éretlen kamaszok, akik társadalmi normák vagy kompenzáció miatt vállalnak gyereket, de úgy, hogy fogalmuk sincs arról, hogy mit is kéne kezdeni azzal a kis emberrel, aki újdonsült családtagként a nyakukba szakadt. Legtöbben eszközként, pótszerként tekintenek saját teremtettjükre, és abszolút jogot formálnak rá mind érzelmi, mind fizikai téren.



 Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a gyermek öntudatra ébredése első pillanatában beint a szülőnek és az egész visszás léthelyzetnek, amibe került. Jönnek a drogok, a lógások, a hazugságok, zsarolások és kibúvók sora, amelyekre a szülők előszeretettel válaszolnak egymásra mutogatással és a felelősség teljes hárításával. Nincs hibás, nincs felelős, a dolgok pedig mennek úgy, ahogy eddig. Na de normális ez? Persze, hogy nem! A felelősség minden esetben a szülőt terheli, akinek súlyos önvizsgálaton kell(ene) átesnie, még mielőtt a gyermekvállalás kósza gondolata bekúszik az agytekervényei közé.

A doki látásmódjával és elméleti hozományával abszolút egyetértünk, a gyakorlott olvasói szemek azonban hamar belefáradnak az önismétlésekbe és a szájbarágós mondatok hosszú sorába. Csernus kitűnő szakember, zseniális meglátásai vannak, amiket valóban terjeszteni kell, írónak azonban sajnos csapnivalóan rossznak bizonyult. Ezen pedig az sem segít, ha nyomatékosításként a már védjeggyé vált agresszív, káromkodós stílust veti be, mert míg verbálisan jót tud tenni egy-két durvább szleng a mondandó hangsúlyosabb részeinek, addig írásban a nem megfelelően válogatott mondatrészek inkább bután hatnak, mint tökösen.



Így a Ki nevel a végén? könyv szinten sajnos csak a szimpla középszer húrjait pengeti. Kár érte, mert jobban szerkesztett formában akár tankönyvként is ajánlhatnánk szülőknek, és leginkább leendő szülőknek. Egy elolvasást azonban mindenképpen megér, mert a témafelvetés ügyesen generál további gondolatokat az olvasóban, így ha maga a könyv végül a poros polcvégben is landol, a gondolati hordalék az agyban munkál tovább, onnan pedig mindenki kedve és belátása szerint kaphatja elő további önreformokhoz.

Dr. Csernus Imre: Ki nevel a végén?
Jaffa Kiadó, 2008


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés