free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Rend a lelke – Alkalmazott-tudomány

– pészM –         Címkék: alkalmazott, házimunka, kosz, rend, takarít 0 hozzászólás

Hiába az időhiány és a túlhajsza, mégis mar a bűntudat, hogy luxusra költünk. Ezért aztán kitakarítunk mielőtt jön az alkalmazott. Kiskörkép a nagyvárosból.

A házi bizalmas minimum havi húszba fáj, de még így is mar a bűntudat, hogy luxusra költünk. Egyesek inkább kitakarítanak, mielőtt jön az alkalmazott, könnyítendő a lelkiismereten, hogy hát nekik se büdös a házimunka, csak ők máshol rabszolgálják le ugyanezt. Mások nonstop résen vannak, állandóan monitorozzák az épp vizitelő putzfraut meló közben, és perverz gyönyör bizsergeti őket, mikor kaphatják rajta valami slendriánságon. Édes Annák és Döbrögik – kiskörkép a nagyvárosból.  

Akadnak, akiket az "idegen kezűség" tart vissza attól, hogy alkalmazottat fogadjanak  – mondván, az intim szféra legmélyére hatolni fehérneműpakolással, vécévizittel, hivatalos papírok körüli sertepertével csak családon belül elképzelhető –, másokat viszont morálisan gyűr be a kérdés: életerős fiatal(felnőtt)ként végignézni, ahogy például egy nyugdíjas kisöreg hajladoz a koszos bugyiért és mosogatja el a pörköltszaftot a tányérról. Utóbbin dilemmázókat azzal szokták vigasztalni, hogy nem szívességet kér az ember: megfizeti tisztességgel a házimunkát, a bizalmi állást, a görnyedést (átlag 3 és 8 ezer forint körül alkalmanként), sőt: még jót is cselekszik az illető, hogy a hontársaknak munkát biztosít. Ugyanolyan szolgáltatást veszünk igénybe, mint máshol – megszokás, rutin kérdése, állítják. E magyarázatok többnyire nem oldják fel a takarító személyét körüllengő szorongást és a cseléd-gazda leosztás reneszánszával azonosulni képtelenek feszengését, viszont az időhiány és a túlhajsza nemegyszer nagyobb úr az erkölcsös érzelgősségnél.



Túlkapások és cikik, az egymásra hangolódás fázisai – oda-vissza bekukucskáltunk kicsit a színfalak mögé. Nézzük elsőként az időszűke miatti tehermentesítés egy tipikus esetét. K. 34 éves, egyetemi tanársegéd, pluszórák, javítások, továbbképzések és egy lusta, rendetlen vőlegény a hinterland. "Figyelj, tíz perc szabadidőm sincs, komolyan. Így is mindig le vagyok maradva. Hétvégén előre főzök, és fagyasztok. A mosogatás nem nagy ügy, de porszívózásra meg suvickolásra már nem jut. Nekem bármennyit megér, hogy ezt valaki levegye a vállamról. Egy fiatal fiú jár, mindig megbeszéljük, hogy éppen mit kéne csinálni, és órabért számolunk. Most emeltünk 1000-ről 1200-ra, és nagyon ügyes. Nekem óriási segítség, tényleg nélkülözhetetlen. Ha ez luxusnak számít, akkor igen, vállalom az urizálást – bár én inkább igényességnek hívnám. Pár éve még el nem tudtam volna képzelni, hogy nálam takarító dolgozzon, hiába javasolták, a végsőkig ellenálltam, de ezen a görcsön gyorsan túl kellett lépni. Vagy kosz van, vagy segít valaki."

Z. fiatal 30-as, mindenfélével üzletel, kábé állandóan úton van: "Sokat megyünk meg melózunk a csajommal, de azért otthon is tisztességes kuplerájt tudunk csinálni, szóval jó, hogy valaki féken tartja ezt. Megszoktuk, az az igazság. Viszont megőrülök attól, hogy csütörtök este (pénteken jön mindig a néni) a nőm elkezd kétségbeesetten rámolni, tisztogatni, mert szerinte ez mégiscsak vérciki, mit szól majd M. néni, és hogy mekkora szégyen ilyen ganéban élni. Szerintem meg nem az – és ezért fizetünk alkalmanként 5 ezret, ami 3-4 óra munkáért nem kevés, nem? De mindegy, nem lehet leállítani erről a hülyeségről – van is belőle veszekedés elég."



Abszolút idevág D. esete a másik oldalról, aki huszonéves korában a főiskola és a szegényes ösztöndíj mellett takarításból tartotta fenn magát maszekba', és emlékei szerint kifejezetten szerette csinálni, bár hajmeresztő sztorija akadt bőven. "Régebben két agglegénylakást is takarítottam. Érdekes, mert az egyik kifejezetten pedáns, nagyon rendszerető fiú volt, ott csillognia kellett mindennek, szó szerint tökéletes munkát várt el, és nagyon meg is fizette. Gondolj bele: hetente kétszer kellett mennem egy olyan lakásba, amit amúgy is rendben tartottak, vigyáztak rá, és tulajdonképpen nem is takarítani, hanem "tökéletesíteni" kellett. Hidd el, ez a nagyobb feladat.

A másik fiú alig volt otthon, szerintem elég zaklatott életet élhetett, és bár szörnyű körülmények tudtak uralkodni a konyhában meg a nappaliban, annyiban mindig a segítségemre volt, hogy legalább egy helyre pakolta a mosogatnivalót, és a "görbébb" esték után egy-egy porszívózás vagy szemétösszeszedés sosem maradt el, mielőtt érkeztem. Onnan lehetett tudni, hogy nagy buli volt otthon, ha elő volt készítve a terep, és gyanúsan idegen rend honolt. A legviccesebb, hogy volt kulcsom a lakásához, és kétszer is megtörtént, hogy éjjel felhívott, mert elhagyta a kulcsait, kért, hogy engedjem be, menjek oda azonnal, kifizeti a fáradozásom, a taxit, mindent. Hát… erre is jó egy takarítónő. A legborzalmasabb pedig az volt, amikor egy Pest környéki házból azért rúgtak ki, mert szerintük direkt elhúztam a munkaidőt, és (szó szerint!) kurválkodni jártam csak oda a tisztelt papához. Ezt nem is kommentálnám."



A fentebb említett Kosztolányi-regényhős kálváriáját idézi némiképp H. esete, aki profinak számít a pályán – nyugdíjasként ötödik éve jut ekképp kiegészítéshez.  "Szeretem, ha hagynak dolgozni, és nem nagyítóval másznak utánam munka közben. Furcsa persze, hogy aki nem tudja felszámolni még egy év után se a totális bizalmatlanságot, az miért tart takarítónőt. Most is van egy olyan helyem, ahol a feleség nem dolgozik, a gyerekek már ovisok, és bármelyik helyiségbe menjek is, jön utánam, és csöndben figyel, egyfolytában lesi az újság mögül, hogyan haladok, nem hagyok-e ki valamit, vagy hogy nem lustálkodom-e – pláne, hogy nem lopok-e, ami megszokhatatlan, hiába, hogy a munkával jár. Amúgy meg nem ez az általános, többnyire magam vagyok, egyedül, így sokkal gyorsabban, hatékonyabban és nyugodtabban tudom végezni a munkám, és általában a megbízónak is így kényelmes."

R. ugyanerről a következőképp vélekedik mosolyogva: "Így visszagondolva tényleg kínos, hogy az ember mi mindennel tesztelte anno a mára már szinte családtaggá vált H. nénit. Nagyon szégyellem magam, igazán, de talán érthető, hogy elöl hagytunk ezt-azt, értékesebb dolgokat, meg a leghülyébb helyekre is benéztünk, ha elment, hogy tiszták-e. Amúgy a feleségemmel együtt takarítják ki nagyjából kéthetente a házat (bazi nagy), főznek is, aztán megvacsorázunk közösen, kifizetjük, és mindenki megy a dolgára. Máshol nincs ez a nagy barátkozás, tudom, de nálunk teljesen természetes, így alakult az idők során, karácsonyi köszöntéssel, szülinapi ajándékkal együtt. És ezzel még soha nem élt vissza se ő, se mi." 



Bezony, a káoszelméletes rendetlenektől a poroszos pedantéria megszállottjaiig annyiféle típus népesíti be a golóbist, de a mankót képező segítségnek is ezer arca van. (Elég, ha idecitáljuk az Édes Anna melletti másik, népszerű "cselédregényünket", Szabó Magda Az ajtó címűjét, amit amúgy is kötelezővé tennénk minden halandónak.) Nem könnyű, na, ebben a kényes egyensúlyban eligazodni, szerep- és önazonosnak lenni az efféle bizalmi munkák során, bármelyik oldalon álljunk is. A végére a két legnagyobb közhelyet tudjuk csak bemásolni tanulságképp: az idő tényleg pénz, a kosz pedig nem válogat.


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés