free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Nőhősök

Fiáth Tita         Címkék: férfi, hős, média, , társadalom 0 hozzászólás

Csipkerózsika lennél inkább vagy menyasszony a Kill Billben? Bár nagyra tartjuk a hétköznapok verítékező hőseit is, sztereotípiáink azért akadnak bőven a témában.

Milyen különös, sóhajtanak fel az amerikai genderkutatók, hogy annak ellenére, hogy a hősiességről alkotott fogalmaink egyesítik a női és férfisztereotípiákat, Teréz anyán kívül egyetlen hölgy, egy darab heroina sem akad, akit a hőskutatásba bevont egyetemisták példaként említenének. Bár a tipikus hérosz macsómód kockázatvállaló – gondoljunk csak a gatyakorcán alászálló Batmanre, a harctereket némi horzsolással kipipáló James Bondra vagy a Pilátusnak halálmegvetve visszabeszélő Mel Gibsonra –, azért a férfias tulajdonságok mellett akadnak kimondottan feminin jellegzetességek is. A "bevállalósságon", a rettenthetetlenségen kívül ugyanis a hősöknek a közösség érdekében kell cselekedniük. A Keresztapát a saját feje után gyilkolászó pszichopatától – például a Hetedik önjelölt igazságosztójától – épp a család jólétéért végzett szolgálat különbözteti meg.



A vizsgálat legérdekesebb vonása az volt, amikor megkérték a résztvevőket, hogy említsenek néhány hétköznapi hőst a saját ismerőseik közül is. A sok Martin Luther King és Mahatma Gandhi mellett egyszer csak megjelentek a negyvenfokos nyári melegben sós pogit gyurmázó nagymamák, vagy a cégvezetésnek nőnapon beintő édesanyák, akik a jelenlétükkel igenis csillapítani akarják a szavaló óvodás gyerekük lámpalázát – egyszóval felbukkantak a mindennapok női hősei is. Úgy tűnik tehát, hogy amíg a közéleti szereplők közül az életüket vagy az életminőségüket kockáztató férfi héroszokat emeljük ki, addig a privát valóságunk síkján igenis tisztában vagyunk azzal az óriási erőfeszítéssel és áldozattal, amit a körülöttünk élő asszonyok hajtanak végre nap mint nap. Megadhatjuk tehát a piros pontot magunknak, amiért a lélek pókhálós zegzugaiban valahol mégis értékeljük anyánk vasalástól görbült gerincoszlopát?



A gond elsősorban a nők és a média felhőtlennek nem nevezhető kapcsolatából burjánzik kifelé. Annak ellenére, hogy a holokauszt idejének zsidómentői, a legveszélyesebb helyszíneken tevékenykedő önkéntesek vagy épp a vesedonorok között UGYANOLYAN számmal akadnak nők, mint férfiak, a tévében többnyire csak a klasszikus maszkulin szerepekben mutatkozó hősökkel találkozunk. A heroikus cselekményeket valahogy mindig a rendőr- és tűzoltófiúk hajtják végre, míg a lányok legfeljebb telefonos tudósítóként tartják velük a kapcsolatot a Kék fényben. Azaz, míg az emberiségért való alázatos szolgálat mindkét nemre jellemző lehet, addig épp az aktivitás, a bevetés, az akció nőktől való megtagadása az a pont, ami miatt képtelenek vagyunk a háztartáson és a gyereknevelésen kívüli életterek hőseiként (is) számot vetni a csajokkal.



A nők évezredek óta vagy a férfiak hősiességének megágyazó, a szupertetteket lehetővé tevő nónémek – Csipkerózsikától az Armageddon-alakulatot üdvözlő Liv Tylerig –, vagy a tűrésen, a saját igényeik háttérbe szorításán keresztül heroikussá váló alakok (a Szűzanyától a Táncos a sötétben című filmben főszereplő Björkig). Annak ellenére, hogy az utóbbi években számos filmrendező igyekezett aktív női főhősöket felmutatni, az eredmény meglehetősen felemásra sikeredett. A Kill Bill Menyasszonya ugyan gátlástalanabb, mint a Zodiákus sorozatgyilkosa, viszont nagyjából hasonló mennyiségű empátia és embertársak iránti jóindulat szorult belé. A tévésorozatok nőidoljairól – a bőrös/kardos szado-mazoikon Xenáról vagy az Uzikkal ölelkező bérgyilkos Nikitáról – ugyancsak megállapítható, hogy merészek, kalandvágyóak, sőt időnként akár pont a rájuk bízott csoport érdekében agresszívek – csakhogy az erőszakosságuk többnyire a férfihős-kollégákat is pirulásra készteti (egyes precíz elemzések szerint például Xena olyan lendülettel képes női ellenlábasai agyonverésére vagy lebírására, amit más hölgyekkel szembekerülő férfihősök esetén még nem láthattunk).



Ha összegereblyézzük az eddig mondottakat, beláthatjuk, hogy a nőket a mai napig a családi otthon falai között, másokért végzett szolgálataikért emeljük piedesztálra. Az ettől eltérő típusú hősiességet sokszor nem is ismerjük fel – az életmentésért kijáró fő-fő amerikai hősplecsnit például valamiért minden évben pasik kapják, noha mint említettem, a nők legalább annyi hasonló jócselekedetben vesznek részt. Ha mégis kiemelünk néhány "belevaló", kemény csajt, akkor garantált, hogy a hősiességnek a másik aspektusát, a gyengédséget és a társakért való önfeláldozást tagadjuk meg tőlük (túl "tökösek", ezért ezen az úton sem válhatnak "heroinákká"). Számít ez? Amíg kielégít a főállású anyaság, a kommunikációs referens vagy az adománygyűjtő szerepkör, addig oly mindegy, hogy a férfidominanciájú média hogyan ábrázol bennünket, nem igaz? Aki azonban nőként a "honvédparancsnok", a "helikopteres gyermekmentő" vagy az "Egyesült Államok elnöke" posztokra pályázik, talán fájó szívvel veszi tudomásul, hogy igen, megint az ő hősiességére lebbent fátyol, és ismét azt a kollégát nevezik ki/jutalmazzák meg, akiről, lévén férfi, a médiabemutatásnak hála könnyebb elképzelni, hogy életét és vérét… Pedig dehogyis!


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés