free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A válság főnökszemmel

Fiáth Tita         Címkék: elbocsátás, felelőség, főnök, munka, válság 0 hozzászólás

A frankó munkahelyi csapatot is elérte a válság, a főnöknek - felső utasításra - meg kell válni néhány emberétől. A feladat nem könnyű, de máris mondjuk a megoldást.

Murphy-törvény, hogy éppen akkor kapja a gutaütés ígéretét hordozó telefont a multicéges jóbarátnő, amikor fél év egyeztetés után végre sikerül beiktatnunk egy "megérdemled-hétvégét". Netcsomag megvesz, laptop bedug, oszt-szoroz, és töri a fejét, hogy ki a leggyengébb láncszem a vállalati csapatban, akit lapátra tehetne. Fentről jött az utasítás, megszorítás, leépítés, ismerős szavak, idáig sikerült tartani az illúziót, hogy "velünk nem történhet meg". Ülünk a szaunában a wellness-részlegen, és szégyelljük magunkat: lám-lám, szabad-e három napig feszültségmentesítenünk akkor, amikor rövidesen egy vagy két dolgozónak kell bejelentenie, hogy holnaptól szedheti a sátorfát?



"Jaj, pszichológusnő – panaszkodik egy maffiacsalád sarja a börtönben –, már a behajtás sem a régi! Sorra zárnak be a szórakozóhelyek, nekünk sem dől úgy a védelmi pénz, mint azelőtt!" A válság mindenhová begyűrűzött, nem vitatéma. Hordjuk a tavalyi balerinacipőt, mert szerencsére még a '09-es nyáron sem ciki; átváltunk a gyógyszertári hidratálóra, a hajfestésre meg ott az unokatesó a Zsidróék helyett. Egy-egy, látszólag érvágással felérő lemondás, de benyeljük. Csakhogy: a megküzdéssel foglalkozó kutatások érdekes módon arra hívják fel a figyelmünket, hogy a "nagy stresszekkel" – mint amilyen egy haláleset, állásváltoztatás, válás stb. – való birkózás jóval kevésbé egészségkárosító, mint az állandó, mindennapi nyűgeink (tülekedés a metrón, goromba eladók, azaz a kis magyar realiti). A hosszan tartó feszültséggel szemben tehát kiszolgáltatottabbak és felkészületlenebbek vagyunk, mint azokban az esetekben, amikor a hatalmas sokk rejtett erőtartalékokat képes mozgósítani.

A munkahelyünkért való permanens remegés bizony lestrapálja az idegrendszert, gyengíti az immunfunkciókat, és végül súlyos megbetegedésekhez vezet (amik igen változatosak lehetnek a gyomorfekélytől az infarktusig attól függően, hogy kinek mi a gyenge pontja). Egyes vezetők vérnyomása azonban nemcsak a saját pozíciójukért vagy cég egészének a fennmaradásáért emelkedhet a csillagos egekig. Mivel felelősek a beosztottaik jóllétért, vagyis ők döntenek a dolgozók jövőjének alakulásáról, a nehézségeik megsokszorozódhatnak. Ha vezető pozícióban ért minket a válság, kétféle szélsőséggel reagálhatunk – és talán mondanom sem kell, hogy ismét a középúté lesz az aranyérem!



Akad kisfőnök, akit "fentről" egrecíroztatnak – ugyan, kit nem… –: naponta áll a szőnyeg szélén, pironkodik a big bossok előtt, hogy aztán a saját alattvalóihoz leérve olyan szívózásáradatot zúdítson rájuk, hogy együtt szaladjanak a patikába Xanaxért. Az indulatok azonnali "kicsapására" hajlamos vezető ahelyett, hogy kézben tartaná a dolgokat, igyekszik mielőbb szabadulni a saját, negatív érzéseitől. Ijesztgetik a cégtulajok, hogy megszüntetik a részlegét? Ahelyett, hogy a kollégákkal együtt ötletelne a problémán, váratlanul húszasával osztogatja a "semmiértelme-feladatokat", és hatalommámorban fürdik, amikor a törlesztőrészlet miatt lúdbőröző, éjfélig túlórázó csinovnyiknak jól a szeme közé néz: "Nem kötelező itt dolgozni!" A másik véglet az "Empatikus". Reggel hatkor már a helyén ül, tartja a hátát a leglustább irodistáért is, aki "nem tehet arról, hogy hetente bárányhimlős a kisfia, és sosem ér rá benézni". Sajnálja a beosztottakat a lakáshitel-mizériáért, és a némiképp magasabb gázsija miatti bűntudatot enyhítendő, minden éjfélkor ő a villanyoltó a vállalatnál. Minden az ő vállán – és a "mindent" értsük szó szerint a kollégák válóperétől a gyümölcsnapjuk miatti feszkóig.



Válság ide vagy oda, a sikeres megbirkózás szabályai nem változnak. Főnökökként próbáljunk meg minél gyakrabban élni a problémaközpontú megküzdés technikáival – ami annyit jelent, hogy ahelyett, hogy a saját rossz érzéseinktől kívánunk elsősorban szabadulni, koncentráljunk az előttünk tornyosuló feladatra. Oké, kérdezi most az előttem ülő fantomfőnök, de mit kezdjek a gyomromba nyelt haraggal, vagy a szomorúságommal, amikor egy olyan háromgyerekes apának mondok fel, akiről tudom, hogy éppen vesztésre áll a válóperében? Nem könnyű, de nézzük sorjában! Az unikum-sör kombó növelése, a dohányzásra való visszaszokás és egyéb, nem a céljainkat szolgáló stratégiák helyett próbáljunk fejet szellőztetni/kikapcsolni: sétálni, futni, folyóparton ülve vizet bámulni, jógázni (vagyis NEM a beosztottakat fertőzni a saját félelmeinkkel).

Amikor visszatérünk a napi gondokhoz, az egyik legfontosabb teendőnk a felelősségeink számba vétele. Erről készíthetünk egy tortadiagram-szerű ábrát akár. Ha például el kellett küldenünk egy napi hat órában manikűröző titkárnőt – ez az esemény volna a torta egésze –, akkor hogyan oszlik meg a történtekért vállalható felelősség? Legyen a gazdasági válság egy közepes méretű tortaszelet – a 100 százalékból mondjuk 40 százalék –; aztán gondoljuk végig, mekkora darab jut az elbocsátott dolgozónak magának, és hogy kapunk-e sütiből néhány százaléknyit mi is egyáltalán? A lényeg, hogy olyan dolgokért vigyük a balhét, amikben valóban sárosak vagyunk, hiszen szomorúak lehetünk a csapatunk felbomlása vagy a távozók sorsa miatti aggodalom okán, de kár tetézni a bajainkat olyan meglátásokkal, amik köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.



Próbáljunk meg bízni a kollégáinkban, megbízható emberekkel körülvenni magunkat, és valódi csapatot alkotni. Merjük kiadni a feladatokat, és tanuljuk meg, hogy nem kell mindent magunknak kézben tartanunk és leokéznunk ahhoz, hogy működjön a cég (ez volna az anti-paranoia jótanács!). Ne hanyagoljuk el a saját életünket, vagyis biztosítsuk magunknak azt a hátországot, a baráti-rokoni kötelékeket, akik akkor is odahúzzák alánk a védőhálót, ha az egész munkahely összeomlani látszik. Általános szócséplésnek tűnnek talán, de ha tényleg odafigyelünk egy-két elemre, lesz esélyünk ép testtel és ép ésszel ocsúdni a válság elvonulása után. Remélhetőleg egy vészhelyzetben összekovácsolódott, kitartó, frankó munkahelyi csapatban, ami ráadásul a mi kezünk munkáját dicséri.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés