free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Válság az igavonók szemével

Fiáth Tita         Címkék: beosztott, munka, szorongás, tanács, válság 0 hozzászólás

A főnökök válságmagatartásával kapcsolatos számvetésünk joggal irritálhatta a dolgozó népet, úgyhogy megnézzük a másik oldalt is. Válság a kisember oldaláról.

"Leépítés volt a cégnél – meséli egy huszonkilenc éves nő –, és elküldték a "fölösleget". Borzalmas a vezetőség kommunikációja: ahelyett, hogy elismernék, hogy a válsághelyzetben szükséges, radikális lépésekre kényszerültek a megmaradás érdekében, igyekeznek azt a látszatot kelteni, mintha azt a munkát, amit eddig öten végeztek el, voltaképpen meg lehetne oldani ketten is! Mi, a "szerencsés maradék" persze valóban megpróbálunk minden feladatot befejezni, de a tűrőképességünk a végét járja. Napi öt óránál nem alszom többet, és idejét sem tudom annak, mikor voltunk moziban vagy vacsorázni a férjemmel!". Boldog békeidőkben nyilván azt tanácsolná a pszichológus, hogy tessék önérvényesíteni, avagy odébbállni más munkahelyre, de lássuk be: kevésbé rózsás korszakokban az efféle okosságok korlátozott érvényességgel bírnak. Ha a munkaerőpiacon körülnézve azt tapasztaljuk, hogy aktuálisan jócskán leértékelődött az, amihez értünk, majd úgy döntünk: ha törik, ha szakad, a válságot annál a cégnél bekkeljük ki, ahol jelenleg épp rabszolgát gyártanának belőlünk futószalagon, talán még mindig akad némi mozgásterünk arra, hogy befolyásoljuk a helyzetünket.



Közös ellenség a közösség kovásza! – ez az, amit mihamarabb érdemes beláttatnunk a főnökeinkkel is. A válság olyan mumus, amitől egyaránt hátrahőköl a hierarchia alsó és felső polcán álló – épp itt az ideje tehát, hogy összefogjunk. Fontos, hogy az elöljáróink lássák, hogy számíthatnak ránk: hogy hajlandóak vagyunk nemcsak a magunk, hanem az egész fennmaradásáért küzdeni. Ugyanakkor az is lényeges, hogy a vezetőség tisztában legyen a határainkkal. Ha az adminisztráció adminisztrációját csak éjfélre tudjuk befejezni, akkor érdemes rákérdezni az értekezleteken, hogy a létszámleépítéssel párhuzamosan mik azok a feladatok, amiket szintén ki kellene hajítani a süllyedő hajóról. Próbáljunk egyértelmű javaslatokat tenni az ésszerűsítésre, csoportosításra, összevonásokra. Ne bagatellizáljuk a befektetett munkánkat: legyen egyértelmű, hogy egy-egy feladat mekkora ráfordítást igényel tőlünk (hiszen a főnök a saját védelmében természetesen igyekszik úgy beállítani a dolgokat, hogy azok egyszerűen megoldhatóknak tűnjenek. Ugyan ki hinné el szívesen önmagáról, hogy szadista hajcsár, ha gondolhatja azt is, hogy a kollégák lusta trógerek, akik egész nap a neten lógnak gürc helyett?).



Ahogy az előző cikkben állítottam a "Jobb félni, mint megijedni" bölcsessége a kortárs stresszkutatások alapján egetverő ostobaságnak bizonyult. Az állandó, a tudatküszöböt sokszor el sem érő parázás – ami többnyire ingerlékenységben, türelmetlenségben, a pótcselekvések gyakoriságának/intenzitásának a megugrásában érhető tetten – gyilkosabb, mint az egyszeri, nagy pofáraesés. Ne hagyjuk, hogy a félelem mozgasson – hiszen az örökös rettegés szép lassan kioldja belőlünk a gerincet, a tartást, és azon vesszük észre magunkat, hogy olyan dolgokhoz asszisztálunk, amelyekkel igazából képtelenek vagyunk azonosulni. Ha bebizonyítottuk a cégvezetésnek, hogy az ésszerűség határáig terhelhetőek, kitartóak vagyunk, plusz tapasztalt és jó csapatjátékosok, akkor nyilvánvalóan nekik sem lesz érdekük a legnagyobb dőlések közepére beiktatott személycsere. Magyarán: a kritikátlan benyelés és alárendelődés helyett nyugodtan mondhatunk nemet – ami főképp akkor lesz hatékony, ha konstruktív megoldási javaslatokkal is képesek vagyunk egyidejűleg előállni.



A személyeskedő, basáskodó szorongatásoknak természetesen nem kell aláfeküdnünk. Ha úgy érezzük, hogy feleslegesen kiszipolyozó szívatásoknak esünk áldozatul – például a főnök a saját tehetségtelenségét vagy dolgozni nem akarását palástolja a válság hangoztatásával, csak hogy helyette is mi gályázzunk –, akkor érdemes nyitott szemmel járni, és küldözgetni az életrajzunkat ide-oda. Elképzelhető, hogy valójában nem is fogunk állást változtatni, de a lehetőség, hogy bármikor elmehetünk, és az arról való meggyőződésünk, hogy igenis szükség volna ránk máshol is, már rengeteget segít abban, hogy a korábbinál magabiztosabban képviseljük az érdekeinket. Ugyanígy: ha túláltalánosítások és katasztrófaforgatókönyv-írás helyett tudatosítjuk magunkban, hogy a válság nem tart örökké, vagyis ha megpróbálunk a fényre fókuszálni az alagút helyett, akkor némiképp könnyebben viseljük a ránk rótt málhákat is. Persze csak akkor, ha az "átmenet" tényleg ideiglenes marad, és a dolgok újrarendeződését követően visszakapcsolhatunk majd a saját, normál tempónkra. Kicsit odébb lesz még, addig marad a küzdés és a bízva bízás, mi más…



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés