free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Ez a House már nem az a House

Borsa         Címkék: doktorhouse, film, kritika, sorozat, tévé 7 hozzászólás

A szociopata, gyógyszerfüggő, ám legbelül mégis érzékeny csodadoki a harmadik évadban is imádnivaló. Nem úgy, mint a készítők, akik szétbombázták ezt a szezont.

Eredetileg mindenkinek nagyon tetszett az egész. Volt egy nagypofájú doki három nyüzüge mazsolával, aki hétről-hétre szembesült egy-egy különös orvosi problémával. A leendő páciens a lehető leghülyébb helyeken lett rosszul, viszonylag hétköznapi tünetekkel: agyvérzés, infarktus, napszúrás, ilyesmi. Aztán ráeresztették a House-teamet, akik az epizód végére megállapították, hogy a betegnek kergemarha-kórja, Wilson-szindrómája vagy leprája van. Nagyon ügyes trükk volt! Összeszedték a tévésorozatok legnagyobb pillanatait, zseniálisan ötvözték a krimit, a szitkomot, a misztikumot, majd az egészet leöntötték némi Vészhelyzettel, főszereplőnek pedig beraktak egy sánta narkós taplót, akit a valóságban senki sem tudna saját orvosaként elképzelni, de ebben a mesében mindenkinek bejött, hiszen zseniális diagnosztaként csak ő tudott pontot tenni a bonyolult esetek végére.



A főszereplő House körül szaladgáló csapat is olyan karakterekből volt összeválogatva, akik egyenként is szerethetőek voltak, telis-tele emberi gyengékkel, és szinte rájuk volt hímezve az empátia. A doki jó barátja is nagyszerű ötlet. Ő nem zseni, "csak" egy hétköznapi onkológus, aki annak idején évfolyamtársa volt az egyetemen House-nak, ezért ő az egyetlen figura, akivel House a valós énjén is kommunikál, hiszen mindent tudnak egymásról: múltbéli kapcsolatokat, élethelyzeteket és sokszor magát a nagybetűs igazságot is, amit egyébként az egész sorozat igyekszik messze elkerülni.

Feltétlen említést érdemel még a kórház realista igazgatónője, aki nyilván azért íródott bele a sorozatba, mert meg kellett mutatni, hogy a tahó dokinak főnöke is van ám, akivel persze ugyanolyan paraszt stílusban is lehet beszélni, ráadásul még nő is. Vajon hány alkalmazott gondolt széles vigyorral kedvenc főnökére vagy főnöknőjére a House-Cuddy párbeszédek láttán?

A történetet lassan megkedvelték a magyar nézők is. Eleinte csak szeretgették, később imádták, aztán már éltek-haltak érte! Szakácsi Sándor briliánsan hozta a szinkront, talán még az eredetinél is jobb volt. Aztán Szakácsi sajnálatos halála után az egész országban Magenheim dokiként ismert Kulka János vette át a szinkronszerepet, nem kevésbé profin megoldva a feladatot, mint azt elődje tette.



A közvélemény kutatásokon megkérdezettek nyolcvan százaléka azt nyilatkozta, azért szereti a dokit, mert egy tapló és mindenkinek beszól. A magyaroknak ez tetszik – szép kis társadalom(ön)kritika! Azt mindenesetre el kell ismerni, hogy az amerikai forgatókönyvírók az első két évad kiagyalásakor nagyon kitettek magukért. Ilyen zseniális ötletparádét tán még egyetlen tévészériánál sem láttunk. Kár, hogy a harmadik évadtól Dr. Gregory House kórházában nagyot változott a világ. Ennek több oka is lehet. Egyrészt pont erre az időszakra esett a forgatókönyvírók sztrájkja, másrészt a hirtelen felkapott színészek ilyenkor szoktak gázsiemelést kérni, ráadásul két év már éppen elég hosszú idő ahhoz, hogy a stáb kellőképpen megutálja egymást két intubálás meg egy MRI között.

A főprobléma, amitől összeomlott az eredeti koncepció, azonban egyszerűen az volt, hogy elfogytak a feldolgozható érdekes esetek. Mert már minden ritka betegséget beleírtak az egyes részekbe, sőt, már a főhős kedvenc tévésorozatának főszereplőjét is meggyógyították titokzatos kórjából. Nem volt tovább, de a karaktert annyira megkedvelték a nézők, hogy a sorozatot egyszerűen nem lehetett befejezni. A készítők nem mondhatták azt, hogy "Vége, nincs tovább. Egyébként is lepra és madárinfluenza már kétszer is volt, nem tudunk mit kitalálni, viszlát." Így aztán az alapsztoriba nyúltak bele úgy, hogy ugyan meghagyták a tapló karaktert, de teljesen felforgatták a körítést és a mellékszálakat. A második évad zseniális szürreális évadzárójának végén a közkedvelt eredeti orvosi csapat szétszéled: van, aki felmond, van, akit kirúgnak, de ez mindegy is. A lényeg, hogy a sztori a harmadik szériában már új arcokkal folytatódik. Közben persze azért fel-feltűnnek néha a régiek is, csak eljelentéktelenített szerepkörökben, funkciótlan jelenetekben, amelyekkel a készítők inkább csak a folytonosságot akarták szimbolizálni. Az egész széria korábbi lényege, maga az orvosi rejtély teljesen háttérbe szorul. Helyette viszont a számtalan sorozatban unalomig szétcincált emberi kapcsolatok kerülnek előtérbe: a barátság, a szex, a szakmai féltékenység vagy a kibékíthetetlen ellentétek.



Ez a House, már nem az a House! Persze, megvannak még a véleményes orvosi esetek is, de maga a betegség teljesen lényegtelenné silányul, a hozzátartozók aktuális lelkiállapotáról, emberi kapcsolatairól, nemi identitásáról viszont mindent megtudunk – ami biztos nagyon jó dolog, csak hát eredetileg nem a Dallast kezdtük nézni, ugye? Az orvosi stáb teljesen mellékesen persze most is megoldja a rázós eseteket, de közben a tényleges sztori banális hülyeségek körül forog. A doki például magánnyomozót fogad, hogy kollégái otthoni ügyleteivel teljesen tisztában legyen, ami azért némi jogi problémát is felvetne a valóságban, de efölött simán átsiklik a sztori, mint ahogy afölött is, hogy az új csapat dögunalmas karakterei miért is keveredtek be a sorozatba tulajdonképpen. Hacsak azért nem, hogy legyen egy leszbikus nő és egy megcsalt pasi is az évadban. De lássuk be, ez önmagában édeskevés a korábbi pörgős rejtélyes House-hoz képest, ahol még azt az anomáliát is meg tudtuk bocsátani, hogy rendszeresen felrugdossák az orvosi etikát, hazudnak, és még az is belefért, hogy a páciensek otthonában illegálisan kutakodjanak, amíg a beteg a kórházban fekszik.



Itt már csak a főszereplő figurája tartja valamelyest életben az eredeti koncepciót, és ez bizony önmagában édeskevés. Az egyes epizódok sokszor olyan unalmasra sikerednek, hogy narkózis nélkül is simán el lehet szunyókálni közben, az esetek megoldása pedig kifejezetten mondvacsinált, és hát bizony inkább kamuszagú, mint nem. Pedig ez korábban soha nem volt jellemző, sőt orvosok is külön blogokat indítottak, ahol lelkendezve dicsérték a sorozat valószerűségét.

A Dr. House tipikus példája annak, hogyan lehet tönkretenni egy páratlan ötletet azzal, hogy még akkor is megpróbálunk eladni valamit, amikor már nem csak a körítés, de a díszlet is elfogyott. Pedig csak egyszerűen abba kellett volna hagyni és indítani egy másik zseniális szériát.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés