Egy kiábrándult társadalmi helyzetben gombamód szaporodnak az utópiák, hogy miért van ez így, arra mindjárt rávilágítunk, és listába szedjük a műfaj nagyjait.

Az utópia a görög "jó" (eu) és a "nem" tagadószó (ou) kiejtésbeli hasonlóságára épít, melyhez a "hely" (toposz) szó illeszkedik. Tulajdonképpen egy olyan helyet jelöl, ami jó lenne, ha lenne, de nincs, és ez a legnagyobb tragédiája. Thomas More - akit idehaza előszeretettel emlegetünk Morus Tamásként - használta először ezt a kifejezést 1516-ban egy távoli, nem létező sziget megnevezésére. Azóta pedig nagyjából minden olyan művet, amely a jelen kor hibáira világít rá egy elképzelt világban, ezzel a szóval emlegetünk.

Az utópia lehet negatív vagy pozitív, de mindenképpen a csalódás és a hiány műfaja, legalábbis születéséhez elengedhetetlenül párosulnak ezek az érzések, listánk a teljesség igénye nélkül szemezget a nagyoktól.

1984 (1948) - George Orwell

A regény eredeti címe Nineteen Eighty-Four, és 1948-ban látott napvilágot. Egy igazán kiábrándult korszak szülötte, hiszen a XX. század derekán egy világméretű népirtás borzalmait nyögte. Igazi negatív utópia avagy disztópia, a sztori egy felügyelő állam jellemrajzát vázolja fel, amelyben a tökéletes alkalmazkodás nélkül lehetetlen az élet. A sokat emlegetett és mindent látó Nagy Testvér "figurája" itt született meg, de emlegethetnénk a zseniális Gondolatrendőrséget vagy a minden borzalmak legnagyobbikát, a 101-es szobát.


2001: Űrodüsszeia (1968) - Arthur C. Clarke

Arthur C. Clarke legismertebb sci-fi regénye, amelynek érdekessége, hogy pár hónappal a belőle készült moziverzió után jelent meg. Clarke 1964 és 1968 között írta a sztorit, és Stanley Kubrick rendezővel közösen alakították a történetet, bár az eredeti könyv és a film több ponton is eltér egymástól. Egy űrexpedíciót vetít a messzi jövőbe - ami nekünk már a múlt ugye -, amely egy galaktikus méretű intelligencia nyomait keresi, de HAL, a szuperintelligens számítógép meghibásodása komoly "bonyodalmakat" okoz…


Gépnarancs (1962) - Anthony Burgess

Sose tudjuk kihagyni a személyes kedvenceket, Anthony Burgess Gépnarancsa – avagy Mechanikus narancsa - mindenképpen a lista elejére kerülne nálunk, ha szimpatikum alapján pontoznánk. Egy abszolút szürreális világba csöppent bele a könyv, melyben a szereplők furán néznek ki, furán is viselkednek és ehhez meglehetősen fura szlenget is használnak, egyben azonban tökéletes a konszenzus; az erőszak mindenek felett. Igazi sokkoló munka 1962-ből, amikor még nem nagyon lehetett hallani tanárverő kisdiákokról… Stanley Kubrick természetesen ezt is vászonra adaptálta.


Szép új világ (1932) - Aldous Huxley

Az abszolút alapmű, amennyiben a negatív utópiák világába süppedünk. Hihetetlen, de egy 1932-es munkáról van szó, mégis olyan pontosan lát a jövőbe - jelenünkbe -, hogy az hátborzongató. A XXVI. században járunk, ahol már a genetika és hipnózis olyan mérhetetlen hatalomra tett szert, hogy teljesen megváltoztatta az emberiséget. Nincsenek háborúk, belviszályok, mindenki egészséges, boldog és elégedett, túlságosan is az… Az iróniát persze ne hiányoljuk a műből, jutott bele rendesen, és ezzel együtt élces kritika is, nem is lenne ezek nélkül igazi remekmű.


Utópia 14 (1952) - Kurt Vonnegut

Platónhoz és Huxley "szép új világához" hasonlóan Kurt Vonnegut is teremtett egy ideális államot, ahol annyira flottul megy minden, hogy a közemberekre már nincs is szükség. Gépek végeznek minden feladatot, melyeket meg komputerek vezérelnek, csak a felső kaszt alanyaira: mérnökökre, tudósokra és menedzserekre van szükség, de ők sem boldogok, mert a háttérben dúl a hatalmi harc, meg a lelket nyomorító manipuláció. Szóval minden tökéletes és egyszerű, ellenben egyetlen boldog ember sem létezik ebben a világban. Igazi Vonnegut-munka, teli groteszk fordulatokkal, iróniával és kegyetlen fekete humorral, már nem is igazán disztópia, sokkal inkább szatirikus-szellemes ellen-utópia.