Induló kapcsolatoknál gyakori hiba, hogy valamelyik fél bátortalanul és nagyon akadozva kommunikál. Nagy hiba, hiszen az elemi tisztesség szabályai ellen vét.

Egy bimbózó kapcsolat maga a megtestesült aknamező, az egymással ismerkedő feleknek gyakorlatilag merő kérdőjel az élete. Előbbi megállapítás persze nem kap feltétlenül negatív előjelet, hiszen épp ez a periódus tud lenni a leglázasabb és egyben legizgalmasabb is, egymásra hangolódni mindenesetre nem könnyű. A mobiltelefonok korában lehetetlenség elbújni vagy eltűnni, és nem mintha ez lenne a cél, de ha már megáldott vagy megvert minket velük a technika, biztosan nem haszontalan tisztában lennünk azzal sem, hogy a kapcsolattartási-kommunikációs szokások némileg módosultak. Persze ne kenjük könnyelműen a mobilra vagy a netre, hogy nem tudjuk követni, poszt-posztmodern világunkban mik a normák és elvárások, mert elemi szabályok ettől függetlenül is érvényben vannak, és sok galibától kíméljük meg magunkat meg a partnert is, ha ezeket betartjuk.



Például, ha a friss kapcsolatunkkal együtt töltöttük az első-második gyöngéd éjszakát, nem ildomos két napra eltűnni egy árva szó nélkül. És nem mentség, hogy eltérő lehet a nemek között, kinél hogy érik be vagy lesz feldolgozva az új élmény, mert mint fentebb említettük, elemi szabályok márpedig léteznek. Ha bizonytalanok vagyunk, nem leszünk beljebb a sunnyogással, hiszen azzal, hogy a másikat is bizonytalanságban ringatjuk, mi meg eközben nagyokat filozofálgatunk egymagunkban, még nem válik el a szar a májtól – ahhoz minimum egy újabb személyes randi kell. Azok a napok tehát, amelyeket teljes szótlanságban töltünk, az életjeladás minimuma nélkül, minket is rosszabb színben tüntetnek fel, és a saját kételyeinket is hizlalni fogják. Közönyt közvetíteni sértő, ha nem úgy gondoljuk, ha meg mégis, akkor a legkevesebb, hogy azt ennél direktebb gúnyába öltöztetjük.



SMS-re, e-mailre hosszabb idő elteltével sem válaszolni pláne nem elegáns. A start nem bírja el a nagyobb pauzákat, a másik fél pedig azt fogja érezni, annyira sem fontos, hogy válaszra méltassuk, rosszabb esetben megbízhatatlan, felületes szélhámosnak fog gondolni bennünket – joggal. Ilyennel meg minek bizalmas viszonyba bonyolódni vagy hosszabb távra tervezni. Olyan például nincs, hogy a kapcsolat indulásánál rögtön napokra eltűnünk, aztán valamelyik éjjel bejelentkezünk mobilon, hogy berúgtunk, épp itt állunk két sarokra, és hadd aludjunk már ott, szívem (=nem bírunk hazamenni, épp kéznél vagy te és a pecód). Miért is? Például mert sokkal egyszerűbb lett volna már kora délután megejteni egy kedves hangú telefont, hogy ma estére a barátokkal lett program egyeztetve, de látnálak, és ha neked is van kedved hozzá, éjjel nálad aludnék. Ezzel (uraim!) kábé le is tudtunk – volna – mindent egy füst alatt: biztosítottuk a partnert arról, hogy tudjuk, hogy a világon van, kommunikáltuk, hogy esetleg hiányzik és szívesen találkoznánk vele személyesen (sőt, egyenesen az ágyába kéredzkedünk, ergó vannak vágyaink), és jó fejek is voltunk, mert nem árulunk zsákbamacskát: ma bizony pasis buli lesz (erről csak a hülye nem tudja, mivel jár), de mindettől függetlenül mi több legyet ütnénk egy csapásra, haverok és szerelem is egyetlen éjszaka alatt. Az egyenes beszéd jóval kifizetődőbb, és maximálisan elkerüljük vele, hogy durcás és sértődött szituációkban kelljen aztán izzadva magyarázkodni.



Mert a francnak hiányzik, hogy épp az az időszak, amit kicsattanó életörömként kéne megélnünk, azzal teljen, hogy nyafogunk, kiokítunk alapvető szabályokról, és erőt demonstrálunk durva hangvételű üzenetekkel vagy telefonlecsapkodással. Az pedig a legkevésbé sem hiányzik, hogy kuncsorognunk kelljen az érdeklődésért, a találkozóért, hiszen úgy érezzük, az csak nekünk fontos. Persze később rendre kiderül, hogy félreértés történt, a csávónk nem is úgy gondolta, nem is azt akarta mondani, és csak azért nem írt, mert…, amúgy meg nagyon hiányzunk neki, és ő is remeg a mielőbbi viszontlátásért. De beleőszülünk az állandó alibigyártásba, a megbocsátás gyakorlásába, a legorombításba, a ránk kényszerített követelőző és sértődékeny mísz szerepkörébe. És ezt – legalább az indulásnál – olyan szívesen lespórolnánk. A megoldás? Néhány SMS-sel és jó szóval már sokkal beljebb vagyunk: a minimális információk a bizalmat is építik, a kötődést is előremozdítják, meg amúgy is, jó, ha fontosnak érezzük magunkat. Nem akkora truváj ez, tessék tisztességesen kommunikálni, hiszen a dolog izgalma attól még nem vész el.