Tévhit, hogy a "natúr" drogok veszélytelenebbek, mint a kemikáliák. Egyes emberekre ugyanis igen kártékony hatással lehetnek a természetes kábítószerek.

A fesztiválszezonban még kevésbé illik karikás szemekre, az állóképesség hiányára vagy szoft depresszióra panaszkodva ünneprontani, mint a céges húsvétokon. A többnapos rendezvényeken az éberséget és az eufóriát fokozandó mi mást tehet a szintetikáktól ódzkodó biohívő, mint hogy a természet kincsei között kurkász, hátha akadnak "Isten patikájában" olyan növények, amelyekkel a speedező/bélyegező társai nyomába érhet. Távol álljon tőlünk a rendőrség stílusára emlékeztető észosztás, de azért a VOLT, a Balaton Sound vagy a Sziget előtt szót ejtenénk néhány fals drogmítoszról.
A partizó "zöldek" szívesen gondolják azt, hogy ami megterem a konyhakertben, az veszélytelenebb, mint a nagyvárosi dzsungelben, kétes külsejű dealerektől beszerezhető laboratóriumi cuccok. A hallucinogén – vagyis látomásokat, víziókat és a valósággal való adekvát kapcsolat torzulását/megszűnését okozó – "natúr" szerek azonban egyes emberekre igencsak kártékony hatással lehetnek. A pszilocibin gombák ("varázsgombák"), az elsősorban az indiánok körében népszerű kaktuszok, a hajnalka, a csattanó maszlag vagy a látnokzsálya olyan testi és lelki tüneteket képesek kiváltani, amelyek esetenként maradandó károsodásokhoz és visszafordíthatatlan állapotokhoz vezethetnek.



Az említett szerek fogyasztását követően az első szakaszban gyakran fizikai rosszullét, émelygés, hányinger és hányás, haspuffadás, valamint erős görcsök jelentkeznek. A partiszcéna beavatottjai ezeket a szimptómákat a testtudattól és az anyagi világtól való megszabadulásként, afféle fájdalmas és rituális megtisztulásként értelmezik. Kapuként, amelyen keresztül a kínokat vállalók végül elnyerik méltó jutalmukat, és átléphetnek egy magasabb rendű, szellemi szférába. Az euforizáló, serkentő, illetve pszichedelikus hatás intenzitása, időtartama és tartalma ezt követően szerenként változik. Nagy Terézia partikon végzett terepmunka-összefoglalója például egy angol lányt idéz, aki azt állítja: "A gomba tanítása az, hogy nem vagyunk egyedül e világban, hogy más bolygókon is vannak lények, meg itt is mindenfélék, és a személyes megélésedtől függ, hogy ez félelmetes, parás neked, vagy örülsz ennek."



Egy 32 éves férfi a következőket meséli a látnokzsálya elfogyasztását követően: "A legtipikusabb megnyilvánulása egyfajta tekeredésélmény. Na igen, mintha egy spirál, ami mozog, magába szippantana, és már nem különbözöl attól. Te magad vagy az a tekergőző izé, meg minden más is. Valódi, beavatásszintű metafizikai élményem volt. Ez részben ennek a spirális tekeredésnek mint szimbólumnak a teljes megélését és átélését jelentette. Ezeket a pszichedelikus élményeket nehéz szavakba foglalni – minden tanítást te kapsz, de még nem vagy ott, hogy taníthass és továbbadd." A kaktuszok hatásai közül a legjellemzőbbek a geometriai mintákat és színes fraktálokat megjelenítő hallucinációk: "A sarokból elindultak ilyen színes minták, és csak jöttek, és úgy éreztem, én is részük vagyok. Már nem önmagam vagyok, hanem egy ilyen színkavalkád én is" – számol be egy 25 éves férfi.



Nyilván személyiségfüggő, hogy a fenti beszámolókat izgalmas, újszerű kalandokként, vagy rémisztő, tartalmatlan, a józan észt és világlátást felforgató "mérgezésekként" értékeljük. Ha az első, élménykereső csoportba tartozunk, érdemes néhány dolgot végiggondolnunk, mielőtt elrohannánk a Tescóba hajnalkamagért. A droghatás ugyanis csak részben a bevett szer milyenségének a függvénye. Az, amit a későbbiekben átélünk, legalább ennyire múlik az alapszemélyiségünkön, az aktuális lelkiállapotunkon és a hangulatunkon is. Vagyis elképzelhető, hogy intellektuálisan roppantul érdekelnek azok az "idegen világok", amelyekkel a sámánizmust és a keleti vallások tanait összemixelő "partitudósok" kecsegtetnek, ám a belső berendezésünk vagy épp a saját életünkhöz és tudattalanunkhoz való viszonyunk egészen más végeredményhez vezet. Elgondolkodtató például, hogy vajon hányan rendelkezünk olyan reális önismerettel, amely felkészít bennünket az ismeretlennel és a totálisan kiszámíthatatlannal való találkozásra (magyarán: ki az, aki ki tudja számolni a saját reakcióit olyan hallucinációkra, amelyek a hétköznapi jelentések teljes szétesésével járnak együtt)? Előre jelezhető-e, hogyan válaszolunk majd a teljes énvesztésre, a személyiségünk feladására vagy az identitásunk cseréjére – mondjuk arra, hogy huszonéves lány helyett immár piros háromszöggé váltam a következő órákra?



Bár a témában számos, igen pozitív és a személyiségfejlődés szolgálatában álló élménybeszámolóhoz férhetünk hozzá – lásd például Carlos Castaneda vagy Jim DeKorne írásait a "titkos tanításokról" és a "pszichedelikus sámánizmusról" –, azért nem árt, ha meghalljuk az ezekkel ellentétes tapasztalatokat is. Mondjuk azoknak a későbbiekben pániktünetekkel küzdő fiataloknak az elbeszéléseit, akik képtelenek voltak feldolgozni a szerhatás alatti kontrollvesztés, vagy a pusztító erejű félelem élményét (és a későbbiekben, tiszta állapotban is tovább rettegtek attól, hogy az "őrületbe való visszacsúszás" bármikor bekövetkezhet). Kérdés tehát, hogy ha mégoly stabilak és erősek vagyunk is a hétköznapokban, vajon tisztában lehetünk-e azzal, hogy a mindennapi tapasztalat határain túli élményekre miképpen fogunk reagálni. Ha a kipróbálás mellett döntünk is, nagyon fontos, hogy olyan társaságban fogyasszuk az említett szereket, ahol akad legalább egyvalaki, aki tiszta, és bármikor bevethető segítségképpen, ha egyszer csak túl horrorisztikusra váltana a filmtekercs az agyunkban.