free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Rendbe hozattuk a lábainkat

Borsa         Címkék: köröm, lábápolás, pedikűr, sarok, szépség 10 hozzászólás

Otthoni reszelgetés helyett szakemberrel hozattuk rendbe a lábainkat. Kiderült az igazság a benőtt körömről, és megtudtuk, mit tehetünk házi körülmények között.

Ezen a héten a lábunké a főszerep, legalábbis ami a Púder rovatot illeti, tegnap kezdtük a sarokpuhító krémekkel, ma pedig folytatjuk a pedikűrözés fontosságával. Borsamunkatárs ellátogatott egy pedikűröshöz, és rendbe szedette a lábait, közben pedig arról kérdezősködött, hogy otthoni körülmények között mit tehetünk az ápolt lábakért.

Első lépés a lábáztatás, amit nem lehet kikerülni, de minek is akarnánk megúszni az illóolajos lábfürdőt, ami arra hivatott, hogy kicsit felpuhítsa a bőrkeményedéseinket. Az áztatási idő a kemény felület vastagságától függően változik, kevésbé problémás láb esetében 10-15 perc bőven elég, azonban a rinocérosz bőr kezelése előtt elkélhet fél óra lábfürdő is.



Ezek után jöhet az elhalt hámréteg lekaparása a körömről, ezt nem igazán érdemes magunknak csinálni, hiszen könnyen megszaladhat a kezünkben a szerszám, és a kelleténél több bőrt kaparhatunk le, ami egyrészt nem kellemes érzés, másrészt pedig a lekapart felület elkezdhet megkeményedni, amit aztán később nehéz helyrehozni. Szakemberünk azon az állásponton van, hogy otthon nem igazán éri meg pedikűrözni, ugyanis többet árthatunk, mint használunk, házi körülmények között nem igazán tudjuk eldönteni, hogy mekkora az a bőrréteg amit még le lehet kaparni, és hol kellene megálljt parancsolni a reszelőnek.



Azt ugyanis csak kevesen tudják, hogy a túlságosan alaposan leszedett bőrkeményedés helyére újabb adag fog nőni, főleg akkor, ha túlszedjük. Mi valójában egyetlen dolgot tehetünk, mégpedig azt, hogy radírozzuk és kenegetjük a lábunkat, a többit pedig szakember segítségére bízzuk. Havonta egy-két alkalom elég arra, hogy a lábunkat kevesebb, mint egy óra hossza alatt rendbe tegyék, a kulcsszó pedig az, hogy szakszerűen. Egy pedikűrös nem bohóckodik sarokreszelővel, egyszerűen csak fogja a pengéjét is lekaparja a nemkívánatos kemény részeket. A kevésbé problémást területek pedig kezelésbe veszi egy körömreszelőre hasonlító papírreszelővel.

Gombák

A lábgombát és körömgombát bárhol el lehet kapni, és ha már ott a baj, akkor a legjobb, ha azonnal kezelésbe vesszük a problémás területet. A lábgombára már jó minőségű vény nélkül kapható kencéket is használhatunk, amelyek néhány nap alatt megszüntetik a problémát. A körömgombánál már nehezebb a helyzet, ugyanis sok esetben az efféle bajt már nem lehet külsőleg orvosolni, hanem gyógyszeres kezelésre lesz szükség. Ezért különösen fontos figyelni arra, hogy amint valamilyen elváltozást észlelünk a lábkörmünkön, például hosszanti csíkozást, forduljunk szakemberhez.

Miután a sarkakkal végeztünk jöhetnek a körmök, és velük együtt egy sarkalatos kérdés, mégpedig az, hogy ki kell-e vágni a benőtt körmöt vagy sem. A mi pedikűrösünk egyértelműen azon az állásponton van, hogy szakember segítségével ki kell növeszteni a körmöt, ugyanis, ha állandóan kivágjuk, akkor a kivágott részen egyre keményebb lesz a bőr, és ilyenkor kezd kényelmetlenné válni a cipő. Az is fontos, hogy ne engedjük, hogy a bőrgyógyász vagy sebész letépesse a körmünket, ugyanis egy-egy ilyen művelet után búcsút inthetünk az esztétikus körmeinknek, nincs mit tenni, ki kell várni amíg a láb magától rendbe nem jön. Akkor sem kell pánikba esni, ha valakinek eldeformálódtak a körmei, erre a problémára jó megoldás a lábműköröm, ami nem más, mint egy vékony zseléréteg, ami arra hivatott, hogy egyenletesebbé tegye a köröm felületét. Először mi is csak hüledeztünk, a lábműköröm szó hallatán, ugyanis az első kép ami megjelent előttünk, az tíz hosszú és korántsem dekoratív lábköröm volt. Azonban nem kell aggódni, ez a megoldás nem hosszabbítja a meg a körmöket, csak ápoltabb lesz az összkép. A zselés optikai tunningot egy nyár alatt bőven elég egyszer megcsináltatni, és ezzel a módszerrel a lakkozást is megspórolhatjuk.



Mielőtt a lakkozásra térnénk, jöjjön a jól megérdemelt lábmasszás, ahol egyértelműen kiderül, hogy szakavatott kezek közé kerültünk-e, ugyanis egy igazán jó szakember úgy fogja meg a lábat, hogy még egy csiklandós ügyfél sem kezd el pattogni a székben. Borsamunkatárs ezek közé tartozik, és nyugodt szívvel állíthatja, hogy simán kibírta a megpróbáltatásokat. A masszírozás után jöhet a lakk, a lábnál különösen fontos, hogy mindig olyan festéket válasszunk, ami nem fogja meg a körmöt, ugyanis a lábon lévő köröm fele olyan gyorsan nő, mint a kézköröm, ehhez mérten a lakkozás is tartósabb rajta.



Egy jobb minőségű lakk akár két hétig is fent lehet, azonban, ha nem figyelünk, akkor a lemosás után a lakkréteg alatt a besárgult köröm virít majd. Ezt egy hagyományos alapozólakkal vagy körömerősítővel könnyen ki lehet küszöbölni. A lakkozás menete egyébként már nem titok, ugyanazt a technikát kell alkalmazni, mint kézköröm kifestésénél, attól az egytől eltekintve, hogy akinek nagyon közel vannak egymáshoz a lábujjai, az jobb, ha egy speciális elválasztó segítségével festeget.

A pedikűrt köszönjük a Műköröm Centernek.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés