free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Sarokpuhító krémeket teszteltünk

Borsa         Címkék: krém, lábápolás, sarokpuhító, szépség, teszt 13 hozzászólás

Ezúttal lábkrémeket teszteltünk, ugyanis hiába pedikűröztettünk a múlt héten, a bőrkeményedések ismét eljöttek. Kentünk és csúszkáltunk, íme a tapasztalatok.

Miután sikerült leszedetnünk a pedikűrössel a bőrkeményedéseket úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk vigyázni a frissen rendbe hozott lábainkra, mivel azonban a vékony talpú papucsokról nem tudunk lemondani, valami más sarkkímélő megoldás után kellett néznünk. Ezért a Borsa bejáratott és jól működő tesztcsapata kipróbált hét különböző sarokpuhító krémet, kentük a lábunkat az Avon levendulás krémével, egy gyógyszertári készítménnyel, és a Bánó sarkobalzsamával. A kezünk ügyébe akadt még két luxustermék is, az egyik a L'Occitane krémje, a másik pedig a Clarins lábápolója, a Scholl csodaszerként árult puhítója, valamint ismét harcba indult egy sajátmárkás krém is, mégpedig az Alverde sarokápolója.



Szokás szerint ismét felállítottunk egy szempontrendszert, hogy a lehető legalaposabb és legkörültekintőbben tudjuk megvizsgálni a kiválasztott termékeket. Megnéztük, hogy melyik szárad be a leggyorsabban, valamint, hogy mennyire lesz zsíros utána a bőrünk. Vizsgáltuk a hatékonyságukat, amelyről egy listát is készítettünk a múlt hét folyamán. Valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogy az adott krém mennyire gazdaságos, ugyanis a drágább termékeknél egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy kenés alkalmával fél doboznyi, vagy csak egy mogyorónyi krémet kell rátenni a lábunkra. Bár az illat még mindig elég szubjektív kérdés, de mi mégis megnéztük, ugyanis a kezünk még órákkal a kenés után is átható lábkrémillatot árasztott, és ugyebár egyáltalán nem mindegy, hogy az az illat orrfacsaró-e vagy inkább kellemes.

Száradás és zsírosság

Ez azért fontos kérdés, mert sokan reggelente indulás előtt is bekenik a lábukat, ha azonban a krémet nem szívja be a bőr elég hamar, akkor az első nagyjából fél órában garantáltan csúszkálni fogunk a szandálunkban, ami amellett, hogy kényelmetlen még balesetveszélyes is. Azért azt fontos megjegyezni, hogy a zsíros, lassan felszívódó krémek sem rosszak, csak ezeket jobb meghagyni éjszakára. A legnehezebben beszívódó két krém a L'Occitane gyógynövényes lábápolója volt és a Bánó sarokbalzsamja, tesztelőink szerint mindkét krém igényelt plusz masszírozást is, amelyet ők egyáltalán nem negatívumként említettek.



Az ötödik helyen a gyógyszertári krém végzett, ami szintén viszonylag lassan szívódott fel, és a sarkak is elég zsírosak maradtak a kenés után, de már korántsem annyira, mint az előző két terméknél. A Scholl és az Avon terméke is holtversenyben végzett, ami a felszívódást és a zsírosodást illeti, e kettőt már gond nélkül lehet használni közvetlenül indulás előtt, nagyjából 5 perc alatt mindkettőt felszívta a bőrünk. Az Alverde és a Clarins krémjei nyerték meg ezt a fordulót, ugyanis mindketten hamar felszívódtak, és egyáltalán nem maradt utána zsíros a lábunk.

Mennyire hatásosan puhítja a sarkakat

A korábban megjelent listára csak öt krém kerülhetett fel, azok amelyek ebben a kategóriában a legjobban szerepeltek. Legnagyobb meglepetésünkre a Schollnak nem sikerült bekerülni a top 5-be, mivel úgy vettük észre, hogy három nap alatt sem értünk el jelentős változást, de ugyanígy jártunk az Avon levendulás ápolójával is, ami inkább egy hűsítő tápláló krém, mintsem sarokpuhító készítmény.



A gyógyszertári, a Clarins, a L'Occitane, az Alverde és a Bánó féle Sarokbalzsam mindannyian átmentek a próbán, úgyhogy ezek közül bármelyiket nyugodt szívvel ajánljuk minden lábkrémezőnek. A leggyorsabban a Clarins-szel értünk el hatást, majd őt követte az L'Occitane és az Alverede kréme, majd végül a gyógyszertári és a Bánó féle balzsam.

Az illatról

Az egyszer biztos, hogy a lábkrémeknek van egy tipikus kicsit talán zavaró illatuk, ami miatt egyáltalán nincs kedvünk rákenni a testünk más pontjára, bár tapasztalatból állítjuk, hogy a könyöknek és a térdnek néha kifejezetten jót tesznek ezek a kencék. Az egyetlen szinte illatmentes krémünk a gyógyszertári készítmény volt, amibe semmiféle illatanyag nem került.



A legbüdösebbnek járó megtisztelő címet, pedig az Alverde érdemelte ki, amelynek a tesztelőnk szerint kimondottan rothadó növény szaga van, bár ez a hatására nincs befolyással. A Schollnak, a L'Occitane-nak és a Clarinsnek tipikus citrusos lábkrémszaga volt, pont olyan amit megszoktunk. A Bánó Sarokbalzsam illata erősen hajazott valami szúnyogriasztó szagára, de sajnos egyetlen szúnyog sem riadt vissza tőle. A legjobb illatú krém egyértelműen az Avon levendulás lábkrémje volt, ami finom könnyed virágillatot árasztott magából.

Mennyire gazdaságosak

Az a jó hírünk, hogy a legtöbb tesztelt krémünk – beleértve a luxusmárkák készítményeit is – nagyon jól szerepelt ebben a fordulóban, egyedül a Scholl és az Avon krémje okozott némi csalódást, ugyanis mindkét termékből legalább négy centis csíkot kellett a lábunkra kenni ahhoz, hogy érezzünk bármilyen hatást. A legkevesebbet egy-egy kenéshez a L'Occitane-ból és a Bánó Sarokbalzsamjából kellett használnunk, ezekből bőven elég volt egy mogyorónyi egy lábra.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés