free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Szorongás az első munkahelyen

pszichologus@borsa.hu         Címkék: lélek, probléma, pszichológus, szakértő, tanács 0 hozzászólás

A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet a gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni problémáink megoldásához.

pszichológus

Ajánló

BúvárKund Pszichológusként nem feladatom megmondani a frankót. Arra vállalkozhatom csupán, hogy segítek olyan új szempontokat találni, amelyek felől nézve kissé más megvilágításba kerülnek az említett problémák. BúvárKend kizárólag azokra a levelekre válaszol, amelyek egyben publicitást is kapnak az oldalon, ezek szerkesztett formában, név nélkül kerülnek ki az oldalra.

Tisztelt Borsapszichológus!
 
19 éves lány vagyok, ezen a nyáron kaptam meg az első diákmunkámat egy ruházati üzletben. Mindenkivel jól kijövök, gyakran megdicsérik a munkám, mégis néha nagyon furán érzem magam. Ha szólnak valamiért, magamban teljesen felnagyítom az ügyet. De csak akkor, ha a főnököm szól. Valamiért tartok tőle, pedig tegező viszonyban vagyunk, és bármit kérek, pl. ebédszünetet előbb, megengedi. Én mégis mindig félek megkérdezni… Ha valamit elrontok, szólni is félek, pedig sosem szid le. Egyszer volt, hogy kicsit erősebb hangnemben beszélt velem, ami annyira mélyen érintett, hogy egész este azon rágódtam.

Ezek a problémák ugyanakkor csak belül vannak, és semmilyen rossz érzést nem mutatok kifelé. A többi kollégával pedig szuper jó a viszonyom, tőlük nem tartok egyáltalán. Nem értem, miért van ez a főnökömmel kapcsolatban, de ha már az első diákmunkámnál ennyire aggódok, és ilyen mélyen érint egy-egy apróság, mi lesz velem, ha évek múlva rendes munkát kapok? Tudsz valami tanácsot adni? Miért lehet ez velem? Talán mert eddig nem nagyon volt ilyen alá-fölé rendelt viszonnyal dolgom? Mert a szüleimmel ugye más a helyzet, az iskolában pedig rajtam kívül még 30 emberre figyel a tanár egyszerre. A segítségedet előre is köszönöm!

Üdv: Kamilla


Kedves Kamilla,

a főnök–beosztott viszonyban jelentkező szorongásainknak, ha kicsit jobban megkapargatjuk az emlékezetünket, azért többnyire van némi előzménye. Az első munkahely persze kiemelt teljesítményhelyzetnek tűnhet: magad is úgy véled, hogy az, amit itt produkálsz, óhatatlanul rányomja majd a bélyegét a későbbi helytállásaidra egy-egy munkakörben (vajon valóban igaz ez? – erre később még visszatérek). Úgy gondolod, hogy az, ahogy a ruhaboltban értékelnek, az első nagy megmérettetés: afféle vízválasztó, és egyben visszajelzés is arról, hogy az eddigi "lazább" diákévek után hogyan mozogsz nehezített, "felnőtt" pályán.

Nézzük a dolgokat szép sorjában! Elfogadom, hogy azt írod, a szüleiddel "más a helyzet", illetve, hogy a tanárok figyelme "többfelé oszlik", de érdemes végiggondolnod, hogy ezektől a – valamiképpen mégiscsak tekintélyszemélynek nevezhető – figuráktól származó ítéletek hogyan épültek be az önképedbe, és hogyan határozták/határozzák meg a magadhoz való viszonyodat. Konkrétabban: hogyan reagáltál vagy reagálsz egyébként a számodra fontos emberektől származó negatív kritikára? Mit csinálsz, mit gondolsz, és mit érzel, ha olyasvalaki bírál, akire felnézel, akit tisztelsz? Mit gondolsz a teljesítményedről, valamint arról, hogy mennyiben minősít téged a saját teljesítményed (hiszen sokan úgy gondolják, hogy mindenképp kézzelfogható eredményeket kell produkálniuk ahhoz, hogy a többiek szeressék és elfogadják őket)? Mennyire jellemzőek rád az olyan, automatikusan beugró gondolatok, mint például: "Basszus, ezt nem csináltam valami ügyesen – ezért teljesen hülyének fognak nézni!"; "Ha mások ügyetlennek tartanak, mert egy dolgot elhibáztam, az nem azt jelenti, hogy ők ítélnek elhamarkodottan, hanem azt, hogy tényleg azonnal megérdemlem a kétbalkezes lúzer címkét"; "Az életben mindig a legjobb formámat kell hoznom, máskülönben kiderül rólam, hogy alapjában véve értéktelen vagyok, akit nem érdemes szeretni"? Mindezzel csak arra szeretnék rákérdezni, hogy nem helyezel-e túl nagy hangsúlyt a mások általi értékelésre akkor, amikor önmagad elfogadásáról van szó, illetve az önképedben nem játszik-e túlzottan erőteljes szerepet a teljesítmény? Képes vagy-e pozitívan vélekedni magadról akkor is, amikor éppen semmiféle világmegváltó dolgot nem hajtottál végre, és nem is dicsérgettek folyamatosan?

Ugyanennek a fordítottja is érdekes lehet: vajon mit jelent számodra a teljesítményedről szóló, akár reális visszajelzés akkor, ha az negatív? Eszedbe jutott, vagy jut-e a jelenlegi munkahelyeden – mondjuk amikor egész éjjel rágódtál – olyasmi, mint például: "Az, hogy élesebb hangon szóltak rám, és némiképp megszólták a munkámat, valószínűleg csak álcázás. Nyilván látják, hogy nem vagyok elég jó, csak egyelőre nem akartak ennél is komolyabban bántani. De előbb-utóbb úgyis az lesz a vége: kirúgnak, mert még erre sem vagyok jó." Kérdés, hogy végigfutnak-e efféle katasztrófa-forgatókönyvek az agyadon a melóhely felé igyekezve reggelente, vagy amikor valamilyen teljességgel hétköznapi kérdéssel kell a főnök elé állnod?

A leveled alapján azt gondolom, hogy egy számodra egyelőre szokatlan, újszerű szituációba kerültél, ahol talán túl nagyok az elvárásaid magaddal szemben. Mivel kezdő vagy, úgy gondolod, hogy a többiek valami igazán fontos dolgot tudnak, amit Te nem. A titok pedig egyszerűen annyi, hogy képesek magabiztosan tenni a dolgukat, lazán, természetesen. Ha a hibáidat annak tekinted, amik – vagyis egy nem-profinak a helyzetéből adódó botlásainak, és nem végérvényes szégyenbélyegeknek, amelyek Téged minősítenek –, akkor feltételezhetően a szorongásod is oldódni fog. Minél kevésbé tartasz majd a munkahelyi megítéléstől, és annak következményeitől, annál felszabadultabban leszel képes helytállni a boltban – ne adj' Isten még élvezni is fogod, ami nap nap után történik veled! Persze ahhoz, hogy képes legyél spontánul viselkedni a főnököddel szemben, nem árt némi gyakorlás. Az olyan elkerülő magatartásformák, mint például az, hogy inkább meg sem kérdezed, kimehetsz-e előbb kajálni, pedig már majd' éhen halsz, csak tovább fokozzák a szorongást és erősítik a gátlásosságot. Ha kérdésed van, ne habozz, fuss neki, tedd fel – látni fogod, hogy minél gyakrabban állsz szóba a feletteseddel, és minél többször szerzel vele kapcsolatban pozitív tapasztalatokat (nem harapta ketté a fejed, nem tett azonnal földönfutóvá, sőt, kedvesen engedett a kívánságaidnak), annál hamarabb múlik el a feszültség!

Mindehhez kitartást és nagyon sok sikert kívánok! Üdvözlettel: Fiáth Tita



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés