free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A nőiesség hatása kapcsolatainkra

Fiáth Tita         Címkék: kapcsolat, lélek, nőiesség, önvizsgálat, pszichológia 5 hozzászólás

Ha idegesít egy kollégánk, ha összeveszünk az apánkkal, vagy ha nem bírunk két hétnél tovább megtartani valakit, érdemes a fejünkbe túrni önvizsgálatképpen.

"Nagyrészt az úgynevezett nőies tulajdonságok tehetők felelőssé a párkapcsolati elégedettségért" – közölték néhány évvel ezelőtt amerikai kutatók. Mielőtt vad szemdörzsölésbe fognánk, és az agyunkban villódzni kezdenének mindenféle jelenetek ármánykodó, intrikáló, vagy magukat a plázapadlóhoz csapkodó, hisztis cicalányokról, érdemes definiálnunk a "nőies" tulajdonságok készletét. És talán azt is, hogy miért fontos az egész kérdéskör.  

A nemek közötti hasonlóságokat és különbségeket vizsgálók szerint a nőkre hagyományosan az emberi kapcsolatok ápolásával összefüggő tulajdonságok jellemzőek (pl. gondoskodó, megértő, önfeláldozó, türelmes stb.). Mindez persze nem azt jelenti, hogy az összes csaj a Szűzanya reinkarnációja volna, inkább valami olyasmit, hogy a társadalmi előírások szerint a nőknek kedveseknek és a többiekkel törődőknek kellene lenniük. A férfiakat ezzel szemben a cselekvés, az alkotás és a hatalom fogalmaival szoktuk leírni, úgy mint: versengő, tetterős vagy domináns. Az említett vizsgálat azért figyelemre méltó, mert nem azt állapítja meg, hogy a romantikus viszonyok működéséért a nők felelnek, vagyis hogy a házi tűzhely öröklángjának őrizése kizárólag asszonyi feladat. Az eredmények arra utalnak, hogy minél több, úgynevezett nőies tulajdonsággal rendelkeznek a felek egy párkapcsolatban, annál hosszabb életű, illetve annál kielégítőbb lesz a románc mindkettőjük számára. Biológiai nemek helyett tehát inkább bizonyos tulajdonságok együttese a döntő a viszonyaink életképessége szempontjából. Ha egy férfi képes a nőies jegyeket – az érzelmek kifejezését, különösen az érzékenység és a szeretet kimutatását, az empátiát, a melegséget – vállalni és megerősíteni magában, akkor ez a kötelékek javulásához és erősödéséhez vezethet hosszabb távon.



Első blikkre egyértelműnek látszhat, hogy aki több figyelmet áldoz embertársaira, valamint türelmes és barátságos velük, annak tartósabbak és örömtelibbek a kapcsolatai is. Ha azonban arra kérdezünk rá, hogy konkrétan mitől működik mindez, és hogyan lehetne elsajátítani, akkor homályosabbnak tűnik a probléma. Pszichológusok úgy vélik, hogy a kulcs a számunkra fontos személyekről alkotott belső képeink háza táján keresendő. Kicsit messzebbről indítva: a bennünket körülvevő emberekről az agyunkban különféle képeket, úgynevezett reprezentációkat tárolunk. Ezek többsége valójában inkább rólunk, a saját személyiségünkről árulkodik, mint arról az illetőről, akit megfigyeltünk. Van, aki az állatkínzóktól kezdve a kocsmapultot támasztókig mindenkiben szeretetre méltó teremtményt lát, és van, aki Mahatma Gandhiba is belekötne, hogy mennyire egoista. Úgy néz ki tehát, hogy mindnyájan egy ránk jellemző stílusban képezzük le a magunk számára a világot, és értékeljük az embereket. Ebben a folyamatban kap fontos szerepet a "nőiesség".

Minél empatikusabb és szeretetteljesebb valaki, annál inkább igaz rá az, hogy a körülötte élő emberekről pozitív belső képeket alakít ki. Ez nem azt jelenti, hogy a Csók és könny szellemi színvonalát éppen hogy megütő idióta az illető, akinek rózsaszín baldachin volt a jele az oviban. Természetesen képes reálisan szemlélni a dolgokat, a "nagymagyar átlaggal" ellentétben azonban nemcsak a hiányosságokat, a félresikerült mondatokat, és a rosszkor érkező elszólásokat veszi észre a többiekben, hanem bőszen osztogat piros pontokat egy-egy tetszetős viselkedésért is. Igyekszik árnyalt reprezentációkat alkotni másokról, amelyekben az ellentétes tulajdonságok is megférnek (vagyis nem az a fajta, aki ha a nagy pocskondia kellős közepén kap vállveregetést a főnöktől, akkor egyből átcsap fenéknyaló, kritikátlan dicsőítőbe). A legfontosabb azonban, hogy a számára jelentős személyekről úgy rajzol belső képeket, hogy abban maga a kapcsolódás is kiemelt szerephez jusson. Lehetnek ugyanis a pasinkról jócskán felturbózott elképzeléseink – ő a legjobb focista, miközben két szezont ült végig a kispadon; egy érzékeny szív, aki nem átall részegen pofozkodni és így tovább –, a lényeg, hogy mindez semmit sem javít a viszonyunkon, ha a képeink nem tartalmazzák egyidejűleg a köteléket. Amíg nem látjuk önmagunkat is a társainkról készített belső fotográfiákon, amíg a barátunk mindig szólóban pózol, ám arról nincsenek kidolgozott képzeteink, hogy hogy is vagyunk mi ketten egymással, és miféle érzelmek kötnek össze bennünket, addig úgy tűnik, nem mélyül az intimitás sem.



A megoldás – jócskán leegyszerűsítve, inkább irányadás gyanánt – természetesen a belső képeink csiszolgatása lehet. Ha idegesít egy kollégánk, ha rendszeresen összeveszünk az apánkkal, vagy ha nem bírunk két hétnél tovább megtartani valakit, érdemes a fejünkbe túrni önvizsgálatképpen. Vajon képesek vagyunk észrevenni és értékelni mások jóindulatú megnyilvánulásait, vagy mindenkit ugyanabba a kosárba helyezünk bele (mondjuk: "Á, ez is egy törtető disznó, egoista, csak kihasznál!")? Amellett, hogy majd kicsattanunk a pozitív gondolkodástól, vajon eszünkbe jut-e néha, hogy önmagunkat is elhelyezzük a belső tablón (mert, ahogy említettem, hiába sztároljuk például az osztálytársainkat, ha magunkat hozzájuk képest a sarokban láttatjuk, magányosan)? Minél inkább sikerül a szituációk számunkra kedvező jellegzetességeire összpontosítanunk, és megreformálnunk a hiedelmeinket, annál inkább képesek leszünk mások szükségleteit is szem előtt tartva, barátságosan viselkedni. Nőiesen, ha úgy tetszik.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés