free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Férfifőzőcske nagylángon

-PészM-         Címkék: főzés, kaja, kapcsolat, pasi, szakács 11 hozzászólás

Jó, ha néha a pasink rittyent vacsorát, és kirúgunk a hámból. De miért kell ennek mindig arról szólnia, hogy a mi főzési módszereink kisszerűségére világítson rá?

Nagyon nem szeretnénk azzal a közkeletű hülyeséggel kezdeni a cikket, hogy a férfiak mennyivel jobb szakácsok, micsoda gourmand-ok, és nem mutogatunk ujjal sztárséfekre, nem remzizünk ésatöbbi. Nyilván vannak férfiak, akik jól főznek, és vannak, akik nem, sőt nem is főznek egyáltalán. Ha a saját portánkon alaposan körülnézünk, ugyanezt tudjuk nőtársainkról – önmagunkról – is elmondani, szóval ugorjuk. De ne olyan nagyot, pláne ne messzire, mert épp ezek azok a sztereotípiák, amelyek miatt a saját pasink is úgy kezeli a főztjét, mintha annak elfogyasztásával minimum a szentostyát vennénk magunkhoz össznépileg – ha őméltósága fakanalat ragad, az családi ünnep, annak az ételnek böcsülete van. Nem holmi mindennapi koszt, amit "a csajok megcsinálnak" – nem kérem, az bizony esemény.



És az elhatározástól az ételkészítés aktusán át a mosogatásig minden stációnál elhangzik, hogy akkor itt most meg lesz mutatva, hogy "hogyan is kell ezt igazából csinálni". Mert még csak véletlenül se úgy, ahogy mi szoktuk, vagy mi tudjuk. Dafke is magával cipel a piacra, és óriási szakértelemmel fogdozza a zöldséget, mindig hangsúlyozza, paradicsomot mi alapján kell választani, és hogy miért is nem jó a kínai fokhagyma, ami a mi kosarunkban – jobb híján – törzsvendég. Olyan fűszereket választ és használ, amelyeknek mi még csak a nevét sem ismerjük, aztán az ízhatásról, dominanciáról, az elemek fokozatos összeölelkezéséről hallgatunk rögtönzött kiselőadást – megtoldva azzal, hogy húst tényleg csak férfi tud választani, nőnek ehhez se szeme, se orra, se képzelőereje nincsen. Hát kábé innen indítunk.

Hazaérünk, és méltóságteljesen felgyűri az ingujjat, nem átall kötényt is húzni. Nekilát. Szakszerűen pucol, vág, fűszerez – és ha nagyon kegyes, akkor mondjuk megengedi, hogy kidobjuk a krumpli héját, vagy feltegyünk vizet főni, de máshoz lehetőleg ne nyúljunk, mert még a fokhagymazúzást is el tudjuk rontani – ahogy általában, ugye. És hagyjuk már azt az örökös olívázást, ő pontosan tudja, mi az, amihez vaj kell, méghozzá jó minőségű, nem véletlenül jártuk le érte a fél lábunkat. És ne vinnyogjunk örökké a bión, a zsír kell. És amibe cukor kell, abba cukor kell – nem spóroljuk le, és még csak véletlenül se helyettesítjük mézzel. Punktum. Figyeljük csak meg, mennyivel jobb lesz ez annál, ahogy mi szoktuk (az állítólagos egészség jegyében, ami szerinte egy baromság, és akkor itt rendszerint topikot nyitunk valami aktuális összeesküvés-elméletről, a francia mezőgazdasági maffiáról és a népesség konzekvens elsorvasztásáról).



Aztán nem mindegy ám az se, mit mivel vágunk, kisasszony. Mert – meg kell hogy jegyezze – amúgy is kezd csöppet elege lenni abból, hogy mi a kenyérvágó késsel vagdaljuk a hagymát, és a húst meg azzal szabdaljuk, ami viszont pont répaszeletelésre kiváló. Tessék már ezt megtanulni, mondja mosolyogva, mi viszont a bazi nagy recés kenyérvágóval szeretnék lekaszabolni onnan azt az öntelt vigyort. Előveszi a teljes készletet, mindent bepiszkít, a kóstoláshoz is öt villa kell, a kavargatáshoz meg három fakanál. Mosogatni persze mi fogunk. De hederít ez az egészre nagy ívben! Úgyis csak az a lényeg, hogy bekerüljön a családi legendáriumba a mennyei vacsora – ami nyilván nem kelhet versenyre a mi mezei krumplipürénkkel uborkasalátával meg a fagyasztott, panírozott halrudakkal. Utóbbiak ahhoz kellenek, hogy életben maradjunk, de ő, a hedonista, néha ennél magasabb rendű örömökhöz is hozzásegít. Köszönjük.

Teríteni, tálalni sem úgy kell ám ilyenkor, ahogy rendesen. Ezüsteszcájg – ha akad –, színes szalvetta, meg mittudomén… gyertyaláng. Belekóstolunk, tényleg baromi jó, igen, megint finomat főzött, jobbat, mint mi. Meg van csinálva, van neki lelke, ahogy mondani szokás. Minden falatot dicsérni kell, hümmögni meg sóhajtozni folyamatosan, ő meg fürdik az igazságban, hogy na lám, megmondta, ilyen egy rendes mönü. Még desszertre is futotta – nem háztartási keksz nutellával bekenve, fenét. Fagylalt, gyümölcskehely, sajttál, minden szirszar. Úgy belakunk, hogy reggelig felállni sem tudunk, és a nagy pókhasunkkal mosogatjuk a csetrest, és arra gondolunk, hogy még ha jobbat is tudnánk rittyenteni ennél, a köré épített műsor és önfény már önmagában eldönti a meccset. Úgyhogy meg se próbáljuk.   



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés