free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Felesleges színjáték a szenvedély fenntartására

pszichologus@borsa.hu         Címkék: kapcsolat, lélek, probléma, pszichológus, szakértő 0 hozzászólás

A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet a gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni problémáink megoldásához.

pszichológus

Ajánló

BúvárKund Pszichológusként nem feladatom megmondani a frankót. Arra vállalkozhatom csupán, hogy segítek olyan új szempontokat találni, amelyek felől nézve kissé más megvilágításba kerülnek az említett problémák. BúvárKend kizárólag azokra a levelekre válaszol, amelyek egyben publicitást is kapnak az oldalon, ezek szerkesztett formában, név nélkül kerülnek ki az oldalra.

Kedves Tita!
 
Szeretném, ha leírnád a véleményed a problémámról. 32 éves vagyok, másfél éve van egy velem egykorú barátom, Andris. Kapcsolatunk kezdetén, és még utána elég hosszú ideig teljesen egyenlőtlen volt a viszonyunk: Andris nagyon szerelmes volt belém, rendkívül odaadó, ragaszkodó, rajongó társ és szerető volt. Én élveztem a rajongását, de kezdetben kevesebbet adtam bele a kapcsolatba: jobban őriztem a függetlenségem, kevésbé ragaszkodtam ahhoz, hogy minél több időt töltsünk együtt stb. Az utóbbi hónapokban viszont sokkal merészebben fejezem ki az érzelmeim és a ragaszkodásom.

A probléma az, hogy úgy érzem, amióta inkább bevállalom az érzelmeimet, az ő lángolása kicsit csökken. Engem ez a dinamika nagyon zavar, mert úgy érzem, kicsit meg kell játszanom magam, tudatosan vissza kell fognom magam ahhoz, hogy továbbra is megkapjam tőle azt a figyelmet, szeretetet stb., amire vágyom, amitől igazán boldog vagyok. Ráadásul Andris a szavak szintjén mindig azt mondta, mondja, hogy nagyon vágyik a szeretetemre és arra, hogy azt ki is mutassam, de a gyakorlatban ez mégis egy kis "hátradőlést", elkényelmesedést vált ki belőle. Nagyon kíváncsi vagyok, mit gondolsz erről, milyen "stratégiát" javasolsz nekem.
 
Szia, Zita


Kedves Zita,

szerintem első menetben érdemes volna definiálni, hogy mit értünk "a szeretet kimutatása", "lángolás" vagy "odafigyelés" alatt, aztán meg kellene vizsgálnunk azt is, hogy mik az elvárásaink ezek "elégséges mennyiségével" kapcsolatban. A szerelem kezdetén természetes, hogy mindannyian felfokozott állapotban éljük át a történéseket, szenvedélyesek vagyunk, aztán az agyi dopaminszinttel párhuzamosan az eufória is alábbhagy. Kinél mikor – általában egy-másfél év után van szükség arra, hogy az alapjáraton természetesnek tűnő "két lábbal a föld felett" lebegést valahogy kompenzáljuk, vagy erőfeszítések árán olykor-olykor visszacsempésszük a mindennapokba. Nem azt mondom, hogy az ellaposodás természetes, hanem azt, hogy a viszonyaink legelején intenzíven átélt vonzalom fenntartásáért az évek előrehaladtával egyre keményebben és tudatosabban kell küzdenünk. Ez pedig, lássuk be, nehéz, időigényes feladat, amit olykor-olykor háttérbe szorítanak olyan prózai tennivalók, mint bájolgás a munkahelyen, negyedéves vizsgák vagy a szennyes szortírozása.

Az együtt járásotok kezdetén úgy látom, nagyon szépen belesimultatok a kultúra által felkínált nemi szerepekbe. A férfi éjt nappallá téve, a kimerültséget nem ismerve lelkesedik, küzd és udvarol, a nő pedig a lángolást palástolandó diszkréten lépeget előre (függetlenül attól, hogy esetleg majd megzavarodik a szerelemtől). Az udvarlási szakasz hagyományosan egy olyan játék, amelynek célja a szenvedélyek felkorbácsolása. Amikor még bizonytalan minden, akkor a vágyakozásnak és az álmodozásnak nő meg a szerepe (és mint tudjuk, a sóvárgás hihetetlenül fel tudja pörgetni a "szerelmesség" érzését – részben az ábrándozás hiánya, a "készbe, a tutiba való kényelmes beleülés" miatt csökken később az emóciók hőfoka). Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a "dinamika megteremtése" igenis játék, de nem "megjátszás". Attól, hogy az ember – bár nem feltétlenül szántszándékkal – óvatoskodik és rejtőzködik a nemes cél, a szerelem feltüzelése érdekében, a viszony még nem válik hamissá. Ennyit a kezdetekről.

Később beköszöntenek a jó öreg mindennapok: az ember megtalálja a társát, és fordulhat vissza az egyéb melókhoz (legalábbis így szól az evolúciós teória: a szerelemnek múlnia kell, mert hol lenne kifizetődő, ha az utcán csak rózsaszín ködben lebegő félbolondok szaladgálnának, akik a Másikon kívül képtelenek bármi hasznosra fordítani a figyelmüket és az erejüket). Andris számára tehát bizonyos szempontból felszabadító is lehet a forrófejűségből való kilábalás: az, hogy immár könnyebben tud koncentrálni az egyéb feladataira is (férfiaknál tipikus pálya: a szerelmes őrület halványodásával több idő marad a karrierre, a pénzkeresésre, a lakás- és egzisztenciateremtésre, amelyek a családalapítás zálogai – legalábbis a hagyományos értékrend szerint, amelytől nem is olyan egyszerű elszakadni, mint hinni szeretnénk). A lényeg, hogy a Rád irányuló direkt figyelem alábbhagyását nem feltétlenül az irántad való pozitív érzelmek fogyatkozásaként kell megélned. Nagyon is elképzelhető, hogy a kapcsolat egy újabb szakaszába érve megváltoznak a célok és a feladatok (ha például gyerekvállalás a hosszabb távú, közös cél, akkor meg kell teremteni az otthont is – ami viszont nehezebben megy, ha a felek egyfolytában rózsacsokrokért és plüssállatokért állnak sorba). Figyelj az események, mozdulatok, szavak hátterében húzódó jelentésekre: ha korábban a napi húsz, kétségbeesett SMS jelentette, hogy imád, akkor most lehet, hogy az fejezi ki ugyanezt, ha segít elmosogatni, hogy időben odaérj a fél éve szervezett csajbulira.

És hogy a konkrét kérdésedre is rátérjek ("Kell-e színjátszanunk egy kapcsolatban azért, hogy fenntartsuk a szenvedélyt?"), a válaszom: részben igen, részben nem. Akadnak helyzetek, amikor az intimitás könnyen megteremthető, és igazán elmélyültté válhat (mondjuk: késő esti beszélgetés egy üveg bor mellett, ahol a téma a viszony definiálása, az érzelmek kifejezése felé halad). Nem érdemes ilyenkor hazudni, vagy tagadni a másiknak a saját életünkben betöltött, kiemelkedő szerepét. Ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy a társunk ne váljék puszta mankóvá: hogy lássa, hogy igenis van különálló, tőle független életünk is, saját személyiségünk, baráti körünk, érdeklődésünk. Mindez egyben a megújulási képességünk záloga: hogy időről időre  képesek legyünk egy új arccal előrukkolni, vagy egy szokatlan szerepben mutatkozni, nem engedhetjük meg magunknak a társfüggőséget. Tudom, ez borzasztón fárasztó: kinek van ideje három mellékállás mellett még ilyesmikkel játszadozni? Viszont lássuk be, ha az az elvárásunk, hogy ne csak passzívan elfogadjanak, hanem RAJONGJANAK is értünk időnként, akkor a másik elvarázslásáért dolgoznunk kell. Szerepjátékozni, turbózni a dinamikát – de sohasem hazudni.

Valami ilyesmit gondolok erről, de persze a Ti történetetekben Neked kell a konkrétumokat tekintve kiválasztanod, hogy mi az, ami a valóságban is működhet. Remélem, sikeres, boldog és hosszú életű kapcsolatnak néztek elébe!

Üdvözlettel: Fiáth Tita       



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés