free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Ha a férfi megkukul

HT2         Címkék: férfi, hallgatás, kapcsolat, kommunikáció, lélek 3 hozzászólás

A férfiak híres esti hallgatása örök téma. Most a csendbe burkolózó fél is kinyitja a száját, és megnyilatkozik róla, mit érez akkor, amikor képtelen megszólalni.

Halló, halló, itt a férfiagy. Üdvözlök mindenkit idebent a szőrös fejben, exkluzív ajánlattal érkeztem: a csendről fogok beszélni. Konkrétan arról, hogy mit érez a férfi akkor, amikor főleg esténként elhallgat, és annyira magába fordul, hogy elő lehet adni neki az Anyám tyúkját fejen állva, de bizonyos esetekben talán még a Kilenc és fél hét nagy sztriptízjelenetét is, mindhiába, mert legfeljebb hümmög. Amikor jobb esetben rosszallóan néz az újság fölött, rosszabb esetben pedig még ennyire sem képes, hanem a kezeit az ölében pihenteti, és kimondottan bambán bámul. Sőt – nem kell végül is szépíteni – úgy mered, mint a hülye. A többi meg néma csend.

Illetve az lenne ideális esetben. De hát a nő ugye beszél. Neki valamiért nem volt elég az egész nap. Nekünk igen. Van rá míves pszichológiai magyarázat, hogy miért, van a Borsának is igen kiváló pszichológusa, akit a jól megalapozott elmélet érdekel, forduljon hozzá. Én nem elmagyarázni szeretném a dolgot, csak mesélek, szép kifejezéssel élve érzelmi alapon, amibe bele kell számolni, hogy ha tévedek, az is beszédes. Szóval nekem az egésszel kapcsolatban az a mindennapi élményem, hogy reggeltől estig, minden szélesebb értelemben vett társas helyzetben azt hallgatja az ember, hogy mindenki, beleértve saját magát is, fölöslegesen sokat szövegel, teljesen indokolatlan köröket fut, úgy mindenki más, mint a saját maga kedvéért is. Menet közben ez nem is olyan feltűnő, mert nyilván oka van annak, hogy így működik a világ, nem is kell rajta változtatni, hiszen asszisztál hozzá minden férfi is. Csak aztán valahogy elfogy a szufla.



Azaz amikor magára húzza az ajtót az ember (történjen ez jelképesen este vagy bármikor máskor a nap, a hét folyamán), azt várná, hogy ott már nem kell ugyanazt folytatnia, amit egészen addig önként, de mégiscsak erőfeszítések árán produkált. Ha durván akarok fogalmazni, azt mondom, hogy ilyenkor valahogy hirtelen értelmét veszti az egész, ha finomabb maradok, akkor azt, hogy hirtelen marhára felértékelődik a magány. Más szóval kibukik, hogy hol vannak egy férfinek a határai. Azért tartom fontosnak ezt így külön is megfogalmazni, mert szeretném aláhúzni, hogy minden fölösleges(nek látszó) elemével együtt sem látom értelmetlennek azt, amit hétköznapi kommunikáció szintjén művelünk, sőt gyakran kimondottan szeretem és élvezem a különböző cifrázásokat (meglehetősen szószátyár is tudok lenni, ha akarok). De én is elfáradok benne, így genetikai alapon.

És bizony – nem tudom se szebben, se mívesebben megfogalmazni – kevés dolog esik olyan jól, mint amikor ilyenkor tényleg egyedül lehetek, bezárkózhatok a fejembe, és elrendezhetem, amivel telement nap közben. Csak egy tipp, de talán van ehhez annak is köze, hogy a férfi egy dologra szeret és tud fókuszálni, mert ha jobban meggondolom, nap közben egy csomó történésre ösztönszerűen reagálok, nem nagyon dolgozom fel, hogy milyen hatással lesznek rám, és amikor egyedül maradok, éppen arra szakítok időt. Eleinte persze csak a fásultság jelentkezik: nem csak hülyén nézek ki, úgy is érzem magam, azon kívül legfeljebb még szarul. Lefagy az agyam, mert végre megteheti, aztán ha eljön az ideje, újrabootol. És olyan dolgokkal szeretne foglalkozni, amikre napközben nem volt ideje, olyanokkal meg még véletlenül sem, amikkel napközben muszáj volt törődni.



De hát a nő ugye beszél. Szeretek mindent a másik szemével is megnézni, így most is el tudom és el is szeretném mondani, hogy egy szerencsétlen együttállás eredménye az a konfliktus, ami ilyenkor elkerülhetetlen: rosszkor, rossz helyen, se több, se kevesebb. Pont ma mondta nekem egy idős és bölcs ember azzal a csakis idős és bölcs emberekre jellemző, hihetetlenül találó egyszerűséggel, hogy távolról mindig nagyon könnyű szeretni egymást, közelről meg egy idő után nagyon nehéz, és hát igen: ha nem lenne ott a nő ilyenkor, akkor még hiányozna is, de így, hogy ott van… ezen nem tudok és nem is akarok szépíteni: jelen időben rohadtul irritáló tud lenni az a semmiségekről szóló csicsergés. Továbbmegyek: ilyenkorra már annyira telítődik a férfiszervezet, hogy még a komoly problémák sem tudják megérinteni. Eltárolódik az információ, hogy baj van, kell majd vele foglalkozni, de nem megy azonnal. Más programok futnak épp a fejben. Volt az egyetemi éveim alatt egy ritka pocsék órám egy ritka hülye tanárral, számítógépet is kellett használni, és engem az alapvető élvezeten túl még valami plusz kéjes örömmel is eltöltött, hogy egy idő után már a szükséges szoftvert sem indítottam el, hanem e-maileket és weboldalakat olvasgattam, meg cseteltem – na, valami ilyesmiről van szó ilyenkor is, bár persze az adott partner remélhetőleg nem hülye és nem is pocsék. Ettől függetlenül kimondottan jól esik mondat közben magamra zárni az ajtót esténként.

Még csak azt sem tudom mondani, hogy másnapra elszégyellem magam, és szeretném jóvá tenni. Tessék akkor megkeresni, és válaszolni fogok, érdemben. Amikor meg nem tudok, tessék békén hagyni. Szükségem van rá. Nem kiszámított, hatásvadász hallgatás ez, hanem ösztönös, sőt megkockáztatom, létszükséglet. Felelősségre lehet vonni egy csomó baromságért férfiúi minőségemben, ezért viszont, úgy hiszem, nem. Ez jár. Lehet érte jogosan követelni egy csomó minden mást kompenzáció gyanánt, mert tudom, hogy olyan területre taposok vele, ahol fáj, de ha lehetek nagyon képszerű, azt kell mondanom, hogy muszáj odataposnom, különben elveszteném az egyensúlyomat. Én kérek elnézést.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés