A Borsa pszichológusa nem mondja meg a frankót, nem adja meg a tuti receptet a gondjainkra. Viszont segít új szempontokat találni problémáink megoldásához.

Tisztelt Pszichológusnő!
 
A kisfiam tízéves, és nagyon sokszor fél. Az érdekessége a dolognak, hogy soha nem valós dolgoktól, inkább egy ronda szörnyrajz vagy egy csúnya ember képe miatt. Kiegyensúlyozott, kedves gyerek, a tanulmányi eredménye is kiváló. Rengeteg barátja van, az osztálytársai szeretik. A családban is minden rendben. Sokat vagyunk együtt, kirándulunk, pecázunk, beszélgetünk. Nem igazán értem, mi lehet a gond... Kíváncsi lennék, hogy Ön ajánlaná-e egy terápia megkezdését emiatt?

Válaszát köszönöm: egy Anyuka


Kedves Anyuka,

sajnos elég vázlatosan számolt be a kisfia tüneteiről, így nem tudhatom, mit jelent a "nagyon sokszor", illetve a félelem maga (a pszichológusok ilyenkor igyekeznek alaposan körüljárni a kérdést: pontosan mikor történik és milyen helyzetekben mindez; honnan szereznek tudomást erről a szülők; milyen egyéb tünetekkel jár a félelem; mik a gyerek fantáziái a rajzokkal és a számára szorongást keltő tárgyakkal kapcsolatban; mi mindenre gondol ilyenkor; milyen történetek vagy képek futnak át az agyán; mi történik ezt követően, hogyan nyugtatja meg magát; kitől kér segítséget és így tovább).

A félelmek az életkor előrehaladtával változásokon mennek keresztül: míg a kisgyerekek elsősorban a szülőktől való elválástól, a kiszolgáltatottságuktól vagy a gyengeségüktől félnek (ezek szimbolikus megjelenítései például a sötétségtől vagy a vadállatoktól való félelmek), addig kisiskoláskorban megjelenik a teljesítményszorongás, a társak értékelésétől, az el nem fogadástól vagy a kiközösítéstől való félelem is. Minél nehezebb szavakba önteni a félelmet, annál valószínűbben jelenik meg jelképes formában – ahogy írja is, hogy különös módon a kisfia leginkább ijesztő képektől tart. A "szörnyek" szimbolikájának, jelentésének megfejtéseként első lépésben arra biztatnám, hogy a gyerek intellektusának vagy érdeklődésének megfelelően próbálja meg feltérképezni, milyen gondolatok, képzetek és tartalmak kapcsolódnak a kisfiú rossz érzéseihez. Ha például észreveszi, hogy egy filmet nézve nagyon megijedt valamelyik jelenettől, próbáljon elbeszélgetni vele, hogy mi minden jutott eszébe a látottakról, és mi mindenre gondolt azóta velük kapcsolatosan.

Mindettől függetlenül valóban jó ötletnek tartanám, ha felkeresnék az illetékes nevelési tanácsadót. Sok esetben a gyerekek félnek vagy szégyellnek a szülőkkel beszélni a problémáikról (például ha az iskolai közösségben akadnak konfliktusaik, sokszor titkolóznak, hogy ne szomorítsák el a szülőt; ha a szülők betegségével vagy halálával kapcsolatos félelmek kínozzák őket, ugyancsak nehezen megközelíthetők azok számára, akiknek az egészségéért és életéért aggódnak, és így tovább). A kerületi tanácsadón kívül ajánlom még a Vadaskert Alapítványt, ahol egyéni és csoportos formában is foglalkoznak gyerekkori pszichés problémákkal.

Mindehhez kitartást és nagyon sok sikert kívánok!

Üdvözlettel: Fiáth Tita