free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A jótékony ellenség

Borsa         Címkék: ellenség, közösség, munkahely, púder 2 hozzászólás

Ha van közös, belső ellenség, könnyen összekovácsolódik a közösség. Ha viszont az utált személy eltűnik, hamar kiderül, hogy a szövetség csak alkalmi volt.

A szívkoszorúér elintézésének leghatásosabb módja a permanensen fenntartott ellenségeskedés. A magunkban dödögés a szomszédról, aki richtig akkor teszi be a norvég black metal válogatást, amikor zombimód hazatérünk az éjszakai műszakból. A főnökön való bosszúállás finoman megmunkált fantázia-forgatókönyvei a baseballütős jógyerekek felbérelésétől kezdve a Munkaügyi Bírósághoz írott névtelen levelekig. Akad azonban élethelyzet, amikor az ádáz rosszakaró mégis az immunrendszerrel áll csatasorba: a "közös ellenség a közösség kovásza" jelenségre gondolunk, amikor is a bajtársias gyűlölet a legkülönfélébb emberekből képes holtomiglan-holtodiglan kollektívát képezni.

Összehoz mindenkit

"Meglehetősen paranoid hangulatú volt az első munkahelyem – emlékszik vissza egy 29 éves nő. – Egy évig alig szóltak érdemben hozzám, és ha valahová beléptem, szinte megfagyott a levegő. A nagy áttörést az hozta meg, amikor kifakadtam a velem szemben addig pusztán visszafogott, de nem szemétkedő kollégáimnak a főnökasszonyról, aki egyfolytában elgáncsolt. Kiderült, hogy mások is utálják a folyamatos keresztbe pakolások, és a legképtelenebb sztorik kitalálása miatt, amikor az igazság épp nem volt elegendő neki valakinek a félreállításához. Attól kezdve rendszeresen együtt kávéztunk és ebédeltünk a csajokkal, hiszen minden alkalomra megvolt a betevő téma a nő hülyeségeiből."



Hogy miért az egyik legkiválóbb pillanatragasztó az együttesen osztott ellenszenv, többféleképpen is megközelíthető. Egy kívülállóról való ódazengés során gyakran az a cél mozgat, hogy a kedvességünkről és a magas fokú empátiánkról győzzük meg a hallgatóságot. A sértettség és a saját rosszindulat bevallása viszont egészen hasonló lépés lehet ahhoz, mint amit a Kisherceg tett a rókája felé (pozitív előjellel ugyan, de a végeredmény hasonló: a szív féltett titkairól való lepellerántás a pofára esés kockázatával).

Az antipatikus figurák kipletykálása nem egyszerűen amiatt örömforrás, mert képesek voltunk feltárni a kevésbé rokonszenves vonásainkat, a kárörvendés- és vendetta-adottságainkat a többiek előtt. Ahhoz, hogy az addig leplezett érzelmeinket vállaljuk, elsősorban a többiek iránti bizalom, legalábbis annak megelőlegezése szükséges – a "visszajut a fülébe" rizikó vállalásával. Minél súlyosabb titkokat osztunk meg, annál erősebbnek tartjuk majd a későbbiekben a bennünket összefűző kötelékeket (mintha öntudatlanul is így okoskodnánk: "Ugyan, miért borultam volna ki ennyire épp az ő jelenlétében, ha félnék attól, hogy jártatja a száját? Á, szerintem tök jó fej!". Miközben elképzelhető, hogy csupán kibuggyantak belőlünk a felgyülemlett sérelmek, és épp ő volt hallótávolságon belül). Mindez a másik irányból is hat, természetesen: ha részesei voltunk egy ilyen érzelmi "coming outnak", elkezdjük úgy észlelni a kapcsolatot, mintha az sokkal szorosabb volna, mint amilyen valójában.

Sírunk majd még utána

A közös ellenséggel szemben felhalmozott sebeink "összefolyatása" egyfelől kimondhatatlan megkönnyebbülés. Ahogy Pavlov kutyája megtanult nyálazni a húsjelző csengettyűszóra, úgy mi is összekapcsoljuk a teherletétellel együtt járó eufóriát a korábban esetleg észre sem vett hallgatóságunkkal. Közben azonban elkövetjük azt a logikai hibát, hogy a közös irtózat talaján a bennünket összekötő hasonlóságok egész arzenáljára következtetünk. A cuzámmen acsarkodás legnagyobb hátulütője ugyanis éppen az, hogy a haragosunk amolyan "világszervező erővé" válik. Akiről sejtjük, hogy a csatamezőn a mi térfelünkön harcol, automatikusan jó fej, aki meg nem, az nyilván imbecillis. Ha nem vagy velünk, ellenünk dolgozol, tiszta sor. Egy kétpólusú világegyetemben persze százszor könnyebben boldogulunk, mint ha több szempontot kellene egyszerre kézben tartanunk. Valami ilyesmi történt itthon a kilencvenes években, amikor kiderült, hogy a Nagy Testvérrel szembeni iszony egészen különböző mentalitásokat és világképeket takarhat.



A közös ellenség mint világtengely kimozdítása igazán traumatikus lehet: "Végre elment az igazgató – meséli egy tanítónő –, és együtt bőgtünk a megkönnyebbüléstől. Soha többé hatórás tanári értekezletek, a házasságtörők nyílt színi kövezése meg hasonlók. Aztán mihelyt nyugdíjba ment az öreg, elkezdődött a szabad területek felosztása. Mi, akik korábban egy emberként fogtunk össze, ha valakit szadizott, egyszerre idegenek lettünk egymásnak". A gyűlölet, úgy tűnik, épp ott siklik ki a közösségszervezésben, ahol a büntetés a gyereknevelésben: frankón megmutatja ugyan, hogy mit ne, de hogy mire kéne rábólintanunk, miben kellene egyetértenünk, arra vajmi ritkán derül fény. Az, hogy mindenkinek egyszerre áll fel a hátán a szőr, valószínűleg édeskevés ahhoz, hogy kikövetkeztessük, ki megbízható, vegetáriánus, Madonna-rajongó és így tovább. Mihelyt kikerül a csapat középpontjából az ember, akivel mindenkit ki lehetett volna kergetni a világból, mintha az univerzum centruma is megszűnt volna. A szétesett darabkákban egyszerre mindenkinek előtűnik egy személyesebb arca, amivel kapcsolatban ismét beindulnak a szeretem-nemszeretem játékok. Aggodalomra semmi ok: azért előbb-utóbb többnyire akad valaki, aki a csoportszimpátia peremvidékére kerül. Aki arra kell, hogy ismét megteremtődhessen a "mi vagyunk" illúziója.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés