Évtizedes baráti társaságban valakinek egyszerre csak új nője van. HT2 vázolja a helyzet lehetséges kimeneteleit a többiek szemszögéből. Legalábbis a sajátjából.

Kezdeném is rögtön azzal, hogy az ellenkező szemszögből nézem a dolgot: előfordult már többször is, hogy úgy éreztem, a barátaim barátnőinek a szemében én vagyok a barát kellemetlen barátja. Az a tirpák, aki nem átall már félórás ismeretség után úgy beszélni a fingásról, mintha nem venné észre, hogy hölgyek is vannak a társaságban, aki tolakodó, vagy éppen úgy tesz, mintha ott sem lenne az az "új lány", és aki tuti, hogy gyurcsóki képességekkel találja meg az illető nő neuralgikus pontját, mondjuk úgy, hogy a tizedik percben pejoratív jelzőként használja a "doktorjelölt" kifejezést, hogy aztán egy orr alatt elmormogott "én is az vagyok"-ból derüljön ki, merről is fúj a szél. Aki nem átalkodik megjegyzéseket tenni a kajára, ha épp vacsoraasztalnál történik az első találkozás, és nem ízlik neki valami, szóval aki tipikusan az a figura, akit jobb lenne összezárni a magafajtákkal, és elhagyni a kulcsot. Ha még az én oldalamon is ül egy nő, akkor neki is jut pár furcsálló pillantás, hogy hogyan lehet együtt lenni ezzel az állattal, bár a tapasztalatok alapján később belőle furcsa szövetséges lesz, aki valamiféle torlaszként funkcionál annak a rémisztő alaknak az irányában, akit az illető leány barátja valamilyen megmagyarázhatatlan okból a haverjának nevez. Tagadhatatlanul élvezem ezeket a szituációkat.



Az érzés ugyanis ilyenkor kivétel nélkül kölcsönös: én meg azt nem értem, hogy az én derék cimborám honnan kapált be magának egy ilyen fapinát. Nem a barátságunkat féltem ilyenkor, mert túl van már a társaságban mindenki néhány prémiumkategóriás hárpián - ahogy apám mondogatta: mindenki tévedhet, csak én ritkán -, de azt azért meg kell vallanom, hogy valamennyire igenis úgy érzem ilyenkor, közénk állt a némber. Többnyire igazam is van, vagy én legalábbis saját magammal keveset vitatkozom ilyesmiről: ezek azok a csajok, akik körülbelül azzal a felejthetetlenül frappáns, ám jelen kontextusban kevéssé üdvös jelmondattal állnak egy férfihez, amit a jó Knézy Jenő kiabált egyszer egy futballmeccs közvetítése közben, a labdára utalva: "Üljünk rá, dugjuk el, nyeljük le". (Igen, tudom, úgy is lehet érteni, de én most nem úgy értem, és elnézést, ha nem pontosan idéztem.) A dolog folyománya egyszerűen vázolható: a következő társasági jövetelen még ott lesznek, a harmadik alól hallható keserűséggel a hangjában az én barátom bújik ki, negyedjére már a nő beszél, ötödjére nem jelentkeznek, hatodjára nem is keresi őket senki.

Közben még esetleg becsönget a kedves cimbora egy derűs délutánon, és átadja megőrzésre a pornófilm-gyűjteményét (amennyiben még maradt egy kis humora, hozzáteszi, hogy "de vissza fogom ám kérni"), aztán ha véletlenül feltéved hozzájuk az ember, szemtanúja lehet annak, hogy a csaj ad az egyébként kereső barátjának pénzt ebédre, és ezzel végképp elmegy a kedve a kapcsolattartástól. Végül egy kevésbé derűs délutánon erősen amortizált arccal megint becsönget a barát, és már a tekintetéből is kiolvasható, hogy vége, a flepnit viszont hiába keressük rajta, nem derül ki, miért olyan hülye, hogy nem örül ennek. Idővel persze majd minden a helyére kerül. Aztán szépen lassan odajutunk, hogy már mi védjük tőle azt a hárpiát, akinek alkalmasint a nevére sem emlékszik, ezért csak egy gusztustalan véglénynek titulálja, és mi szisszenünk fel, ha azt mondja, hogy a hátát szerette benne a legjobban, és azt is csak akkor, ha távolodott, de ez most mindegy is.



A másik véglet, az inkább csak furcsa, bár mint minden nőnek, neki is megvannak a rejtett veszélyei: ő a rejtőzködő csaj. Kifejlődhet egyébként akár az előző verzióban vázolt első találkozásból is az a forgatókönyv, amelynek ő az egyik szereplője - akár abban az esetben, ha a nő visszahúzódó, vagy kerüli a kiélezett helyzeteket, de engedi játszani a gyereket is, akár abból kifolyólag, hogy mégiscsak a férfi viseli a nadrágot odahaza, és inkább lerázza a csajt, ha a barátaival indul el valahova. Ebben a formájában persze nem sok vizet zavar, de azért meglehetősen furcsa a viselkedése, mert ennél mégiscsak nagyobb elvárásokkal áll a társaság egy külsős csajhoz. És ha a megoldást abban látja, hogy eljön, de akkor sem szól egy szót sem, csak a csávója fülébe, azzal nem old meg semmit, ez biztos. Mindenesetre az előző típusnál mindenképpen élhetőbb fajta, bár hozzá kell tenni, hogy kevésbé kemény fából faragott férfinál ezzel a suttogó propagandával is el lehet érni azt, hogy egy otthonülő herélmény legyen, aki egész nap az ő szeretett mátkája nyugalmát vigyázza - és ez azért elég alattomos viselkedés a csaj részéről, valljuk meg.

És akkor a harmadik karakter ugye a Tuti Nő, akivel nemcsak a barátja jelenik meg büszkén mindig, hanem a barát barátai is. Igazi bandatag, veszi a lapot, adja a labdát, együtt iszunk, ő marad utoljára az asztal fölött, viszont olyankor is csak elnézően mosolyog, sőt felsegít, meg taxit hív, és olyanokat tud mondani, hogy abba mindenki belevörösödik (mármint rajta kívül), de persze ha kell, komoly is tud lenni, ráadásul természetesen a Forma-1-et is szereti, de nem azért, mert jóképű az Alonso. Vagy ha mindez nincs is meg benne, hát akkor egyszerűen csak úgy normális, indokolt helyzetben nyitja csak ki a száját, de olyankor ki is nyitja, és jókat mond. Mit is lehetne rá mondani? Velkám, sziszter, téged vártunk. Csak aztán nehogy sok legyél a jóból, mert esetleg még valaki nem olyan szemmel néz rád, amilyennel szabadna neki, hanem sokkal, khm, konkrétabban.



Komolyra fordítva a szót: a gyakorlatban azért az ilyen elszeretések nem olyan gyakoriak, legalábbis mifelénk - vannak csajok, akik több kört is megfutottak a baráti társaságban, de ezek általában egymástól különálló menetek voltak, átfedés nélkül, abban meg végül is nincs semmi kivetnivaló. Ennek ellenére én azért azt mondom, az ilyen "hozom a csajomat" összejöveteleket ugyanúgy jobb csak ünnepnapokra tartogatni, ahogyan női társaságban is okosabb ritkán szerét ejteni a barátot is felmutató hepeningeket, mert onnantól, hogy valaki valakinek a valakije, az első ásónyom már ott a lövészárokban. Más szóval, ahogy a barátom barátja is legfeljebb csak a mesében lesz automatikusan az én barátom is, úgy a barátom barátnőjére sem fogok elvből jó szemmel nézni csak azért, mert a haveromhoz tartozik. Sőt minden lépését árgus szemmel fogom figyelni, mert abban azért van valami, hogy egy férfi életében a barátság néha többet tud érni egy párkapcsolatnál.