free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A nap pasija: Brian Molko

Borsa         Címkék: brianmolko, nappasija, placebo, púder 11 hozzászólás

Megosztjuk az olvasótáborunkat ezzel a pasival, hiszen ez a figura vagy nagyon tetszik valakinek, vagy undorítónak találja. Mi, most a nap pasijává tesszük.

Brian Molko közel negyvenévesen, a világhírű Placebo rock zenekar énekes-gitárosa. A legizgalmasabb bulvárinformáció róla még ma is, a nyílt biszexualitása, pedig ezt Brian mindig is felvállalta. Színpadra való vágyódása már kistiniként megmutatkozott, színjátszó körök tagja volt, de a zene már ekkor jelen volt az életében. Kisebb-nagyobb filmszerepei is voltak, de a karrierjét a Placebo indította be.



Az egyetem után Brian főleg azzal keresett pénzt, hogy különböző bárokban vállalt fellépéseket. Akkoriban már rendszeresen kifestette magát, s hatalmas kék szemeivel meg hosszú fekete hajával valóban elég nőiesen festett. Nem egyszer megesett, hogy miután bemutatkozott egy férfinak az meglepetten így szólt: „Elég furcsa név egy lánynak az, hogy Brian.” Ő erre ártatlanul azt válaszolt, hogy: „De én nem is vagyok lány.”


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés