![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
||||||
Brokkolikrémleves márványsajttalCímkék: brokkoli, brokkolikrémleves, kaja, márványsajt, recept 1 hozzászólásBrokkolikrémlevesről már írtunk: a narancsos-gyömbéres változatát ajánlottuk nektek. Ízbolygó most kékpenészes sajttal készítette, ezt is tessék kipróbálni. A zöld levesek (az ovisaim szerint: Hulk levesek) közül a brokkoli mellett talán a spenót mutatja legrémisztőbb arcát - persze csak színre. A brokkolit levesként leginkább mandulával párosítják, amivel nincs is semmi baj, hiszen szuperül kiegészítik egymást. Ütős egység a narancsos-gyömbéres verzió is, hiába Borsamunkatárs tudta mitől döglik a légy! De itt vannak a kékpenészes sajtok is, amelyek a brokkolival talán még gazdagabb aromát adnak, mint a mandula vagy akár a gyömbér.Néhány érdekesség a brokkoliról A neve olasz eredetű, jelentése káposztabimbó. Nagyjából 30 fajtája ismert, léteznek fehéres, sőt lilás nemesítések is! Kutatások bizonyítják, hogy a brokkolinak jelentős szerepe van a rákos megbetegedések kialakulását megakadályozó étrendben. A kemopreventív anyagok képesek megelőzni, megállítani, illetve akár visszafordítani a daganatok kialakulását. Többek között a brokkoliban megtalálható az a szulforafan nevű anyag is, ami segíti a szervezetnek a daganatos sejtek elpusztítását célzó természetes folyamatainak beindulását. Fontos szerepet játszik a szervezet méregtelenítésében azáltal, hogy olyan fontos enzimek működését is támogatja, melyek miatt hamarabb eltűnnek a szervezetből a rákkeltő anyagok, továbbá lassítja az öregedést is. A kékpenészes sajtokól itt már bővebben is szólottam. A leveshez nem kell a legdrágább rokfortot leemelni a polcról, a levesünk végül mégis különleges-aromás lesz. Hozzávalók
A krémlevesek elkészítésének alapszabálya: Zöldség, sűrítőanyagnak 1 szem burgonya, kevés tejszín, zöldség alaplé (bár ez attól függően miből készült, kissé elviheti az ízeket), botmixer. ![]() A brokkolit megmosom, rózsáira szedem. A burgonyát megpucolom. A hagymát apró kockákra vágom, majd 1 evőkanál olívaolajon megfonnyasztom. Ezt követően hozzáadom a kockára vágott burgonyát és a rózsáira szedett brokkolit a szárával egyetemben. Zöldség alaplével vagy vízzel felhúzom. Annyit öntök rá, hogy 3 cm magasan ellepje. Sózom, borsozom, és addig főzöm, míg a zöldségek meg nem puhulnak benne. Leturmixolom, majd tejszínnel gazdagítom, citrom levével savanyítom, majd 15 dkg márványsajtot elmorzsolok, és feloldok benne. A maradék márványsajtot a levesre szórva tálalom. Tipp: A megfőtt brokkoliból, ha egy-két rózsát félreteszünk a turmixolás előtt, az is lehet levesbetét a sajt mellett.
|
Ilyenek vagyunkA nyári és őszi/tavaszi ruhadarabok kombinálása nem mindenkinek jön össze maradéktalanul. Az utcán láttuk. Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod
Ne játssz az étellel!Még hogy az étel nem játék! Olyan képeket mutatunk, amin az ételek a legjobb formájukat mutatják, játszásiból. |
|||||













