free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

A férfiak is buknak a bunkó stílusra

HT2         Címkék: férfi, hímtag, , párkapcsolat 22 hozzászólás

Nemcsak a nők rajonganak közmondásosan a bunkó férfiak iránt: fordítva is így van ez. A szerepek pedig állandóan cserélődnek, úgyhogy mindenki megkapja a magáét.

Kicsit úgy éreztem magam a minap a buszon, mint Peti Állaházelőtt abban a sajnálatos poptörténeti mérföldkőnek számító dalban: balra tőlem egy szelíd, kedves, szép arcú lány állt, jobbra meg egy kurva jó nő, nem kis hangsúllyal a jelzős szerkezet első tagján. Persze csak azért stíröltem őket, mert nem volt nálam könyv (egyébként nyilván nem stíröltem volna, hanem a lapok fölött leskelődök diszkréten, ahogy szoktam), de mindegy is, ne kalandozzunk el. Szóval ott állok a buszon, eszem súgja, hogy balra figyeljek, az adott pillanatban a lábaim közt dobogó szívem súgja, hogy jobbra, és hát persze hogy túlnyomórészt inkább jobbra figyelek. Mindeközben fürkészem a két nő arcát, balról egy nyugodtnak és odaadónak tűnő ábrázat látható, jobbról meg egy hisztis picsa, akiről azonnal meg lehet mondani, hogy mikor mivel lesz baja (mindig mindennel), de én csak jobbra figyelek mindvégig.



Miután mindenki leszállt, elgondolkoztam egy kicsit. Van ugyebár ez a közhiedelem, hogy a nők a bunkó férfiakat szeretik csak igazán. Nos, én ezt nagyon cáfolni nem tudom, mert annyi példáját láttam már, és látom jelenleg is, hogy még. Ellenpéldát is tudok azonban mondani sokat, és az a bökkenő, hogy ott meg a nő a bunkó az esetek többségében. Ráadásul nagyjából ugyanannyi ilyenfajta felállásnak voltam szemtanúja, mint ahány "tahó faszi + szegény áldozat csaj" konfigurációnak, szóval azt hiszem, ez esetben a nemi sztereotípiák nem nagyon működnek, legfeljebb csak annyira, hogy a férfiakról nem mondatik ki, hogy ők is szeretik – tágítsuk ki egy kicsit a bunkóság fogalmát – azokat a nőket, akik mellett nem csupa öröm az élet, hanem alkalmasint kifejezett megpróbáltatás. Hát pedig, kérem szépen, szeretik.

Rossz ezt persze bevallani férfiként, már csak a többiek nevében is. Nézem a kihasznált barátaimat és haverjaimat, az egyiküket a fix nője nyúzza évek óta, a másikat minden hónapban más vágja át a palánkon, pedig hát fess és daliás, értelmes, sikeres emberek (nem hiába az én barátaim és haverjaim). Többre volnának érdemesek, és mégis: az egyik morog, hogy nem jó, de csak nem dobbant, a másik meg egymás után gyűjti be az ugyanolyan nőket, aztán csodálkozik, hogy nem működnek a dolgok. Hát most mégis mit lehet erre mondani? Nyilván így van akkor megírva a nagykönyvben vagy a tenyerükben vagy a karmájukban vagy az ég tudja, hol – a lényeg, hogy valamiért így akarják. Nekem persze szarul esik ezt látni, de hát nincs beleszólásom abba, hogy mi történik velük.



Annál is inkább, mivel nyugodtan el lehetek foglalva azzal is, hogy mi van velem, ugyanis nekem sem ez a buszos történet a legdurvább a nőkkel kapcsolatos portfóliómból. Ezt még sokkal rosszabb bevallani, de nem is csak egyszer fordult elő, hogy eltapsoltam egy igazán jóra-, sőt akár szemrevaló csajt pusztán azért, mert bejött a képbe egy nála nyilvánvalóan rosszabb vétel, aki mégis valahogy izgalmasabbnak tűnt attól, hogy nem olyan szelíd és szolid, hanem éppen ellenkezőleg. Nem feltétlenül bunkókról volt persze szó, lehetett nekem túl gyors, túl harsány, túl akármilyen is az illető, a lényeg, hogy nem nekem való volt, és nem bánt jól velem, úgyhogy utólag foghattam a fejemet, hogy ezt is mi a francnak kellett. Megfogadtam persze már az első ilyen alkalom után, hogy na ilyet még egyszer soha, a második után pláne, de hát ez a – csakis Platón barlang-hasonlatához mérhető – buszos példa is jól bizonyítja, hogy azért sajnos nem feltétlenül jártam én még minden utcában, amit a jövőben szeretnék elkerülni. Nyilvánvalóan sokkal óvatosabb vagyok, mint régebben, és ennek meg is van a haszna, mert jóval kevesebb aknára lépek, de az ördög sosem alszik.

És nemcsak nálam, másnál sem. Mert az még csak hagyján, hogy azt kell mondani: a férfiak ugyanúgy buknak a bunkó (nem hozzájuk illő, elérhetetlen, stb.) nőkre, mint a nők a seggarcú férfiakra, de szerintem a nemi sztereotípiákat sem elég félretenni, hanem azt is, hogy vannak "bunkó" meg "jó" emberek. Elvégre minden relatív: aki nekem túl lassú, az lehet, hogy másnak már túl gyors, akinek én nem vagyok elég izgalmas, az legközelebb valaki más szemében unalmas lesz, és ezek a helyzetek folyton váltakoznak az életünkben: hol nekünk túl kevés valaki, hol mi vagyunk túl kevesek valakinek.

Persze le lehet élni egy egész életet az egyik meg a másik szerepben is, de jobbára azért fordulékony a kocka, mert ahogy a jó emberek unalmasak, úgy a tahók meg izgalmasak, szóval a legtöbbünknek kijut a lentből meg a fentből is. Az egálból viszont nem nagyon, mert két hatost baromi nehéz dobni, és jószerével csak a vakszerencsén múlik, hogy sikerül-e – ráadásul még akkor is tudni kell megállni, ami szintén nem egy könnyű dolog, szóval össze-vissza dobálózni sem elég. Viszont ha megtanulunk veszteni, összességében azért még mindig ez a legszórakoztatóbb szerencsejáték, amit sikerült kitalálni magunknak.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés