free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Nem éri meg lenyelni a dühöt és a haragot

FT         Címkék: düh, harag, indulat, púder 9 hozzászólás

Az önkontrollt istenítő társadalmakban gyengeségnek számít a harag kinyilvánítása. Pedig a düh hasznos, lehetőséget ad a vitára, így a probléma megoldásához vezet.

Napjaink haragfelfogásának egyik legkiválóbb megtestesítője Brad Pitt a Hetedik záró képsoraiban. A jelenet szerint a gyilkos indulat - mint forró gőz egy szűk tartályban - egyre gyűlik, majd egy kritikus érték elérése után irányíthatatlanul kitör, és puskagolyó formájában Kevin Spacey agyvelejében landol. Édes anyanyelvünk "fortyogtam a méregtől", "szétvetett a düh", "majd’ felrobbantam az idegtől" fordulatai szintén erre a haragelméletre vezethetők vissza.



Alaposabban belegondolva, az efféle naiv hiedelmeknek - az egyszerűségük és közérthetőségük mellett - komoly hátrányai is akadnak. Ha a harag képes "gyűlni", akkor a tömegmészárlás elkerülése érdekében időnként csapolni is illenék. Sokan úgy gondolják például, hogy a pszichológushoz látogatás fő funkciója éppen ez: "Jó, hogy a papa időnként elnézeget a lélekdokihoz, legalább kibeszéli magából azt a sok idegességet, ami egész héten éri az irodában". Egyes iskolák a testi betegségek - például a gyomorfekély vagy a szívinfarktus - hátterében is a rengeteg "elnyelt" haragot vélik felfedezni, amit az ember elmulasztott "kiadni" magából. A logika szerint tehát a dühünkkel szemben védtelenek vagyunk, és az egyetlen bevethető eszközünk, ha hétről hétre megnyitjuk a szelepeket, ami a beszélgetés vagy testedzés lájtosabb formáitól a kutyába rúgás középkategóriás feszültséglevezető technikáján át a rendszeres feleségverésig számos formában ölthet testet.

A mechanikus haragelméletünk ugyanakkor számos kérdést nyitva hagy. Miért van az, hogy az egyik páciensem összeveri azokat az autósofőröket, akik meg merték előzni a belvárosban, megcibálja a butikeladók haját, akik "csúnyán néztek rá", és forró almás táskával dobja arcba azt a gyors éttermi kiszolgálót, aki nem adott dupla öntetet a fagyijára - mégis egyre indulatosabb? A másik kliens, aki az apja első szavára saraboló kapával a kezében liheg a hobbikertben egy-egy másnapos vasárnapon, arról álmodozva, hogy ágyban párnák közt, és a barátnője kanalazza a szájába a gyenge galambleveskét, szóval mintha ő is hiábavalóan ordítaná le a beosztottait nap nap után - valahogy mégsem fogy a méreg a zsákból! És persze az sem véletlen, hogy bizonyos emberek hajlamosabbak a szívinfarktusra és a koszorúér-betegségre. Az örök időzavarban és akadályozottságban leledző, sorban állni képtelen menedzser-típusok, akik szerint a fél város az ő sikerességük/szerencséjük ellenében kötött vérszerződést.



A hajszolt kisfőnökök világképének megpendítésével lassan közelítünk a célhoz. A kortárs érzelemelméletek szerint az emócióink milyensége és intenzitása ugyanis attól függ, hogy hogyan értékeljük az adott helyzetet. A harag tehát nem tőlünk függetlenül termelődik és raktározódik, sőt! Azokban a szituációkban találkozunk vele, amelyeket a személyes büszkeségünk, önbecsülésünk elvesztéseként élünk át, illetve a kívánságaink, elvárásaink, az általunk elfogadott viselkedésmódok megsértéseként kódolunk.

Ha egy kapualjból kinyúló botban elvágódunk, éktelen haragra gerjedhetünk (ha első körben úgy értelmezzük a szitut, hogy valaki a kitört bokánk látványával kívánja a napi betevő poénadagot megteremteni). Odanézve viszont megláthatjuk, hogy épp egy vak fiú igyekszik kifelé az utcára – ebben az esetben nem a büszkeségünk elvesztéseként, szándékos alázásként kódoljuk a helyzetet, hanem véletlen balesetként, s így lila ködös düh helyett legfeljebb kisebb bosszúságot élünk át. Persze aki alaposan be van tárazva rosszindulatú helyzetértelmezésekből, az egyből a Jóistent, a Sorsot, a Világirányító Őserőt kezdi el hibáztatni, s így voltaképpen csupán az önbecsülését sértő személyt cseréli fel.

A haragosságunk mértéke tehát attól függ, hogy milyen gyakran gondoljuk azt, hogy a körülöttünk élők legfontosabb célja, hogy megszégyenítsenek vagy elgáncsoljanak bennünket. Az alázás jeleire való fogékonyságunk részben kulturálisan meghatározott: akadt olyan hiper szelíd eszkimó törzs, ahonnan majdnem elzavartak egy amerikai kutatót, mert az dühössé vált két turistára, akik a bennszülöttek egyik kenujának tönkretétele után az egy szem csónakot is kölcsön merészelték kérni. A barátságos, nyugodt északiakat ugyanakkor összevethetjük a nagyvárosok belterületeinek militáns szubkultúráival, ahol a puszta ránézés valakire "megszégyenítő méregetésként" címkéződik, s egy géppuskasorozattal honorálható.

A harag hasznos is lehet

A harag átélését és kinyilvánítását az önkontrollt, önfegyelmet a legmagasabb értékként piedesztálra helyező nyugati világban többnyire gyengeségként, kínosként vagy oda nem illőként bélyegezzük meg.  A felfogásunkkal ellentétben amerikai kutatók kimutatták, hogy a harag mennyire hasznos is lehet az emberi kapcsolatainkban. Dühöt legtöbbször hozzánk közel álló személyekkel szemben érzünk: szülőkkel, házastársakkal, testvérekkel és barátokkal szemben. A harag elsődleges funkciója a sérült kapcsolatok helyrehozása volt - fizikai erőszak nélkül. A kisebb bosszúsággal szemben ugyanis a harag tettre sarkall: arra ösztönöz, hogy tegyünk valamit, hogy ne menjünk el szó nélkül az adott esemény mellett.



A harag kimutatása lehetőséget ad a vitára, vagyis a nézőpontok ütköztetésére. A tárgyalás lényege éppen az, hogy a "feldühödött személy" képes legyen újraértékelni a saját helyzetértelmezését - elsősorban annak a személynek a motivációját, akitől a vélt sérelmet elszenvedte. Az a lány például, aki egyre dühösebb a barátjára, mert az már a hatodik hétvégén mond nemet egy családlátogatásra, a vita során rájöhet, hogy az ellenkezés nem a szüleinek szól - vagyis nem arról van szó, hogy a társa lenézné a rokonságát, belegázolva ezzel az önbecsülésébe -, hanem épp a fiú szorong attól, hogy mit szólnak a társadalmi helyzetéhez a nála jóval jobb módú felmenők.

A harag így voltaképpen segített tisztázni egy félremagyarázott helyzetet, és hozzájárult a jobb megküzdő stratégiák kialakításához. Az amerikai vizsgálatban a résztvevők 60-70 százaléka tartotta az átélt haragepizódokat hasznosnak a fontos kapcsolatok helyrehozása miatt. Ha hihetünk az eredményeknek, az "immunrendszerünk aláaknázója" kizárólagos cím helyett magunknak is érdemes lenne időnként finomabb elnevezéseket találni a haragunkra; megbarátkozni vele, és odafigyelni azokra a konfliktushelyzetekre, amikre a maga egyszerű - szívdobogtató, arcpirosító, vérnyomásemelő - eszközeivel megpróbálja ráirányítja a figyelmet.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés