free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Élet nőkkel és nők nélkül

Borsa         Címkék: hímtag, magány, , párkapcsolat 23 hozzászólás

Mitől magasröptű az Expendables című akciófilm? Hogyan áll egy férfi a helyzethez, ha nincsen partnere? Mire jó a magány? Hímtag kettő minden kérdést megválaszol.

Gondolom, női szemmel a tavaly mozikba került The Expendables körülbelül annyira volt érdekes, mint egy futballmérkőzés, vagy talán még annyira sem, de hát így is lett ez kitalálva: amit a csajokon elbukott a film, azt gazdagon visszahozta a férfinézőkön. Én legalábbis nagyon szerettem, és így volt ezzel az összes olyan barátom, haverom és cimborám is, akivel szóba került a dolog. Lehet, hogy nehéz ezt megérteni, elmagyarázni meg egyértelműen az, de megvan a varázsa a már-már öniróniába hajló mészárlásoknak, és megvan az egyértelműen önironikus és egyszerűen csak vicces beszólásoknak is. Amikor Schwarzenegger megveregeti Stallone vállát, és azt mondja, „A barátom szeret a dzsungelben játszani”, Stallone meg fél perc múlva a Terminátorra bökve benyögi, hogy azért nem vállal már akciókat, mert elnök akar lenni, az megfizethetetlen. Akárcsak az, hogy „Mi a nevük?” „Buda és Pest.” Napestig lehetne sorolni.

Na de térjünk a tárgyra. Elhangzik egy ilyen párbeszéd is a filmben, hogy aszondja: „Nem te mondtad azt, hogy aki igazán jól kijön a nőkkel, az megvan nélkülük is?” „Ez egy baromság.” Na ezután merje még valaki azt állítani, hogy nem jár létfilozófiai magasságokban az akciófilmes ensemble cast. Persze mint minden filozófia kérdés, ez is vitás – egy jó barátom például következetesen csak annyit idéz a rövid eszmecseréből, hogy aki igazán jól kijön a nőkkel, az megvan nélkülük is, én magam viszont egyben az egészet tartom relevánsnak, mert úgy kerül minden a szükséges módon záró- és idézőjelbe, illetve kérdő és kijelentő módba.



Ettől függetlenül a megállapítás igaz: aki jól kijön a nőkkel, az jobban meg is van nélkülük. Akadnak ugyanis – nem is kevesen –, akik mindenben a rosszat látják: a párkapcsolatot börtönnek érzik, de azt sem tudják élvezni, ha magukra maradnak, és fűvel-fával azt csinálnak, amit akarnak, mert olyankor rögtön rinyálni kezdenek, hogy „nekem ennél valami komolyabb kell”. Aki viszont ki tud élvezni egy párkapcsolatot, az sokkal inkább tisztában van azzal, hogy mit kap egy ilyen viszonyban, és azzal is, hogy mit vesz el tőle a dolog, úgyhogy nyilván könnyebben is tudja pótolni, amiben nő hiányában nincsen része, és egyúttal jobban meg tudja becsülni azt is, ami előny az egyedüllétben.

Őszintén szólva én nem is hiszem, hogy nem lehet meglenni fix partner nélkül huzamosabb ideig – nekem legalábbis már sikerült, és ismerek másokat is, akik elboldogultak. Azon például egyáltalán nem nehéz segíteni, hogy állandó szexpartner nélkül marad az ember, hiszen több lehetőség is adott (rossz az, aki rosszra gondol), ami meg a dolgok érzelmi oldalát illeti, nos néha nem is árt egy kis magány és önállóság. Akármennyire is egymásnak vagyunk ugyanis teremtve, az azért nagyon kellemes tud lenni, amikor nem kell összehangolni senkivel az életét az embernek.

Magányos periódusaimban persze nyilván felmordulok én is néha amiatt, hogy de jó lenne, ha valaki elmosogatna, meg amiatt is, hogy de jó lenne néha valakinek kipanaszkodni magamat, és bizonyára sokkal élettelenebb az otthonom is olyankor (egy férfi párkapcsolati helyzetéről talán a lakása tanúskodik a legjobban, erről egyszer majd talán lesz is szó). Néha viszont kimondott elégedettséggel tölt el, hogy dühömben a falhoz vághatok akármit, szentségelhetek, és ha akarom, tornyot építhetek az egymásra halmozott pizzásdobozokból. Mi több, alkalmasint az sem árt, hogy nincs kinek panaszkodnom, hiszen az Expendables híveként le sem tagadhatnám, hogy néha szoktam azt gondolni: „ez az én harcom”. Kicsit kiszolgáltatottnak is érezném magam, ha nem így volnék ezzel.

Ugyanakkor óvatosnak kell lenni, mert a (relatív) magány kimondottan addiktív, és ez talán pont „az én harcom”-szemlélet miatt a férfiakra hatványozottan igaz. Másfelől ha valaki ki tudja élvezni az egyedüllétet, az néha – főleg, amikor párkapcsolati konfliktusokat lát maga körül – óhatatlanul is hátra fog dőlni, és azt mondja: na, hát ettől vagyok én most védve, de jó is nekem. Innen meg már csak egy lépés elhatározni, hogy inkább bele sem kezdek semmibe, mert akkor maradok biztonságban – ami nyilván egy marhaság, sőt kimondottan veszélyes gondolat. Ismerek pár embert, akik már évek óta eszerint élnek, és bár működőképesnek tűnik az életük, nem volnék benne biztos, hogy feltétlenül élvezik is.

Más szóval való igaz, hogy aki megtanul kijönni a nőkkel, az megtanul meglenni nélkülük is, de ezzel a képességgel tudni kell élni is, vagyis nem szabad visszaélni vele a saját magunk kárára, mert ahogy a nagy p..abubusok kiszolgáltatják magukat a nőknek, úgy a mizogínia meg árt az egészségnek. Szerencsére azonban a feladat egyszerű: csak annyit kell tudni, hogy mikor időszerű ezt a dalt hallgatni, és mikor kell elővenni ezt.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Detektív-képző

Ha szeretnénk kideríteni férjünk megcsal-e, jelentkezzünk a Harriet Bond detektív-képző iskolába.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés