free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Férfi a tévé előtt – Sportimádat, avagy leplezett lustaság

Brabham         Címkék: kultúrtripp, sportesemény, tévé 2 hozzászólás

Mi a jó abban, ha órákig semmi nem történik sportközvetítés címén, a társunk mégis üdvözült tekintettel ül a tévé előtt? A legunalmasabb sportok listája.

Az otthon fogható negyven csatornából legalább húsz valamilyen sporteseményt közvetít – nekünk legalábbis olybá tűnik. Szinte minden napra jut valami kihagyhatatlanul fontos, nagy volumenű esemény, amit – értsük meg – „muszáj” nézni, mert ez vagy az múlik a győzelmen. A futballal némileg megbarátkoztunk az évek során, túl vagyunk már azon, hogy bociszemekkel a lesszabály értelme felől érdeklődjünk, és magunk is őszinte örömmel nyugtázzuk, hogy csak egy-nullra tángált el a Liverpool. Értjük, hogy a nemzeti identitás alappillére a szóban forgó labdajáték, életmód, sőt életfilozófia egyszerre, kenyér és cirkusz, nagybetűs történelem, és hogy napokra meghatároz lelkiállapotot, közérzetet egy-egy végeredmény. Rendben. Na de amikor egész nap motorzúgás bőg a tévéből, aztán valami homályos dél-amerikai bajnokság „nagyon fontos” meccse közben kitörő, artikulálatlan gólöröm miatt kell pirulni a szomszéd előtt, hogy végül valami ócska pókerbajnokság napszemüveges maffiózói miatt ne lehessen kirobbantani a partnert a fotelből, akkor sűrűsödnek a kérdőjelek. És az indulatok is.

A legrosszabbak

Számunkra a kocsmasportok közvetítése a legnagyobb talány. Ide soroljuk a biliárd-, darts- és pókerbajnokságokat, amiket ugyan élőben sem lehet túl nagy adrenalinfröccs követni, tévében aztán végképp. Hozzájárul ehhez, hogy tapasztalataink szerint a kommentátorok sem azok a kiköpött showmanek, így a közvetítések zömmel arról tájékoztatnak, kinek a képén időzik el hosszabban a kamera, és mennyit zsebelt be az illető az utóbbi hónapok során (az atlétatrikós nónémeket még a tizedik tévészereplés után sem képes rögzíteni a memória).

www.life.com

A legmélyebbről jövő megvetéssel tudunk csak adózni a jelenség előtt: mégis mennyire kell restnek lenni ahhoz, hogy valaki még csak arra se legyen képes, hogy a sarki kocsmáig lesétáljon, ahol maga csocsózhat, pókerezhet a törzsközönséggel, és helyette inkább a kanapéba süppedve üveges szemekkel bámulja, ahogy mások egy-egy kártyalap mögül sandítanak ki fél szemmel? Jobb híján arra tudunk csak gondolni, megbomlott az elme vagy megsérült a psziché, és a depresszió tüneteit sejtjük a körömrágva követett pókerviadal mögött. Magánéleti válság Korda Gyuri bácsi hangalámondása mellett – a saját szegénységi bizonyítványunk, hogy még ezzel sem kelhet versenyre a társaságunk.

Csinálni biztos jó – de nézni?!

Kerékpározni egészséges és izgalmas dolog, a nagyvárosi bringázás lassan extrém sporttá is avanzsál – kalandkeresőknek mindenesetre első osztályú. De hogy a Tour de France vagy más biciklis versenyek közvetítését televízión követni miféle örömmel kecsegtet, fel nem foghatjuk. Egy nagy halom egyforma ember teker órákon át, néha az egyik előrébb jön, valamelyik megszökik, és vagy emelkedőn, vagy lejtőn kerekeznek betonkeménységű combokkal férfiak. Évről évre ugyanaz. Az aktuális doppingbotrányról szóló összefoglalót maguk a közvetítők is két perc alatt lezavarják, aztán jöhet a táj szépségeinek ecsetelése és némi hevenyészett történelemóra – jobb híján. A legtipikusabb alibi, hogy „azért nézem, mert többet megtudok Franciaországról, mint ha egy kéthetes Loire-menti túrára fizettem volna be” nekünk annyira nem meggyőző, és inkább a kéthetes túrára szavaznánk, ha meg lennénk kérdezve. Arról nem is beszélve, hogy a neves küzdelem hetekig eltart, úgy, hogy – szerintünk – még egy „feszes”, tízperces összefoglaló is izgalmas kihívás lenne a tévécsatorna vágójának. De nem… minden délután le kell ülni, és bámulni a vérátömlesztett sisakos népet, és még csak véletlenül sem egy szobabicikliről verítékezve.

Ha lehet, a motor- és autóversenyek még fájdalmasabbak, több dolog okán. Először is nem egy, hanem két napot törnek ketté, hiszen külön van időmérő és külön futam, persze mindig hétvégén és ebédidőben. Vagy kora hajnalban. Vagy késő éjszaka. Az egészből aztán csak valami veszett sivítás jön át a képernyőről, de hogy ez a motorok vagy a Palik Laci hangja, azt csak párunk dohogásából lehet kivenni. Sőt nem csak az övéből, mert a sportág népszerűségének köszönhetően a haverok is átjönnek egy-egy „fontos” futamra (hétvégi Forma–1 klub, ez az új szabadidős tevékenység neve). Ha megpendítjük, hogy ez a másfél órás, látványra (is) unalmas zümmögés leginkább arra emlékeztet minket, amikor a szomszédban felújítás volt, és flexszel vágták a fűtéscsöveket, az bezzeg őt is idegesítette, akkor vérig van sértve. Merthogy itt „kivételes képességű sportemberek zseniális teljesítményéről van szó”. A nagyszerű sportemberekből mi azonban csak azt a csíkszemű, kesehajú versenyzőt látjuk, aki az eseménytelen és eszetlen körözés után álmatag hangon azt motyogja, hogy „dö kár voz gud, dö tím voz gud, tenkjú”. Mellette szóljon azonban, hogy az álmatlanság legbiztosabb ellenszere egy-egy F1-futam: perceken belül elaltat még a legéberebb pillanatokban is.

Tényleg csak a tévézés kedvéért

Ezek azok a sportok, amelyeket nem is csinálunk, nem is ismerünk, a jeleseiből sem tudnánk kettőnél többet felsorolni – mégis nézzük. Mi itt tartjuk számon az úgynevezett téli sportok zömét. Egy-egy derék sífutó ember feletti teljesítménye előtt bármikor kalapot emelünk, na de negyven percen keresztül követni, ahogy a szakállára fagyott nyállal-takonnyal hajtja magát a botokkal a hóban, nekünk is ember feletti. A társunknak a legkevésbé sem. A curlingnek viszont még a szabályait sem ismerjük, és hiába fogadjuk őszinte örömmel, hogy itthon is egyre népszerűbb a hoki hangos sikerei mellett, nem tudunk napirendre térni afelett, hogy mi kell ahhoz, hogy egy nyeles gyökérkefével elkövetett jégsikálás közvetítése a doboz elé szögezze az embert.



A síugrás a táj szépsége miatt viszont tényleg lenyűgöz három percre, de amikor már a hetedik ugró veselkedik neki, és ugyanabból a kameraállásból látjuk a számunkra tök egyforma maszkos versenyzőket földet érni, kérdőn nézünk a társunkra, aki szorítja a karfát, és gyöngyözik a homloka, annyira akarja Hans/Jürgen/Thomas győzelmét. Arról pedig, hogy ezt a sportot már hó nélkül is űzik, füves sáncon, már inkább nem is szólunk, hátha még nem kapcsolt oda nyáron.

Summázva azt mondanánk, erős a gyanúnk, hogy a meccsek és megmérettetések fontossága eltörpül a tény mellett, hogy sugározzanak bármit is sport címén, azt nézni kell, merthogy csinálni már réges-rég derogál. Képben lenni viszont férfias kötelesség. Olyannyira, hogy másnap még az újságot is meg kell venni, és elolvasni ugyanazt. Utóbbi nyilván a kávéról és a pohár sörről szól, de ettől a rejtély még nem oldódik meg. Akkor már inkább bérletet váltanánk neki, hogy élőben sikongjon végig valami BLASZ II-es viadalt, beíratjuk búvárkodni vagy elküldjük vadvízi evezésre… ettől azonban a passzív sportolás tájékozódás címén még nem lesz kevésbé gyanús.



Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés