free html hit counter
 
Borsa.hu fooldal
KirakatHímtagKultúrtrippTárgyPúderÍz-iGalériák / Videók

Bezárnak a romkocsmák Erzsébetvárosban

Trapp Henci         Címkék: , csendrendelet, erzsébetváros, kishír, szórakozóhely 0 hozzászólás

Erzsébetváros csendrendeletet akar bevezetni, miután éjfélt üt az óra, térjünk nyugovóra. Vendéglátósok és civilek tiltakoznak a határozattervezet ellen.

Kulturált szórakozás feltételeit akarja megteremteni, az Erzsébetváros önkormányzata, azzal az intézkedéscsomaggal, amit a napokban mutattak be. A csomag lényege, hogy éjfél után bezárnak a vendéglátóhelyek, a romkocsmák, azok a népszerű helyek, ahol hemzsegnek a fiatal turisták, a városlakók, és a fővárosi kultúra szerves részei. Az önkormányzat így akar fellépni az ellen, hogy éjszaka, az utcákon vonuló bulizók ne hányják össze, ne tegyenek még több ürüléket a már amúgy is kutyaszartól bűzlő kerületbe, és persze, csend lesz végre! Ez a terv. 

Pro és kontra

Józan paraszti ésszel végiggondolva, azonban érthetetlen ez a csendrendeleti csomag. A cél érthető, hiszen bármelyikünk bele tudja képzelni magát egy olyan VII. kerületi lakos helyzetébe, aki éjszakáról éjszakára kénytelen zajjal együtt aludni, elviselni a részegek „felcsöngetéseit”, és érthető, hogy sokan támogatják a fenti elképzelést, amely a Borsaszerkesztő véleménye szerint nem csak, hogy destruktív, de konkrétan olyan, mintha az Erzsébetváros önkormányzat maga alatt vágná a fát. Hiszen rengeteg bevételtől esik így el, valamint az sem mindegy, hogy a kerület – underground kulturális - imidzse odaveszhet. 



Június 24-én több száz civil és kocsmáros tüntetett a készülő rendelet ellen

Nos, megoldást viszont találni kell. A tervezet ellen fellépő Élő Erzsébetvárosért Egyesület, a klasszikusnak számító 12 pontban határozták meg az álláspontjukat, valamint a következő véleményt fűzték a rendelet tervezethez: „Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület úgy látja, hogy az előterjesztés ilyen tartalommal való megjelenése több szempontból problémás, nem szolgálja Budapest fejlődését, ad-hoc, és sajnos az önkormányzati választások időpontját figyelembe véve, talán inkább politikailag, mint szakmailag motivált. Az elmúlt évben folyamatos egyeztetés zajlott az önkormányzattal, most mégis derült égből villámcsapásként ért bennünket az előterjesztés megvitatására összehívott rendkívüli testületi ülés ténye. Tudomásunk szerint nem volt egyeztetés sem a főváros kulturális bizottságával, sem annak gazdasági bizottságával, és nem történt egyeztetés a kerületi vendéglátósokkal sem.” 

Eszköztelenek

Az önkormányzat nyilatkozata alapján, az ő kezükben ez az egyetlen eszköz, amivel az éjszakai randalírozás ellen fel tudják venni a harcot. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi köze van ehhez, a vendéglátósoknak. A kérdés költői, a közterület rendjét fenntartani, nem úgy kell, hogy bezárunk, lakatolunk, megtiltunk. Erre van a rendőrség. Igen ám, csak, hogy a kerületi rendőrség nem biztosítja a járőri szolgálatot, illetve de négy fővel. Lássuk be, ekkora belvárosi kerületnek, ez bizony édes kevés. Emiatt is történt az, hogy a helyi kocsmák összefogtak és létrehozták a Bagoly Szolgálatot, amely utcai randalírozók ellen lépett fel, amennyiben szükség volt rájuk, csütörtök-péntek és szombat éjszaka. Ők ugyanannyi fővel voltak jelen a kerületben, mint az adófizetők pénzén működtetettek rendőrök.  

A kulturált szórakozás feltételeit megteremtő csomag része az önkormányzat nyilatkozata szerint, hogy a kerületőrség, a rendőrség és a közterület-felügyelők együttműködésével megerősített helyszíni jelenlét és rendszeres, összehangolt ellenőrzések biztosítják majd a jogszabályok betartását, valamint a közterek nyugalmát. Vajon miért nem tették meg eddig ezeket a lépéseket? A rendelettervezettel kapcsolatban június 24-én délután újabb egyeztetésre került sor az önkormányzat képviselő-testületének két frakciója között. Eközben az utcán vendéglátosók, szórakozni vágyok, fiatalok és idősebbek jelentek meg, hogy tiltakozásukat kifejezzék, a készülő rendelet ellen. Amennyiben a 25-i pénteki testületi ülésen, ezt elfogadják, akkor már július 1-jétől hatályba is lép, hogy a VII. kerületi helyek – Szimpla, Szóda, Corvintető, Fészek, Vittula, Grandio, Ladino… és az a több mint száz kocsma, szórakozóhely bezár. Bármekkora is lesz a felháborodás, legközelebb majd ősszel nyit az önkormányzat, addig nem foglalkoznak az esetleges tiltakozásokkal, módosításokkal.  Tehát a képviselőink elmennek nyaralni, mi pedig nem szórakozhatunk, éjfél után. Persze, míg ők pihennek, mi tiltakozhatunk, ha azt szeretnénk, amit az Élő Erzsébetvárosért Egyesület.

Kocsmárosok 

De ők mit szeretnének? Egy olyan kerületet, amilyen jelenleg Erzsébetváros: pezsgő, friss, innovatív, sokszínű, akár az elmúlt évszázadokban. Joggal követelik, hogy a köztereken ne a vállalkozók tartsanak rendet – önkéntesen szervezett takarítással, nyilvános WC-k üzemeltetésével -, hanem a közterület felügyelet és a rendőrség biztosítsa a rendet. Ha ezeknek az alapvető európai normáknak képtelen megfelelni a kerület, akkor elfelejthetjük, azt a több tízezer fiatalt, akik szívesen jönnek ebbe a metropolisba, a világ számtalan nagyvárosából, egy-egy hétvégi kiruccanásra, elfelejthetjük, hogy továbbra is virágzó befektetési területként tekintsenek a vállalkozók erre a területre. 

Még nincs egy éve, hogy a VI. kerületben kicsit enyhébb szabályozást akartak létrehozni, minek után óriási botrány keveredett, és mielőtt a korrupciós ügyek kibuggyanhattak volna, az önkormányzat visszalépett. Érthetetlen, hogy a szomszéd kerület miért nem tanul abból a botrányból.

Breaking news

A cikk megjelenését követően, az Erzsébetváros Önkormányzat testületi ülésén, június 25-én, nem szavazták meg a csendrendeletet tartalmazó intézkedéscsomag tervezetét. 


Ilyenek vagyunk

Egy leopárd mintás sállal is hazavághatjuk az amúgy egészen előnyös szerkónkat. Az utcán láttuk.

Álmoskönyv: megmondjuk mit jelent az álmod

ABC sorrend »

Megszületett...

A zeneiparnak új hercegnője lett: Beyonce és Jay-Z hétvégén világra jött kislányát máris mindenki imádja.



Add a startlaphoz
evomedia
Médiafigyelő - IMEDIA médiafigyelés